Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - "Szabadon szolgál a szellem": Keresztury Dezső válaszol Orosz László kérdéseire
ismétlem, eszményként, mindig új meg új munkára serkentő feladatként. A gyakran emlegetett pannon szellemben egyébként sem hiszek. Nem egységes, nem folyamatos a dunántúli kultúra, még kevésbé lehet szembeállítani valami magasabbrendű harmóniaként az ország más tájainak „barbárságával”. Hogy korai példát említsek: Janus Pannonius Pécsett arról panaszkodott, hogy a kivirágzó mandulafát, amely itt a kultúra jelképe, tönkreteszi a zúzmara, de ugyanő Váradot a múzsák hajlékaként siratta, mikor el kellett hagynia. „Debrecen és Patak Messze estenek Ide, hol a múzsák Nem is esmértettenek” — írta Csokonai Somogyról. A kultúrát nem a táj teremti, hanem az ember. én dunántúli hexamatereim legalább annyira szólnak egy „kínba kövült tájról”, mint „szelíd lankákról”, részegesekről, kurafiakról, különcökről, mint harmonikus emberekről. — Berlinből hazatérve az Eötvös Collegium tanára és a Pester Lloyd kulturális rovatainak szerkesztője lett. írt a konzervatív Magyar Szemlébe is. Az Irodalmi Lexikon a második Nyugat-nemzedékhez sorolja. Ugyanakkor Illyés a Válasz gárdájában, a népi írók között látta a helyét. 1945 után a Nemzeti Parasztpártot képviselte a kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszterként. Hogyan látja pályájának ezt a szakaszát? Hogyan vált a népi írók szövetségesévé, mi vitte a Parasztpártba? — Szívemhez igazán közel álló feladat a collegiumi tanárság volt. Legtöbb eredményt, azt hiszem, collegiumi óráimmal értem el; erről azonban tanítványaimnak kell nyilatkozniuk; meg is teszik gyakran szóban is, írásban is. Az Akadémia nyelv- és irodalomtudományi osztályában a tagoknak több mint fele hajdani Eötvös-collegista, nagy részük volt tanítványom. Büszke vagyok rájuk, munkájukat élénk figyelemmel kísérem. Akad persze közöttük, aki egy időben eltávolodott tőlem, de meg akkor sem tagadott; később újra találkoztunk emberileg is, törekvéseinkben is. De nemcsak azokat a volt tanítványaimat tartom számon, akik látványos pályát futottak. A Collegium csak felkészültséget, műveltséget adhatott persze, nem belépőt a karrierre. De meggyőződésem, hogy felkészültségüket, habár kevésbé látványosan, azok is jól hasznosították, hasznosítják a magyar műveltség javára, akik eldugottabb helyeken, középiskolai tanárként, könyvtárosként, egy-egy kiadó vagy folyóirat szerkesztőségében működtek vagy működnek ma is. Mindig örülök, ha látom őket, hallok róluk. A Pester Lloyd a kormány félhivatalosaként és szándéka szerint kirakat volt nyugat felé; bizonyíték arra, hogy Magyarország nem csatlósa a náci Németországnak, Hitlernek. A nácik elől emigrációba menekült német írókat közöltünk, többek közt Thomas Mannt, Achtung, Europa! című, 1938-ban megjelent kiáltványát is. Nem csoda, hogy Németországból hamarosan kitiltották a lapot. 1938 és 1944 között Magyarországon rejtőzött Franz Jung, akinek a nácik elől menekülnie kellett. Őt is foglalkoztattuk. Pap Károlynak magyar folyóiratok már nem közölték a novelláit, a Pester Lloyd német fordításban igen. Mikor sor került összegyűjtött novelláinak megjelentetésére, volt olyan, amelyet a Pester Lloyd- ból kellett visszafordítani magyarra. Hasonlót mondhatunk sok pályatársamról. Nyugodtan állíthatom, a negyvenes évek elején ez a lap képviselte Európában a magyarságot, Magyarországon Európát. A Magyar Szemlébe még Berlinben írtam első, Irodalmi életünk feszültségei című tanulmányomat. A szerkesztő, Szekfű Gyula egy berlini beszélgetésünk nyomán szólt, hogy írjak a Szemlébe. Néhány tanulmányomnak nagy hatása volt; Babits, Schöpflin úgy értékelte, hogy a Magyar Szemle szakított a Császár Elemértől kialakított irodalmi protokollal, helyreállította a magyar irodalom valóságos értékrendjét. Babits nemcsak a Nyugat munkatársai közé, hanem a Baumgarten-kuratóriumba is meghívott; ennek az alapítvány fennállásáig tagja voltam. Szoros kapcsolatom volt a Nyugat folytatásával, az Illyés szerkesztette Magyar Csillaggal. Irodalmi csoportosulásokhoz, klikkekhez azonban sohase tartoztam. A népi írókkal szociális érzékenységük, programjuk miatt rokonszenveztem. A hazai társadalmi bajokat külföldről nagyobb összefüggésben és épp ezért riasztóbbnak láttam, mint a hazaiak. Ismertem a román Gusti professzort, a szociológia egyik legjelentősebb 3
