Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Selmeczi László: A kunok nomadizmusának kérdéséhez

„városok”-ról is tudunk (pl. Sarukan, Szugrov, Balin). Ezekben a városokban jelentős földműves és kézműiparos réteg élt, noha eredetileg téli szállások lehettek és később is betöltötték ezt a funkciót. Pontosan ilyen kézműves-földműves szállást alapítottak a kunok az általuk 1117-ben elfoglalt Belaja Vezsa (Szarkel) romjain. Ez a téli szállás halmaz település volt és agyagtéglákból épített házakból állott.

A Dnyeper középső és alsó folyásánál fekvő, XII—XIII. századi, nagyméretű és nem erődített településeken ukrán régészek végeztek feltárásokat. A települések többségében csupán egy-egy félig földbe ásott ház feltárására szorítkoztak, néhányat azonban alaposabban megvizsgáltak. így pl. a Dnyeper középső folyásának vidékén Jacevaja Balkánál, Gavrilovkánál és Kicskasszkojénél. Utóbbi településen olyan földbe ásott házakat tártak fel, amelyekben nyílt tűzhely volt. A tűzhely a ház padlójának középső részén helyezkedett el. A legújabb álláspont szerint azok a települések, amelyek a sztyepphatáron húzódnak és jellegüket a félig földbe ásott házak határozzák meg, téli szállások voltak és kun-brodnyik keveréknépesség lakta őket.

A kun törzsszövetség, mint bármely más hasonló típusú nomád alakulat, etnikailag nem volt egységes. A kipcsakokon (kunok) kívül, a megérkezésük előtt az adott területen élő sztyeppi és erdős sztyeppi lakosság — elsősorban alánok, bolgárok, besenyők és torkok (gúzok) — maradványai tartoztak hozzá. A délszibériai anthropológiai típust képviselő kipcsakok nagyon gyorsan feloldódtak a délorosz sztyepp más jellegű népességében.

Ez a jelenség, mint akkulturációs folyamat, kiterjedt a kipcsakok néhány fontos néprajzi jellemzőjére, különösen a temetkezési szokásokra. Jellegzetes temetkezési szokásuk, a keletek lovastemetkezés kőpakolással, erősen megváltozott és összeötvöződött a törzsszövetségben élő többi népcsoport szokásaival. Az anyagi kultúra is nivellálódott. Csupán egy ősi kipcsak szokás maradt változatlanul, az elhaltak emlékére kőszobrok és szentélyek állítása.

A kun törzsszövetségre összegészét tekintve tehát a félnomád életmód volt a jellemző. A lakosság etnikailag és kulturálisan vegyes volt, s bár erőteljes akkulturációs folyamat zajlott le a XII—XIII. században, a régészeti leletanyag elemzésekor többé-kevésbé eredményesen meg lehet határozni azokat a jellemzőket, amelyek az egyes népcsoportokhoz, besenyőkhöz, torkokhoz, bolgárokhoz, alánokhoz, sőt szarmatákhoz köthetők. Hacsak nem a kun társadalom előkelő (arisztokrata) rétege költözött be 1239-ben Magyarországra, ami egyébként logikailag is elképzelhetetlen, úgy arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy a kun gazdaság, életmód, társadalom átalakulásának, a megtelepedésnek a folyamata, nem csupán Magyarországon játszódott le, hanem jóval korábban, a félnomád életmódra való áttéréssel még a XI. század végén elkezdődött, s a Kárpát-medence feudális gazdasági és társadalmi viszonyai között csupán befejeződött.

60