Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Lehoczki Károly: Hatszáz öl kukorica: elbeszélés

— Látom.

— Van a ládában?

— Van , de a szorítóperem is gyűrött, be kell vinni újat hegeszteni rá.

— És ha mégis megpróbálnánk?

— Ereszteni fog. Kár az olajért, hatvan forint literje.

— Szerintem beérünk, aztán benn az állványon már elbánunk vele könnyedén. A cső is meggörbült, tökéletesre úgysem hozzuk össze itt kinn.

— Mondasz valamit. Háromszor-négyszer kijönni, mert nem stimmel a hegesztés, ugyanott vagyunk, ahol a mádi zsidó. Hány kilométer?

— Tizenöt-tizenhét.

— Húsz liter olajat hoztunk, ezerkétszáz forint. Fasza amcsi hydróolaj. Hol az a gyűrű? Hé, Doki, gyere csak ide!

— Itt vagyok.

— Ja, itt vagy, észre sem vettelek. Hozz már egy О-gyűrűt srác, ne kelljen kimásznom.

— Add ide, hadd nézzem mekkora?

— Ötös.

Felkattan a GAZ ajtaja, kotorászás hallatszik, becsattan újra.

— Nagy malaca van ennek a kölyöknek. Izét sem csinál, csak felveszi a lóvét. így aztán el lehet éldegélni, mi, Jacika?

— Győzőkém, ha nem titok, áruld már el, szeptembertől júniusig, mondjuk éjjel fél kettőkor mivel foglalkozol általában?

— Minek az neked?

— Mondjad csak, mondjad.

— Mivel foglalkoznék, alszom.

— Alszol, vagy a tököd vakarod, ha éppen úgy tetszik. Ő pedig magizik. Látod mekkora marha vagy te, Győző? Szünete van, hadd keressen.

— Tessék, itt a gyűrű.

— Koszi, Doki. Hol a bilincs? Addsza! Frankó, pont belefér. Lehet feltekerni. Egy- kettő Győző, aztán kotorjunk.

Előmászik, nyújtózkodik, jókorát szippant a tüdejébe s pont amikor roppan a dereka, élvezettel nagyot fúj kifelé.

— Hű, ez jólesett! Majd a görcs állt a hátamba, olyan szűk ott a hely.

A tanya felől erősödő traktorzakatolás hallatszik. A kutyák kimérten csaholnak, túlságosan nem izgatják magukat miatta. Hamarosan föltűnik az erdősáv szélén az útfordulóban egy koszos, piros MTZ háromfejes ekével a vonórúdján. Egyenesen feléjük tart. A tábla szélénél megáll, a vezető kikapcsolja a motort, kiugrik a fülkéből.

— Szevasztok! Gyereke született, hogy ennyit bábáskodtok vele?

— Az. Lepetézett a rohadék. Te meg? Csak nem szántani készülsz?

— Eltaláltad. Beborítom a tavaszról kimaradt tűzifát.

— Micsoda? A tuskókat? Elment az eszed?

— A főagronómus adta ki reggel munkaelosztáson, délután szántsam be a területet, többet ne halljon róla.

— Azt nem mondta, hogy délelőtt, még mielőtt beszántanád, dobasd ki a tuskókat?

— Nekem nem.

— Tudod mi marad az ekéidből? Szemeteslapát. Viheted őket egyenesen az ócskavasba.

— Kész vagyok Jacika — krákogja Győző —, kiköp és sűrű csapásokkal verve le ruhájáról a port, kikászálódik a gép alól.

— Hallod ezt Győző? Jóska be akarja szántani a tuskókat.

— Most?

A traktoroshoz fordul.

— Bemről küldtek?

Az bólint.

— Hát hülyék ezek?

58