Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája

busman leány oroszlánná vált, hiszen ember-állat legkülönfélébb alakváltásai világszerte minden nép körében ismertek, a népmesékben is sűrűn találkozhatunk ilyen esetekkel. Ezek az átalakulások az átmeneti típusú vallásokba is bekerültek (vö. Zeusz „színeváltozásaival”); nem kevés a félig emberi-félig állati mitikus hős és ős (pl. a suméroknál), sőt az ilyen vegyes összetételű istenségek száma (pl. az egyiptomi, görög, indiai stb. mitológiákban, vallásokban) sem. Természetesen maguk az állatok is keveredhetnek (vö. sárkánykígyók, pávasárkányok stb.), mítoszokban és ábrázolásokban sűrűn találkozhatunk ilyenekkel. Sehol nincs merev, áthághatatlan határ: pl. nemcsak az ember élhet szervezett társadalomban, hanem az állatok is; a beszéd képessége is szinte mindennek adva van: egyes népek nemcsak az állatok, hanem még az erdők hangját is „értik”. (Ezeknek az átváltozásoknak - szerepcseréknek és bevérzéseknek irodalmi feldolgozásai évezredek óta máig követhetők.)

Az ember korán kialakult kettős látásából következik a minden létezőben meglévő anyagi és szellemi összetevők különválasztása: mindennek és mindenkinek van egy érzékelhető külseje, látható alakja, és egy láthatatlan, de érzékelhető, titokzatos belseje, mely erőt fejt ki, összetartja és működteti az egészet. Ezt az erőt jobb híján dinamizmusnak nevezi a szakirodalom, és elválasztja az animizmustól-lélekhittől. Az anyagi-szellemi összetevő szerves egységet alkot ugyan, de külön is válhat, s az erő „egyedül” is működhet, majd újra egyesülhetnek, esetleg már más összetételben. Ez az erő megvan a természetben és a társadalomban is, sőt egyikből átáramolhat a másikba. Mindezekből következik, hogy sokféle alakja és szerepe van, fejlődésre is képes, s mindig az adott szintekhez igazodik. Ezeket a különféle fokozatokat tükrözik a világszerte számos nyelvben megtalálható elnevezések: pl. тапа, megbe, orenda, vakan és a többi, melyeket nagyon nehéz körülhatárolni, ráadásul a szakirodalom sem az alapvető hasonlóságokat, hanem a különbségeiket szokta hangsúlyozni. Általában erő, életerő, (személytelen) varázserő stb. és hasonló fordításokkal próbálják értelmüket visszaadni, de ezek egyike sem teljesen pontos. Ez az erő-hit (dinamizmus) átmeneti típusú vallásokba is beépülhet, ilyen pl. a kínai ún. univerzizmus titokzatos rao-ja, mely koronként oly sokféle jelentésű, hogy szinte lefordíthatatlan, talán még a világ elv fogalmával lehetne leghívebben visszaadni, értelmét megközelíteni. Mindenesetre úgy tűnik, hogy konfucianizmus inkább a külső, tehát a társadalmi élet tanrendszere, a tao szóból képzett taoizmus pedig az érzelmibb jellegű magánéleté. Az erő-hit végső, torz formája a mai spiritizmusban található.

Ez az erő-hit sokat megmagyaráz a varázslatok lényegéből: kapott vagy szerzett többleterővel ugyanis bárki-bármilyen különleges tettekre képes; az ilyen varázserőből egyaránt fakadhat áldás-szerencse vagy pedig átok-szerencsétlenség (betegség, halál, természeti csapás stb.), s ez utóbbiakat hasonló varázslattal, tehát többleterővel lehet megelőzni, ill. orvosolni. E varázserő hasonlóképpen lehet kapott vagy szerzett, az utóbbihoz hozzá lehet jutni pl. böjttel, révület vagy avatási szertartások útján, de nem mindenki vállalkozik ezekre. így a varázslók voltaképpen az első „szakemberek”, akik egymással rendszerint kezdettől fogva kapcsolatban vagy éppen ellentétben vannak, és már a zsákmányolás fokán is az első (gyógy-)növényeket rendszerint az ő kertjükben találjuk először. Arra azonban ügyelnek, hogy önmagukat hasznos tevékenységgel tartsák el; bár az önkéntes ajándékokat nem szokták visszautasítani, kezdő fokon mégsem kivételezettek.

Ezt a többleterőt vagy varázserőt elvileg bárki megszerezheti, de igazán csak az első „szakemberek”: a varázslók-javasok-jósok eredményesek. Különben az ő utódaik a későbbi hivatásos papok és a szent fejedelmek is. A különféle varázsló eljárások és szertartások lehetnek megelőzők-elhárítók, melyek a betegségtől, ínségtől, természeti csapásoktól védik az adott embercsoportot, másik részük viszont előidéző: az egészséget-termékenysé- get-szerencsét igyekeznek vele biztosítani. Ennek érdekében felhasználják a szó varázserejét, megjelenítik a (vadász, szaporító stb.) cselekményeket-folyamatokat; kezdőbb fokon kisebb a szerepe az ajándékoknak, a tömeges áldozatok inkább a termelő társadalmak átmeneti és tételes egyházaira-vallásaira jellemzők. (Köztük van pl. az emberáldozat is; több kutató szerint a keresztény áldozás-úrvacsora is ennek maradványa.)

39