Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája

voltaképpen maga a teremtés, mely a szükséges varázserővel rendelkező különféle mitikus őslények, néha egyetlen személy műve, és kiválasztott emberek által később is megismételhető; de az utóbbi esetben inkább csak helyreállításról van szó. így pl. ha az eső késik, kisül a növényzet és megritkulnak az állatok, az ausztrál varázsló mindezeket előteremti, sőt még a környezetet is kedvezőbbre módosítja, különben a hordának tovább kellene vándorolnia. E kezdő fokon a Világnak tulajdonképpen nincs is egyszeri kezdete vagy vége, hanem inkább körforgása. Ez magasabb szinten átöröklődött a brahmanizmusba-hinduiz- musba: tanaik szerint teremtéssel kezdődő és pusztulással záródó ún. világperiódusok követik egymást.

Bizonyára még a legkorábbi: gyűjtögető fokon jelent meg az őstojásból való eredeztetés gondolata, mely átmeneti típusú vallásokba is bekerült; mi inkább a Kalevalából ismerjük. Az őstojásból több minden is kikelhetett, az adott fejlődési fokok szerint szokták ezeket párba állítani, így pl. Nap és Hold, Ég és Föld, esetleg férfi és nő stb. Ezt az ősnemzés gondolata követhette, és e képzetkörön belül kaphatott nemi szerepet is a két égitest, továbbá az Égbolt és a Föld, bár tevékenységük és helyzetük fel is cserélődhetett, mindenesetre a páros szembeállítás (bináris oppozíció) szempontja továbbra is érvényesült. (A kereszténység előtti magyar néphitben pl. a Hold volt a férfi, a Nap pedig a nőnemű, az ókori mediterrán népeknél épp fordítva; más népek viszonylatában pedig az Ég-Föld esetében figyelhetünk meg hasonló helycserét.) Még újabb réteg lehet a két legnagyobb égitestben megjelenő, ill. alakot öltő istenségek, valamint a földi nap- és holdkirályok megjelenése; mindezek egymás megfelelői, pontosabban: tükörképei, és ami igazán jellemző: a valóságos tükör utóbb bármelyikük jelképévé válhatott!

Az újabb emberközpontú eredethagyományok egy valószínűsíthető időrendbe rakhatók; a közös alap egy mitikus őslény (óriás, kultúrhérosz, első ember: ősapa stb.) tagjaiból való származtatás: így a mindenség alkotó részei, az egyes természeti jelenségek, majd a főbb élőlények és végül a háziasított növények és állatok keletkeztek a testéből. Voltaképpen ez öröklődött át a tételes vallásokba is: pl. a kereszténység tanai szerint Éva Adómnak bordájából kelt életre; a brahmanizmus az első ős: Purusha tagjaiból eredezteti a főbb kasztokat, a római Menenius Agrippa pedig az egyes társadalmi osztályok összetartozását hasonlítja az emberi test egységéhez. (Mi is szeretjük a gyermek fejlődését az emberiségéhez, ez utóbbit pedig az egyénéhez hasonlítani.)

A legrégibb eredetmondák kisebb földi részletekre is kiterjednek: elbeszélik a helyben lakó embercsoport közvetlen természeti környezetének kialakítását, és ez egyben a birtoklás igazolása is. Ilyen természetmagyarázó hagyományok szólhatnak egy vagy több korábbi őshazáról is, sőt igazán szerencsés esetben egy-egy nép vándorútja ki is következtethető belőlük. Ilyen vándorlás esetén az előző őshaza vagy őshazák rendszerint átalakulnak az ősök-hősök-szellemek, továbbá a holtak vagy a megtestesülésre váró lelkek honává. A valóságos és e képzeletbeli színterek között mágikus (varázsos) kapcsolat létesíthető, de ez már nem a birtokjog igazolása, hanem a megélhetés érdekében. (Magasabb szinteken az európai népek eredetmondái is rendelkeznek területi birtokjogot igazoló és segítségkérő jelleggel.)

A zsákmányolás időszakában még nem a kezdet és a vég, nem is az ok-okozat keresése vagy a különféle jelenségek valamilyen szempontú rangsorolása foglalkoztatja az embereket, hanem az egymás rokonának vélt természet és társadalom körforgása, „családi” élete: az együttélés fenntartása-fennmaradása. Ha valamelyik „fél” részéről felbillen az egyensúly, az emberek nem valami újra vagy jobbra gondolnak, hanem a régi rend helyreállítására, mindenfajta változtatási szándék nélkül. Süssön a Nap, majd essen az eső, teremjen a növény, szaporodjanak az állatok és az emberek, éjszaka világítson Hold, mutassanak utat a csillagok! Zavartalan együttműködés idején a természet ezerféle módon táplálja az embereket, akik „viszonzásul” különféle varázslatokkal, termékenységi és egyéb serkentő szertartásokkal „segítenek” neki. E támogatás mindig kölcsönös, mindkét fél számára szükséges is, tartja a korabeli köztudat.

37