Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája
E függőségi viszonyrendszer egyáltalán nem ilyen egyszerű és a legkevésbé sem állandó; két végpontja: a mellérendelésest felváltó kezdeti átmenetek és a természettől való elszakadást, a társadalomtól való elidegenedést tükröző jelenkori végkifejletek között eléggé jelentős már a távolság. Maguk az alá-fölérendelések is el-elmozdulhatnak, a különféle rangsorolások is változhatnak, de a társas viszonyrendszer nem tér többé vissza, a függőség lényege megmarad. A mindkét rendszerben megtalálható hitelemek szinte követhetetlenül bonyolult utakat tehernek meg (ilyen pl. a kígyókultusz), és a helyüket csakis az éppen érvényes függőségi rangsoron belül, más elemekhez viszonyítva tudjuk kijelölni. Egész rendszerek épülnek egymásra, egységes szerkezetek esnek szét (pl. a vallás és a néphit), hitelemek cserélnek helyet, a függőségen alapuló rangsorolás viszont marad. Az emberiség kettős vagy többes látásmódja voltaképpen ennek a társas és az azt követő függőségi viszonyrendszernek felel meg. Ezen az alapon a kezdő vagy a csökevényes hiedelemrendszerek és a vallások is szétválaszthatok, tipizálhatók. A gazdag változatsor is e fogódzók segítségével — a főbb csoportokon belül — további altípusokba osztható, ez utóbbi azonban már egy következő külön feladat. E csoportosítás hozzásegíthet a való és a képzelt világ közötti kölcsönhatásos kapcsolat- rendszer felfejtéséhez, és végső soron a hit hol csendes, hol pedig háborgó, de mindenképpen hatalmas tengerén iránytűként szolgálhat. A vallás továbbra sem vesztette el időszerűségét, mert az említett kettős-többes látás még széles tömegekre, tudatuk kiterjedt tartományára jellemző. Magasabb szinten máig nem tért vissza a természet és a társadalom, az ember és az ember társas-mellérendeléses viszonya. Ennek okait kíséreljük meg felderíteni. Főbb hitelemek a társas és a függőségi viszonyon alapuló vallásrendszerekben Bármennyire kerültük is eddig az egyes hitelemek kiemelését és ismertetését, a legfontosabbak rendszerbe állítására és működésük legalább futólagos bemutatására mégis múlhatatlan szükség van. A hitelemek mérhetetlen sokaságát az említett kétféle alapvető viszony segít elrendezni, a régieket az újabbaktól megkülönböztetni, és utóéletüket is megfigyelni. Ezt a mai gondolkodásunk szerinti tipológiát eleven élettel tölthetik meg a nemzetközi varázsmesék, melyekből még kihámozható a régi világkép, és a főbb hitelemek működését is megfigyelhetjük. A természetközeli múlt talán nincs is olyan távol a jelentől!? 1) A társas (mellérendelő) hiedelemrendszerek összetevői. Kezdő fokon az általános osztatlanság miatt különálló és önérvényű hiedelemrendszerről csak bizonyos megszorítással beszélhetünk, mert a gyakorlat nem válik el az „elmélet”-től, az utóbbin belül pedig hit és cselekmény, mítosz és rítus stb. is szoros egységet alkot. Mindenesetre már az őskortól meg tudják különböztetni a való és a képzelt világot, s mindkettőt egyenlőnek tekintik. E korai természetközeli hiedelemrendszerek nem érthetők a környezet, az életvitel és a társadalom együttműködésének ismerete nélkül. Központi gondolat a társadalom és a természet sokoldalú és szoros rokonsága, a legfőbb törekvés a termékeny működés és együttélés fenntartása. Amilyen szegényesek hozzá a valóságos, olyan gazdagok viszont a képzelt eszközök: a mágia (varázslat) volt a kiegészítő szellemi technika. Ebből az alaphelyzetből és alapvető viszonyból következik, hogy különösebb kölcsönhatás nélkül is világszerte meglepően hasonlók az ún. természeti vallások (törzsi hiedelemrendszerek). Bár e fokon a központi gondolat még nem a kezdet és a vég (ilyen voltaképp még nincs is), hanem az örökös körforgás, a teremtésről is felbukkannak egyes képzetek és elbeszélő jellegű eredethagyományok. Ezek szerint a látható Világ nem a semmiből és nem is egyszerre, hanem valamiből fokozatosan keletkezett. E részleges és szakaszos eredeztetés 36
