Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája

tolás. E bonyodalmak között nem az ok-okozat, nem is kizárólag az időbeli egymásutániság teremt rendet, hanem az adott embercsoport rokonsági és együttélési rendjén alapuló képzettársítás. (A testvéri-rokoni kapcsolatok tehát rávetülnek a természetre, és viszont.)

Ezek alapján a vallást is felölelő teljes és helyes képlet ez lehetne (ez egy sorban vagy kör alakban egyaránt felsorakoztatható): az egységes természet- és emberfeletti világ — a valós természet — a társadalom — s az egyén közötti kölcsönös-társas viszony.

E korai gondolkodás és gyakorlat a saját átfedéses bűvös-valós körén belül egyáltalán nem logikátlan (szebben kifejezve: nem is logika előtti-alatti, sem pedig azon kívüli), hanem rugalmasan igyekszik követni és fenntartani az együttélés rendjét, az élet folyamatosságát. E kettős látás a gyakorlatban mindig meg tudta teremteni a valós és a képzelt világ egységét.

Az ember kezdeti alárendelődését valló kutatókat minden bizonnyal a kívülről és más szintről való szemlélet téveszthette meg. Kezdő fokon is természetes a betegségtől, haláltól, különféle csapásoktól való félelem, az ellenük való előzetes-utólagos védekezés, a váratlanság azonban nem jelent védtelenséget, sem pedig kiszolgáltatottságot, és a bajok forrása is lehet természeti-társadalmi vagy valóság feletti. A segítség érkezhet a valóság feletti világból, kieszközölhetik hozzáértő közvetítők is, de a szükséges többleterőket bizonyos feltételek teljesítése árán bárki más is megszerezheti, és minden eljárás végeredménye: az összhang megteremtése.

2. A zsákmányolást felváltó termelés, a munka megosztása, a társadalom tagozódása és a hatalmi központok szerveződése eredményezi az alá-fölérendelő függőségi rendszerek kialakulását és a vallásokban való fokozatos jelentkezését is. Természetközelségükkel átmeneti jellegűek a kapás földművesek, az ókori közel-keleti és a prekolumbián amerikai civilizációk, sőt még a régiesebb ázsiai vallások is, de a mellérendelő társas viszonyok már ezekben is megszűnőben vannak, lassanként le- és bezárul a tér és az idő, elválik a társadalom és a természet, a valós és a képzelt világ; ok-okozati alapon alakul ki a bűn-bűnhődés—jótett-üdvözülés kettőssége, megjelenik a hármasság is, és végső soron mindenki-minden rangsora. A való világ alárendelődik a képzeletinek, a természet pedig a társadalomnak, és az utóbbin belül is elkülönül a kedvező és a hátrányos helyzetűek csoportja.

E függőségi viszonyokon alapuló vallás fejlődésmenetében minden hitelem mozgásban van, tanulságosak az átmenetek. A még csak részlegesen „legyőzött” természet az emberek és a képzeletbeli szellemlények szolgálatában áll: a régi alakváltó és kettős (ember-állat) alakú mitikus lények lassanként eltűnnek, ill. emberszerűvé válnak; a földieket kevesebb, az égieket viszont több élőlény — főként állat — szolgálja. A világ már nem őssejtből vagy őstojásból ered, nem is ősnemzéssel keletkezik, hanem mitikus őslény tagjaiból, majd a mindenható a semmiből teremti, s gondoskodik kormányzásáról is. A természet rendjét, a társadalmi együttélés szabályait a fenti világban szabják meg, ahonnan ezeket fel is függeszthetik, de emberi megsértésük súlyos evilági és túlvilági büntetést von maga után, ennél valamivel kevésbé látványos viszont a jótett jutalmazása. Az emberek kimért pályán mozoghatnak; megszabott a történelem menete is. Égiek—földiek—alvilágiak rangsorolása tökéletes és következetes: a természet elvesztette önérvényűségét és öntörvényszerűségét, nem testvér többé, hanem alattvaló. Ez a sorozatos függőség az alábbi táblázattal szemléltethető:

Emberfeletti világ (mindenható, törvényszabó)

Természetfeletti világ (örökkévaló, tökéletes)

Társadalom (előnyös helyzetűek: egyháziak, világiak) társadalom (hátrányos helyzetűek, szolgálók) természet (a fentiek szolgálatában) alsó világ(ok), (a fentiek negatív tükörképefi])

35