Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája
utóbb már a tudománnyal kényszerült osztozkodni, de viselkedés-szabályozó szerepe jóval tovább megmaradt. A pártatlan tudomány követi a vallás társadalmi, tér- és időbeli mozgását, szerepének ismeretében választ ad szívós fennmaradására, hosszan elhúzódó utóéletére és a jelenleg felélénkült érdeklődésre is. Kijelöli helyét a társadalmi tudatban, feltárja rendszerszerűségét, és mindezek ismeretében állapítja meg típusait. Eredményei — mint említettük — továbbra sem lezártak. Végezetül felvetődhet a tudomány illetékességének kérdése is, hiszen a vallás is a főbb kérdésekre ad „végső” válaszokat, ezek némelyikében igazolható elemek, összefüggések is lappanganak. Ha a felszínen tapasztalható jelenségek azonosak lennének magával a valósággal, nem lenne szükség külön tudományra, elégségesnek bizonyulna a köznapi tudat, benne a vallás, a művészet és a tapasztalati ismeretek. A tudomány azonban az embertől függetlenül is létező valóságot és ennek tudati tükrét szemléli, az utóbbi pedig inkább hasonlít egy kaleidoszkópra, mint egy hű másolatra: a véletlenszerűen összerázódott elemeket és színeket elrendezheti éppen a vallási-művészi képzelet is, a tudományos tükör azonban időről időre áttekinthetőbb rendet teremt. A tudat három tartománya: vallás—művészet—tudomány A természet nélkülözhetetlen feltétele az emberi létnek, fordítva viszont nem; a világ már jóval az emberré válás előtt kialakult; fajunk megjelenése óta kölcsönhatás jellemzi ugyan a társadalom és a természet együttélését, mégis a földi élet a jövőben is újra elképzelhető ember nélkül. A tudat nem az embertől függetlenül létező valóságnak, hanem a társadalomnak része, és az ún .felépítmény a gazdasági-társadalmi fejlődés függvénye. Kezdő fokon a társadalmi tudat többé-kevésbé osztatlan, egységes volt, miként maga a természetközeli társadalom élete is, így a vallásnak, a művészetnek és a tudománynak elsőség nem adható, bár szerepükben már korán mutatkozhatott bizonyos hangsúlyeltolódás. A társadalmi tudatnak alapja a zsákmányoló élet ismétlődése, a közösség osztatlansága, körülhatárolt helyzete s a valóság részleges ismerete volt. A közgondolkodás nem okozati, hanem képzettársító jellegű volt, a valóság elemeiből mégsem alkotott tetszőlegesen mindent, miként ezt pl. a gyermekek játékaiban tapasztalhatjuk, hanem szoros képzeletbeli rendet teremtett. Ennek érdekében a tér, az idő és a lét határait felbontotta, összekapcsolta viszont a természetet és a társadalmat: e kettő „elidegenedése” eléggé kései fejlemény. A művészet öntörvényű világot teremtett, ezzel segített a való világot átemberiesíteni; emberközpontú is maradt, és a természet-társadalom viszonyára adott képzeletbeli válaszaival úgy biztosította fennmaradását, hogy segítette ugyan a való életet, de nem követelt hitelt saját magának. A vallás a valóság elemeiből egy ember és természet feletti külön világot teremtett, és ezt tette meg elsődlegesnek: ahonnan az élet ered, és ahova vissza is tér, és ahol megfogalmazódnak a természet és a társadalom szabályai is. E világ is emberszerű ugyan, de egyre távolibb, és fokozatosan elidegenedő. A vallás mindezek ellenére is teljes hitelt és feltétlen hitet követel magának. A tudomány a korábbi tapasztalati ismeretekből fejlődött ki, amikortól a felszínen tapasztalható jelenségek mögötti törvényszerűségeket kereste, és eközben egyre távolabb került magától az emberi léttől és tudattól; a társadalomtól függetlennek tételezte a természetet. A tudomány is hitelt követel magának, de állandó fejlődésben van. Míg a művészet kortalan és időtlen, a vallás valamikor megjelenik és egyszer el is múlik, a tudománynak mindig a jövője a legígéretesebb. A társadalmi lét és tudat korántsem ilyen menetrendszerű pontossággal működik, és ennyire nem is választható szét, inkább a kölcsönhatások szövevénye jellemzi. A tudomány 31
