Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája

Ősrégészeti adatok alapján bizonyosra vehető, hogy a vallás nem egyidejűleg alakult ki az emberrel, hanem jóval később: a több százezer éves ember legfeljebb néhány tízezer év óta „vallásos”, és a régibb, hagyományos törzsi hiedelemrendszereket felváltó ún. tételes vallások és egyházi intézményeik is mindössze egy-két ezer évesek, gyorsuló ütemben változnak. A vallásos közgondolkodás lényegében jelenközpontú, adott hitrendszerét változatlannak tekinti, újítás esetén pedig egy (feltételezett) eredeti helyreállításának. Néhány kiragadott példa is érzékeltetheti ennek ellenkezőjét: a vallási váltásokat.

Mindenki magától értetődőnek tekinti, hogy a Földön csak az embernek lehet vallása, mert a természeti jelenségeknek és a nálunk fejletlenebb lényeknek nincs (halhatatlan) lelkűk, tudatuk, következésképpen hitük sem alakulhatott ki. Régészeti és néprajzi párhuzamok azonban egyaránt arra vallanak, hogy bár természetközelibb életünk és gondolkodásunk időszakában a való és a képzelt világ között már különbséget tudtunk tenni, „lélektani” különállásunkat azonban még egyáltalán nem érzékeltük, egész világlátásunk egységes volt; mindennek egyes keleti vallásokban bőven maradtak emlékei.

Arccal a jövő felé fordulva, bizonyára még kevesen vették észre, hogy a tudományosfantasztikus szépirodalmi művekben és filmekben a megszokott vagy az elképzelt természeti környezet alig kap helyet; a földi halandók és a nálunk fejlettebb űrlények sem vallásosak, mint „valamikori” földi és égi elődeik. Mindez a természettől való további távolodás és a vallás fokozatos háttérbe szorulásának jósjele.

De van ennél megfoghatóbb és valóságosabb folyamat is. így a fejlettebb országokban évtizedek, sőt néhol századok óta fokozódik a vallás iránti közömbösödés, bár a megjósolt vagy éppen erőltetett megszűnés eddig még sehol nem következett be; helyenként némi élénkülés és visszacsatolás is tapasztalható. Ezek szerint a vallás utóélete jóval hosszabb lesz a vármái, de a közömbösödés törvényszerű és megállíthatatlan folyamat. A vallás sorsát tehát éppúgy külső tényezők fogják eldönteni, mint ahogyan egész eddigi pályafutását is megszabták.

Az előzőkből mégsem következik önként a teljes tagadás álláspontjára való helyezkedés: a vallás fontosságának lekicsinylése és szerepének teljes kiiktatása; legfeljebb részigazságok alapján lehetne a történelem süllyesztőjébe tenni vagy az asztal alá söpörni. A szervezett vallás- és egyházellenes mozgalmak ugyan némi joggal, de alapos túlzással szoktak hivatkozni a tudatlanságra, mely szerint a vallás sötét babona; a különféle függőségekből következő félelemre: félelem szülte az isteneket, szokták idézni; továbbá a kiszolgáltatottságra is, melytől csak távoli szabadulás remélhető, s így az üdvözülés és a mennyország egyszerűen mákony a népnek, szokták volt hangsúlyozni. E látványos és magabiztos ellenérveket tovább is lehetne sorolni, de ezek nem tudományosak.

Ez az ellenkező véglet sem jelöli ki a vallás helyét, sőt még a behatóbb elemzésen alapuló, tudományosabb torz vagy fonák tudat, tudomány előtti vagy tudományon kívüli gondolkodás túlzottan általánosító meghatározása sem. A vallás ugyanis a társadalmi tudat szerves része, kezdőbb fokon a művészettel és a tudománnyal is összefonódik, különösen nagy a szerepe és fontossága a mindennapi köztudat vonatkozásában.

A vallás társadalmi jelenlétét és szerepének fontosságát általában nem lehet közvetlenül tapasztalni, mint pl. a nyelvet vagy a viseletét, csak alkalmilag figyelhető meg a felszínen, a tudat mélyén és révén viszont az egész világképet és magatartást is megszabhatja. A legtöbb ember nem szabadon választja, hanem „örökli” vallását; beleszületik, és nem is akar rajta változtatni. A legtöbb vallás eléggé egyetemes jellegű ahhoz, hogy egyének és csoportok fölé magasodjék, válaszoljon általános kérdésekre és megszabja a közösségi magatartás normáit.

Egyénileg senki sem élheti át az emberiség egész történelmét és a természet működését sem tudja minden részletében megismerni, ennek ellenére is választ vár a világ, az ember és vívmányainak eredetére vonatkozólag; már a puszta létfenntartás miatt sem nélkülözheti a természettel és a társaival való együttélés szabályait, és legalább ennyire foglalkoztatja a faj fennmaradása, az elmúlás utáni időszak kérdése is. Ezekre mindenki átfogó tájékoztatást igényel, és a vallás több-kevesebb sikerrel vállalkozott is erre a mindenes szerepre;

30