Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre

Lenin évtizedekkel azelőtt határozottan megírta, hogy: „A falun a feladatunk az, hogy megsemmisítsük a földesurat, megtörjük a kizsákmányoló és üzérkedő kulák ellenállását; ebből a célból szilárdan csakis a félproletárokra, a szegénységre támaszkodhatunk. De a középparaszt nem ellenségünk.”28

Üzérkedő, kizsákmányoló kulákról, tehát egyes parasztemberekről írt. A lenini tanítás J. V. Sztálin újrafogalmazásában sem sokat változott:

„A szegényparasztság a munkásosztály támasza, a középparasztság szövetségesünk és a kulák osztályellenségünk — ez a mi viszonyunk a szociális csoportosulásokhoz.”29

A bolsevik párt félreérthetetlen megfogalmazása a VII. kongresszuson született:

„Ha a középparasztokat összetévesztik a kuláksággal, ha kisebb vagy nagyobb mértékben kiterjesztik rájuk a kulákság ellen irányuló rendszabályokat, az azt jelenti, hogy a legdurvább módon megsértik nemcsak a szovjethatalom dekrétumait és egész politikáját, hanem a kommunizmus összes alapelvét is, amelyek szerint a proletariátusnak a burzsoázia megdöntéséért folyó végső harca időszakában a minden néven nevezendő kizsákmányolás kiküszöbölésére való fájdalommentes áttérés egyik feltétele a proletariátus megegyezése a középparasztsággal.”30

Tehát a szovjet ideológusok nem a középparaszti réteg ellen küzdöttek, akik ráadásul a Szovjetunióban más vagyoni kategóriába tartoztak, mint Magyarországon. A kulákság ellen folytattak harcot.

Nálunk jogos társadalmi türelmetlenség munkált azon, hogy az évezredes földéhséget, a társadalmi javak egyenlőtlen megoszlását, a kapitalista kizsákmányolást, az embernek ember által történő kifosztását és a megszégyenítő bánásmódot végleg megszüntessék. Ennek érdekében több értékes és hatékony intézkedés született, de 1949—1956 között mind Lenin tanítása, mind pedig a gyakorlat egyre inkább eltorzult. A gazdag paraszt és a középparaszt fogalma ekkor végleg és kibogozhatatlanul összekuszálódott. A középparasztokat is kuláknak minősítették. Még a szövetkezetekben sem kaptak helyet. Huszár Tibor így beszélt erről:

„Kezdetben a középparasztságot is tömörítő szervezetként jött létre az UFOSZ — de végül is, mikor az alapító okmányt jóváhagyták, akkor már a középparaszt nem jogosult tagságra ebben a szervezetben.”31

A 200 hold fölötti birtokok állami, szövetkezeti tulajdonba kerültek, vagy az agrárre- form során szétosztották a nincstelen parasztság között. Ezzel a nagybirtok és a középparaszti felső réteg birtoka hamarosan és végleg fölszámolódott. A középparasztok alsó rétege érthetetlenül sokat szenvedett, és a legerősebb támadást kapta. Orbán Sándor erről így beszélt: „ [...] 48 végén már nem is a jó szövetkezet megteremtése volt a cél, hanem a kulákságnak a visszaszorítása, illetve az olyan fajta visszaszorítása, amely már a következő évben likvidálásba ment át. Nem is szólva arról, hogy a gazdag parasztságnak a létszámát Magyarországon felettébb eltúlozták. Nemcsak a gazdag parasztságot, hanem a parasztságot többi rétegeit is érintette ez a korlátozás [...ja feudális jellegű arisztokrácia itt maradt részei korántsem kerültek olyan pergőtűz alá, mint a gazdag parasztság [.. .]”32

A Dél-Alföldön 1951—1953 között az öregek, gyerekek és az asszonyok dolgoztak a középparaszti „kulákföldeken”, mert a munkavégzésre alkalmas férfiak valamilyen „gazdasági vétség” miatt, gyakran ítélet nélkül, vagy nagyon is gyorsan meghozott bírói ítélettel börtönökben, rabgazdaságokban voltak.

A középparaszti gazdacsaládok 1959-től már mind szövetkezeti tagok lehettek. Szakértelmük, változatlan szorgalmuk és a társadalmunk megváltozott agrárpolitikájával való együttmunkálásuk hozzájárult a magyar mezőgazdaság föllendüléséhez. Szemléletük megváltozásáról Katona Imre így írt: „[...] a föld birtoklásának elsődleges vágya lényegében megszűnt: utóbb 1000 megkérdezett valamikori paraszti tulajdonos közül már csak 4-en kívánták vissza földjüket. Ekkora tudati váltásra előzetesen senki sem számított.”33

25