Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre
A középparasztság felső rétege A 100—500 holdas gazdák a középparasztság felső rétegét alkották. Ahhoz már elegendő földdel rendelkeztek, hogy volt mit félteniök. Rettegtek az elszegényedéstől és a velejáró életmódtól: a kétkezi munkától, a cselédséggel vállalt együttéléstől stb. A birtokon folyó munkát közvetlenül irányították és ellenőrizték, tehát nem szakadtak el úgy a földtől, mint az úri birtokosok vagy a nagybérlők. 1945 után őket hivatalosan is nagygazdáknak tekintették. A múlt század végén megindult polgárosodásuk, a két világháború között fölgyorsult. Ez a réteg már helyet kért magának az aktív politikai életben. Fokozta birtokán a kizsákmányolást, hogy tovább gazdagodva, az áhított úri birtokosság közé tartozhasson. A korabeli gúnylapokban rajtuk ékelődtek legtöbbet. A karikatúrák úgy ábrázolták őket, hogy fölső testükön frakkot hordtak, deréktól lefelé parasztos bő gatyát. Ezt a felemásságot jól tükrözte a hatalmas városi téglaház, melynek padlása terménytől roskadozott, de az egykori parasztszoba „szalonná” alakult. Benne a zongora és az almárium porcelánnippekkel már a parasztpolgár világát érzékeltette. Ez az alréteg gyermekeit kitaníttatta. A falusi, mezővárosi értelmiség zömmel közülük került ki. Eredeti parasztkultúrájukat föladták, de az első nemzedékek a magas kultúrával még általában nem rendelkeztek. Életük egyre inkább a városhoz, faluhoz kötődött. A második, harmadik nemzedék már csak vendég volt a tanyán. A birtok az idegen munkaerőkkel kapitalista termelőüzemmé és a gazdagodás biztos forrásává válj. A szakosodott középparasztság A középparasztság felső rétegére nem a vagyon nagysága és értéke, hanem az árutermelés szakosodása alapján voltak jellemzők a „juhos gazdák”, „szőlős gazdák”, „földes gazdák”, „barmos gazdák” stb. Ezek a fogalmak már a feudalizmus korában kialakultak. A jelzők pontosan tükrözték a szakosodott árutermelés fajtáját. Például a „földes gazda” birtokán a fő termelési ágazat a szántóföldi művelés volt, elsősorban a kalászos és a kapásnövények termesztése. A „barmos gazdák” állattartók voltak, elsősorban marhatartással foglalkoztak. A 18. századi kézzel rajzolt és festett dél-alföldi határtérképeken—mint amilyenek a Károlyi Levéltárban megőrzött Vertics József által készített mappák —, a pusztákon a kutakat a tulajdonosok nevével jelezték: pl. „Kardos göböly kútja”. Ezek a megjelölések és fogalmak az első világháború után egyes területeken végleg megszűntek. A szakosodás tovább fejlődött, de a gazdálkodás belterjességének mértéke volt fontos tényező. JEGYZET 1. Erdei F. 1938 és 1973., 1943., 1980. 2. Katona I. 1983. 58—83. 1986. 1: 14—25. 3. Szabó I. 1976. 4. A magyar nyelv értelmező szótára. Budapest, 1965. 4: 453. 5. Új magyar lexikon. Budapest, 1962. 5: 375. 6. A magyar nyelv értelmező szótára. Budapest, 1965. 4: 450. 7. A magyar nyelv értelmező szótára. Budapest, 1965. 4: 493. 8. A magyar nyelv értelmező szótára. Budapest, 1965. 5: 104. 9. Új magyar lexikon. Budapest, 1962. 5: 375. 10. Kiss I. 1984. 4: 613. 11. Szabó I. 1976. 42. 26
