Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre
a legtöbb veszíteni valója is. Nem véletlen, hogy a legtöbb és a legtragikusabb családi drámák közöttük zajlottak a földtől való megválás és az új termelési formára való áttérés korszakában. A középparasztság alsóbb rétegébe tartozó gazdák egyértelműen a néphez sorolandók, a saját öntudatuk is így ismerte. Jellemző, hogy a két imperialista világháborúban a vezető rétegek mennyire nem tettek különbséget a szegény- és a középparaszt között. A birtok- és értékhatárok a lövészárokban, harctereken elmosódtak; ahol a gazda és a cselédje, a törpebirtokos, illetve a néhány osztályt végzett, „simagalléros” középparaszt együtt szenvedett és vérzett, mert a rendszer előtt egyformán „büdös parasztnak”, „alja népségnek” számítottak, akiket nem sajnáltak föláldozni. Ugyanakkor a középparasztság felső rétegéhez tartozó több száz holdasok vagy az úribirtokos megválthatta a katonai szolgálatot. A középparasztság alsó rétege rendre kiszolgáltatott volt és a kapitalizmus mindig a saját céljainak megvalósítását igyekezett velük elérni. Sok középparaszt kitüntette magát az első világháborúban. Az ellenforradalmi rendszer súlyos gazdasági gondokkal küszködve, az 1920-as évek elején vitézségi címet és 15 kát. hold földet adományozott közülük azoknak, akiknek legalább a „nagyezüstjük” megvolt. Vitézséget kaptak ugyanakkor azok a katonatisztek, polgári származású emberek is, akik a Tanácsköztársaság maradványainak fölszámolásában szereztek érdemeket. Jól számított a kurzus arra, hogy ha a fogalmakat: a háborús hőstetteket és a bűntetteket összekeveri, ezzel a parasztságot devalválja és a forradalmi nép előtt lejáratja. A vitézi földeknek a polgári rendűek kapták a javát, míg a középbirtokosok a vízállásos réteket, homokot, szikes legelőket. (Pl. Vásárhelyen Farki-rétben és a batidai pusztán összesen 238 kát. holdat osztottak a gazdálkodóknak.) Arra számított a Horthy-rendszer, hogy meglovagolja a szorgalmukat, és az addig terméketlen földeket bevonják a termelésbe, majd így valamit lendítenek a gazdasági helyzeten. A már akkor is kétes értékű „vitézséggel” kétszeresen becsapták a gazdákat. Egyfelől a földek minőségével, másfelől pedig azzal, hogy ezt az adományt nem illett, nem volt tanácsos visszautasítani, viszont a kurzus, igaz több éves részletre, de kifizettette velük a föld árát, mintha az államtól vásárolták volna. Nem egy középbirtok a világgazdasági válság során vagy azt követően eladósodott, tönkrement ebbe a „vitézségbe.” A vásárhelyi adóhivatal kimutatása szerint, 1931—1935 között a gazdák földtulajdona így oszlott meg:26 Birtoknagyság kát. holdban Birtokosok száma A birtokosok %-ban Földterület kát. holdban A határ %-ban 1—5 10 162 80 35 747 27 15—50 2 103 16,6 53 354 40,53 51—100 265 2,1 17 749 13,50 Kis- és középparasztság alsó rétege összesen: 2 368 18,7 71 103 54,03 101—500 140 1,1 19 320 14,60 501—1000 2 0,015 1 161 0,87 1001 felett* 1 0,185 4 927 3,50 Összesen: 12673 100,000 132 258 100,00 * Ezer hold fölötti vagyona a városi tanácsnak volt. Vásárhelyen ebben az időben tehát ilyen méretű nagybirtok egyéni tulajdonban már nem is létezett! A fasizálódás során a középparasztság „magyar típusát” kezdték hangsúlyozni. Ez a „fajmagyarkodás” azonban nem járt sikerrel. Sok évszázados tapasztalat volt mögöttük. Hol a „büdös paraszt”, hol hazaáruló, hol vitéz, hol hős, hol kulák jelzők járták, ahogy a történelmi színdarab megkívánta. Jellemző, hogy milyen mértékben tértek ki a szélsőjobbos kerítőháló alól: közülük került ki a legkevesebb háborús bűnös. 23
