Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre
átfedések ellenére próbáljuk meg ezeket meghatározni, illetve szétválasztani! Hangsúlyoznunk kell, hogy magyarázatunk elsősorban az alföldi tanyás mezővárosi lakosságra jellemző, amilyen a feudalizmus és a kapitalizmus korában például Baja, Cegléd, Csaba, Csong- rád, Gyula, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Makó, Nagykőrös, Szentes stb. volt. Gazda Az alföldi mezővárosok a 18. század közepétől jelentős pénzösszegekért igyekeztek megváltani a teljes vagy részleges földesúri kiváltságokat. A Kiskunságban a redemptio 1745- ben létrejön. A földesúri kötelmek alól fölszabadult jobbágyok önálló gazdákká váltak. A Károlyiak dél-alföldi birtokain a jobbágyság intézményét csak az 1848—49-es szabadságharc törölte el, bár a jobbágy városok és a földesúr közötti megváltási tárgyalások már a reformkor végén megkezdődtek. A földesúri birtokokon gazdálkodó jobbágyok esetében a 18. század végén, a 19. század elején hivatalos okmányokban is egyre gyakrabban föltűnik a „jobbágy-gazda”, sőt a „gazda” szó. A pörök során a jobbágyok gyakran határozták meg így a vagyoni, társadalmi hovatartozásukat, hogy „házzal, földdel bíró gazda vagyok.” A kapitalizmus korában a telkes jobbágy fogalmát a gazda váltotta föl. A gazda saját földdel rendelkezett. A tanyás mezővárosokban kétlaki életet folytatott. A városban háza volt, a földjén tanyát épített. A földművelést, állattartást hivatásának tekintette. Ebből élt családjával együtt. A feudális örökség hatására patriarkális birtokos volt, vagyis a családfő az egész vagyont a kezében tartotta. Szabadon gazdálkodott. Akárcsak a jobbágyság, a gazdatársadalom is elkülönült és több alréteget alkotott. Gazdaságilag igen nagy szélsőségek alakultak ki közöttük, hiszen az 1—5 holdas törpebirtokos éppúgy gazdának számított, mint az 500 holdas. Nem véletlen, hogy 1945 után, amikor a szocialista mezőgazdaság alapjait kellett lerakni, az épülő új társadalom nem a fogalmak meghatározásával, a rétegek elkülönítésével foglalkozott és a gazda kifejezést eleve bizalmatlanul kezelte. Arra nézve, hogy a gazda szó gyűjtőfogalom, amelybe szegény és gazdag paraszti rétegek válogatás nélkül beletartoztak, Szűcs Judit Szentesről írt néprajzi tanulmányából idézünk: „A szó jelentését Csonka István berki szegényparasztként, így kívülállóként a következő- képen határozta meg: »Gazdák? Száz hold, ötven hold. Hát mán akinek tíz holgya vót, az gazdának éreszte magát.« (A megfogalmazás lényegileg egybecseng Erdei Ferenc hosz- szabb, részletezőbb leírásával.)”13 Kulák Új orosz fogalomként került hozzánk. Legjobban talán a zsírosparaszt, népnyúzó szavak magyarázzák. A lelketlen, magának harácsoló, másokat kizsákmányoló, gyakran több száz holdas paraszt modellje. Az átültetés azonban nem volt szerencsés. Nem a lényeges tulajdonságokat, hanem többnyire a birtok nagyságát vették alapul, de az 1950-es évek elején azt is igen szubjektiven kezelték, ezért kerülhetett „kuláklistára” sok kis- és középparaszt, kétkezi munkás, becsületes kisgazda is. Az orosz és a szovjet szakirodalomban a kulák egyértelműen dologtalant, spekulánst jelentett. Arra, hogy a fogalom tisztázása szükséges, Németh László már 1941-ben figyelmeztetett. Elbeszéléséből néhány sort idézünk: „Abban az időben, amikor még a szovjet ötéves terv volt a legfrissebb világcsoda, nálunk is megmaradt néhány műszóvá előlépett orosz kifejezés. Ekkoriban akasztották a mi ötven —százholdas, jobbára református parasztjainkra is a kulák nevetf...] 17
