Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre
S nem csak a szó tapadt meg, hanem a hozzátartozó gunyoros, becsmérlő íz is. A kulák- ság az új szélben is gonosz, önző, földharácsoló, magzatgyilkos, banyauralom alatt senyvedő népfaj maradt. Ahogy a kuláknő a fényképeken mindig vén s azonkívül még valami gonosz hatalmaskodás is van az ajkára vasalva; a szociográfiai füzetekben s az úgynevezett parasztregényekben az egész osztályból sem maradt meg: csak a vénség s a hatalmaskodás. Engem mindig bántott ez a beállítás. Én magam is kulákcsaládból származom s más fotográfiákat hordok az emlékezetemben a nagyszüleimről, nagybátyáimról, ángyaimról, unokatestvéreimről. Tanulmányaimban zúgolódtam a torzítás ellen, szépirodalmi műveimben próbáltam kiigazítani. Hasztalan! [.. .]14 Amíg a gazda a megtermelt értéknek — a birtok önfenntartásához szükséges kiadásain túl — a megmaradt hasznát a munkavégzés arányában, tehát igazságosan osztja szét, a termelési rendszere kommunisztikus és a testvériességen alapul. Ilyen gazda azonban nincs! Már a természet rákényszeritette, hogy tartalékot képezzen, vagyis a mások munkájából keletkező tőke egy részét megtakarítsa, azt félretegye, hogy a sovány években — amelyek az Alföldön 7 évenként bekövetkeztek — biztosítsa a fennmaradást. A szinten tartás azonban nem elégítheti ki. Mind nagyobb tartalékot képez, hogy a gazdaságát fejleszteni tudja. Tehát a birtoknagyságtól függetlenül, kapitalista kisvállalkozó volt és potenciálisan kizsákmányolóvá vált. (Például a középparaszt társadalmi helyzete hasonlított a kisiparoséhoz.)15 Kérdés azonban, hogy a gazda a munkásait miként dolgoztatta és becsülte meg? Emberségesen bánt-e velük? A kizsákmányolás reális birtokfejlesztés volt-e, vagy a vagyonhajhá- szó téboly jegyében népnyúzássá vált? A többlettermelésből adódó haszon öncélúan az egyes ember vagy család érdekeit szolgálta, vagy azt a közösségnek adta vissza? Ennek alapján, a pár holdas törpebirtokos éppúgy lehet kulák, mint az ezerholdas gazda. Mert a népnyúzás elsősorban nem birtoknagysághoz, nem aranykorona jövedelemhez van kötve, hanem a társadalmi helyzet a döntő, másodsorban pedig lelkiismereti kérdés és egyéni elbírálást követel. Ha a nép bármelyik rétegére általánosítunk és azt kuláknak bélyegezzük, ezzel az egész nép ellen fordulunk, mert jó és rossz népcsoport nincs, csak hitvány és gonosz ember! A kulák állandó idegen munkaerőt tart és főként azok munkájából él. A megítélésben a külső munkaerő tartása sem lehet mindig döntő, mert a kulák a saját családtagjait is sanyargatta. Sőt, az ő családja még jobban szenvedett. A külső munkaerő otthagyhatta a kulákot és a szerződésben biztosított bérét megkapta tőle, erre a gazdát törvény kötelezte, de a családtag nem menekülhetett el előle, mert neki nem volt bére, csak az a reménye, hogy egyszer a családfő halála után fölszabadul a súlyos elnyomatás alól és a saját életét élheti. A kulákok magatartása lehetett „patriarkális” vagy merőben üzleties, de a határ ott húzódik közte és a gazda között, hogy dolgozott-e vagy sem? Az állandó, idegen munkaerő által előállított értéktöbblet volt-e több vagy amit maga és családja termelt? Minden korban és társadalmi rétegben van olyan ember, aki család- és népnyúzó. Aki ma a közös vagyonhoz nyúl, az is a mások zsírján élősködik! Gazdacseléd A cseléd két alapvető típusa, a majorsági- és a gazdacseléd között részletesebb különbséget kell tennünk, mert mind az életmódjukban, mind a kizsákmányolás mértékében jelentős volt az eltérés közöttük. Az 1950-es évek elején őket is egy csoportként kezelték, és az egy-két cselédet időszakosan foglalkoztató kis- és középparasztokat gyakran jobban elmarasztalták, mint a majorsági cselédséget tartó úribirtokos réteget. A majorsági vagy urasági cseléd az agrártársadalom alján tengődő, kizsákmányolt réteg volt, amely a legkevesebb szabadságot élvezte. Ebből a világból nehéz volt kitörni, legtöbbször kötötte a nyomorúsá18
