Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert

A szénamunka befejezése után, az aratás megkezdése előtt az asszonyok alaposan kitakarították a csűrt. Alkalmassá tették a szálasgabona fogadására. A learatott és kévékbe kötött gabonát (rozsot, árpát, búzát, majd később zabot) berakták a csűrfiókokba. Természetesen fajtánként külön fiókba. Ami nem fért be, azt a pajta mellett rakták össze és a cséplés előrehaladtával, illetve a fiókok ürülésével vitték fedél alá. Augusztusban hordták a pajtáskertbe a sarjúszénát. Ugyancsak augusztusban végezték a gabona cséplésével kapcsolatos munkák többségét, bár volt példa júliusi és télbe nyúló cséplésre egyaránt.

Ősszel a pajták környéke elcsendesedett. Télen csak takarmányért jártak ki a pajtáskertekbe. Legtöbbször férfiak hordták haza a takarmányt és az alomnak valót. A módosabbak kocsival, szánkóval jártak, a szegényebbek háton cipelték a terhet. Néhány naponként a szükségletnek megfelelően, vagy rendszeresen hetente keresték föl a téli álomba szenderült pajtáskertet.

Az istállóspajtás szálláskertek, vagyis az állatteleltetésre is használt elkülönült pajták, gazdasági udvarok használatának módja alig különbözött az alföldi istállós szálláskertek használatának rendjétől. Az istállóspajtás szálláskertekkel rendelkező dunántúli és felföldi települések parasztcsaládjai olyan, térben elkülönült, megosztott életet éltek, mint az alföldi szálláskertes helységek lakói. Az istállóspajtás szálláskertekben is elsősorban férfiak tartózkodtak kint az állatokkal. Azokon a helyeken, ahol a laza csoportokat alkotó pajtáskertek viszonylag távol estek egymástól, a néprajzi kutatással elérhető időben nem volt olyan élénk a kinttartózkodó férfiak társasélete, mint a zártabb tömböt alkotó szálláskertekben. Somogybán gyakran előfordult, hogy az istállóspajtás szálláskertekben fiatal házaspár tartózkodott kint az állatokkal.

A szálláskertek két alaptípusának bemutatása után következhetne még a típusba nehezen sorolható különleges formák pl. a szálláskert és a tanya között álló átmeneti szállásfajták számbavétele. Erre azonban itt nem vállalkozhatunk. Egyrészt terjedelmi gátak szorítanak, másrészt célunk sem az volt, hogy a részletek tengerébe vezessük az olvasót. A magyar településekre hajdan oly jellemző szálláskertek világából az általánosat, a legjellemzőbbet igyekeztünk felvillantani.

A téma fontosabb irodalma

(A tanulmányban emlegetett szerzők és művek bibliográfiai adatait az alább felsorolt irodalom, illetve annak bibliográfiai hivatkozásai tartalmazzák.)

BÁRTH János: Településkutatásunk eredményei. In: Dissertationes Ethnographicae. II. 237—261. Szerk: Tálasi István Bp. 1978.

BÁRTH János: A szállás fogalma és tipusai Kalocsa környékén.

Ethnographia. LXXXVI: 235—275. 1975.

GYÖRFFY István: Magyar nép — magyar föld Bp. 1942.

GYÖRFFY István: Magyar falu — magyar ház Bp. 1943.

HOFER Tamás: Csűrök és istállók a falun kívül.- Ethnographia. LXVIII. 377—421. 1957.

HOFER Tamás: A magyar kertes települések elterjedésének és típusainak kérdéséhez. Műveltség és Hagyomány I—II. 331 —350. Debrecen, 1960.

HOFER Tamás: A hazai tanyarendszer és a másodlagos településszóródás külföldi példái. In: A magyar tanyarendszer múltja. Szerk: Pölöskei Ferenc—Szabad György. 9—60. Bp. 1980.

HOFFMANN Tamás: A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában. Bp. 1963.

MÁRKUS István: Kertek és tanyák Nagykőrösön a XVII— XVIII. században. Kecskemét, 1943.

50