Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Simonyi Imre: Mezei látomás: Az út: versek
Simonyi Imre Mezei látomás Ne kösse hozzám kerekét; eloldom az időt. Alkonyul. — Már a faekét s a fásult magvetőt hazatérőben látom. lm, a szerszám újra tölgy . . . s madárijesztő — ágain — a harmados Jó György ... Vállára varjú települt. Károg. — Az még hörög. — Mondják: két kóta elrepült s népdalba költözött... Az út Kétoldalt fák: akácok, jegenyék hajlongnak, zengnek — mint amott a lány, az árkon túl: — egy tag krumplit kapál: — verőfényes Szinyei Merse kép . . . Ám a palettán most költő kever — a hajdani, idillé álmodott téma, ím komorabbá változott; vásott gúnyában pár alak hever: „Paraszt Majális”. — Mennyi, mennyi szín és mennyi rongy, és mily reménytelen ahogy szemük az út felé mered — Szívükben vád, torkukban fojt a kín és bánatuk, mint az út, végtelen — — Ki tudja merre tart, s honnét ered! 1942
