Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert
koppány és Karád szálláskertjei pl. sokkal zártabb csoportokba rendeződtek a lakófaluk alatt, mint a környék más községeinek gazdasági rendeltetésű településtartozékai. Viszonylag zárt csűröskert csoportjai lehettek a XVI—XVII. századi felföldi városoknak is. A pajtáskertek lakótelepüléshez viszonyított távolsága mindig a helyi földrajzi és gazdasági viszonyok függvénye volt. Igazodott a terepviszonyokhoz, az állattartás és a földművelés érdekeihez, a szántóföldek, a rétek vagy erdők távolságához. Előfordultak „falu alatti” vagyis a lakótelepüléshez közel eső pajtáskertek és a lakófaluktól egy-két kilométerre lévő pajtáskertek egyaránt. Morvamezei kutatásai során Hofer Tamás megfigyelte, hogy az utóbbi száz esztendő során a pajtáskertek fokozatosan közeledtek a falvakhoz. Két-három közbeeső állomás után a mozgatható vagy szétszedhető faépületek elérhették a lakófalut. Hasonló tendenciák a Dunántúlon is megfigyelhetők. A faluhoz közelítés és zártabbá válás általában a felbomlás korszakával esett egybe. A pajtáskertek leginkább utcás faluk gazdasági tartozékai voltak. A pajtáskertekkel is rendelkező utcás faluk azonban sok esetben a házak sűrűsödése és a telkek zsúfolttá válása folytán már halmazos benyomást keltettek. Máskor az utcás jelleg szabályozás eredményeként jött létre. Korábban ugyanott összevisszaság, kuszaság jellemezte a lakófalu házainak elhelyezkedését. A pajtáskert az esetek óriási többségében magánbirtoklású földdarab volt, amelyet eredendően közterületből foglaltak vagy osztottak. Hofer Tamás a szlovák Morvamezőről említett ugyan olyan példákat, amikor a pajták közlegelőn álltak, de elemzéséből nyilvánvaló, hogy a fejlődés ott is a pajta környékének magántulajdonná formálódása felé haladt. A közterületen álló pajták esetében mindenképpen rendhagyó példáról van szó, ha a pajtáskertek oldaláról nézzük a dolgot. A morvamezei esetekben valószínűleg megőrződött valami az „ősfoglalások korának szelleméből.” A pajtáskertek általában semmiképpen nem hozhatók egy csoportba a közterületen kialakított rakodókkal, veremcsoportokkal stb. A pajtáskert egyik alapvető kritériuma magyar nyelvterületen a magánbirtoklás. A pajtáskertként használt földdarabok tájanként és helységenként különböző nagyságúak voltak. Előfordultak 2-300 négyszögöles és 3-5 holdas pajtáskertek egyaránt. Eredetüket, illetve eredeti hasznosítási formájukat tekintve lehettek szántók, erdei irtáskaszálók, irtásszántók, veteményeskertek, gyümölcsöskertek, kaszálók. A néprajzi irodalomban legtöbbet emlegetett dél-dunántúli pajtáskertek épületei általában réteken vagy gyümölcsfás kaszálóterületeken álltak. Kerített és kerítetlen pajtáskert egyaránt előfordult. A karókból, fonásból, élősövényből készült kerítés esetenként az egész kaszálókertet körbevette. Máskor csak a gazdasági épületek közvetlen környékét kerítették. A pajtás, istállóspajtás szálláskerteknek alapvetően két típusa különböztethető meg. Az első típusba sorolhatók azok a paraszti gazdasági telephelyek, amelyeknek legfőbb épülete a gabona- és takarmánytárolási célokat szolgáló pajta vagy csűr. Az ilyen pajtáskert elsősorban tároló és cséplőhely. Az istálló a lakótelepülés telkén található. A takarmányt kisebb egységekben hordják be a pajtáskertekből a belső telekre. A második csoportba azokat a telephelyeket sorolhatjuk, amelyeken pajta és istálló egyaránt áll. A pajta és az istálló lehet két külön épület egymás szomszédságában, de kerülhetnek egy fedél alá is. Ha egy fedél alatt vannak, vagyis ha a pajta egyik oldalát használják istállónak, az épületet — jellemző szóval — istállóspajtaként emlegetjük. Az istállóval és pajtával egyaránt ellátott pajtáskertek teljes értékű gazdasági udvarok. Tároló, szemnyerő és állattartó funkciójuk egyaránt fontos. Életüket, használatukat tekintve alig különböznek az alföldi istállós szálláskertektől. A tavaszi és nyár eleji hónapokban kevés munka akadt az istálló nélküli pajtáskertekben. Június táján élénkült meg a környékük. Ekkor hordták ide a határ legkülönbözőbb kaszálóiról az anyaszénát, amelyet a pajta padlására raktak fel. Ami nem fért a padlásra, azt a szabadban rakták össze boglyába. 49
