Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert
jelentőségében és térbeli elhelyezkedésében bekövetkezett átalakulás és nem utolsósorban a kényelemre törekvés, a helyi társadalom értékítéletében végbement módosulás. A szálláskert-övezetek fentebb említett beépülése lassú folyamat volt. A helyi tanácsok kemény tilalmakkal igyekeztek meggátolni. Főleg a XIX. század első feléből maradt fönn sok olyan helyhatósági rendelkezés, amely tilalmazta a szálláskerti építést. A tilalmak azonban hiábavalónak bizonyultak. A szálláskertekben újabb és újabb lakóházak épültek. Ilyen építkezésekre legtöbbször adásvételek és osztozkodások után került sor. A XIX. században már legtöbbször azért vásároltak meg szálláskertet, hogy házat építsenek rajta. Erre kényszerítette az új nemzedéket és az új lakosokat a telekhiány. Gyakran előfordult, hogy testvérek osztozkodásakor egyik fiú a házat, a másik fiú a szálláskertet örökölte. A háztulajdonosnak gazdasági épületekre, a szálláskert-tulajdonosnak lakóházra volt szüksége. A tilalmak ellenére előbb vagy utóbb mindkettő felépítette a hiányzó épületeket. Ezáltal mindkettőjük telke átalakult. Lakóházzal és gazdasági épületekkel egyaránt ellátott parasztudvarrá vált. A szálláskertek felszámolódását az alföldi mezővárosokban elősegítette a tanyakialakulás. A korai tanyák átvették a szálláskertek hajdani funkcióit. Györffy István szavaival élve: a XVIII. században az alföldi szálláskertek egy része „kivonult tanyának.” A XVIII. században több olyan település akadt az Alföldön, amelynek akár több évtizeden át egyidőben voltak szálláskertjei és tanyái. A kétféle telep kiegészítette egymást. Ilyen esetekben a tanya átvett bizonyos funkciókat a szálláskertektől, de nem mindent. A megmaradt, de már a felszámolódás útjára jutott szálláskerteknek kevesebb feladat jutott, mint abban az időben, amikor a tanyák még hiányoztak a paraszti gazdasági telephelyek sorából. Pajtás, istállóspajtás szálláskertek A szálláskertek dunántúli és felföldi pajtás- vagy csűröskertes formájának bemutatására tanulmányunkban kevesebb teret szentelünk, mint az istállós-szérűs alföldi gazdasági telephelyek ismertetésére. A szűkebbre fogott terjedelem két okra vezethető vissza: 1. A magyar néprajzban jóval kevesebb leírás jelent meg a pajtás- és istállóspajtás kertekről, mint az istállós-szérűs szálláshelyekről. 2. A pajtáskertek jellemző sajátosságairól, használati módjairól kialakítható kép viszonylag kis mértékben különbözik attól az ábrázolástól, amelyet fentebb az istállós-szérűs szálláskertekről nyújtottunk. Ezért csak a különlegeset, a másik típustól való eltérést igyekszünk megragadni. A domináns épület alapján pajtás vagy istállóspajtás kertnek nevezett szálláskertet nevezhettük volna csűrös vagy istállóscsűrös kertnek is, hiszen a pajta és a csűr szó tulajdonképpen ugyanazt az épületfajtát jelenti. Ezt a fejlett ácstechnikáról tanúskodó hatalmas gabona- és takarmánytároló építményt a Dunántúlon szláv eredetű szóval pajtának, a Felföldön és Erdélyben német eredetű szóval csűrnek nevezik. Fentebb, amikor bemutattuk az istállós-szérűs szálláskerteket, utaltunk arra, hogy a fő előfordulási területük a Nagyalföld és a vele szomszédos tájak egynémelyike. Most a pajtáskertek elterjedési területének meghatározásánál azt mondhatjuk, hogy a pajtáskertek az istállós-szérűs szálláskertek elterjedési területén kívül eső tájak településeire voltak jellemzők. Vagyis a Dunántúlon és a Felföldön. A pajtáskertek néhol a lakótelepülés közelében, másutt a szántóföldek szomszédságában, ismét másutt legelőként használt erdők mellett helyezkedtek el sorokban vagy laza csoportokban a lakótelepülést övező egy-két kilométeres körzetben. Előfordult, hogy itatóhelynek számitó patak vagy forrás vonzotta csoportba a pajtáskerteket. Mivel legtöbbször viszonylag nagy területű kaszálókon álltak a pajták vagy az istállóspajták, esetenként rendszertelenül szétszórt telephelyeknek tűntek a pajtáskertek. Néha egy-kétszáz méteres távolság is volt a pajták között. Máskor a csoportosság nyilvánvalóbbnak tűnt. A laza elrendeződés általában jellemzőbb volt, bár a pajtáskertek olyanfajta tömörülésére is akadt példa, mint amelyet az alföldi szálláskertek történetéből ismerünk. A dunántúli Török48
