Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert
asszonyok fejtek. Fejési időben kimentek a szálláskertbe. Elvégezték a munkát és hazavitték a tejet. Akad azonban arra is példa, hogy a férfiak végezték a fejést a szálláskertekben. A fiúgyerekek anyjuk felügyelete alatt, a lakóház portáján nevelkedtek. Amint eljutottak abba a korba, amikor már némi hasznukat lehetett venni az állatok körül és a termelőmunkában, idejük többségét a szálláskertekben töltötték. A lányok a lakóház portáján nőttek eladósorba. A szálláskertben alig fordultak meg. A lakóház telke és a hozzá tartozó szálláskert között általában nem volt nagy a távolság. Előfordult, hogy csak 2—300 méterre feküdtek egymástól, de akadtak a lakóháztól 2 kilométerre fekvő szálláskertek is. A távolság függött a település nagyságától és a szálláskertek elhelyezkedésétől. Ha a szálláskertek nem távolodtak el nagyon a lakótelepüléstől és a belterület nem volt különösen terjedelmes, akkor a lakótelek és a szálláskert távolsága általában egy kilométer körül mozgott vagy annál kevesebb volt. Ezt a távolságot többször is megtehették naponta a szálláskertbe járók. Néhol nem volt könnyű a szálláskertek megközelítése. A Vág melletti Negyed falu vízen túli szálláskertjeibe rendszeresen komppal jártak át az állatokat gondozó férfiak. A Kalocsa melletti Bátya lakótelepüléstől eltávolodott szálláskertjeit vízjárásos időkben csónakkal közelítették meg. A szálláskertek a férfiak társaséletének fontos színterei voltak. A szálláskertekben éjszakázó férfiak az állatok ellátása után, főleg téli estéken, összegyűltek egy-egy tüzelős istállóban. Ültek és feküdtek a tűz körül. Ha volt, pálinkát és bort iszogattak. Pipáztak, adomáztak, történeteket meséltek. Hosszú órákon át töltötték együtt az időt. Néhány alföldi város esetében a szálláskertek csak úgy tűnnek föl a XVIII. századi forrásokban, mint a hajdanvolt idők emlékei. Példaként említhetnénk Kecskemétet és Debrecent, amelyeknek szálláskertessége a XVIII. század elejére jórészt eltűnt. Másutt, mint pl. Kiskunhalason a XVIII. században még virágoztak a szálláskertek. Felbomlásuk a XVIII. század végén öltött nagy méreteket. Ismét másutt, és talán ez volt a legjellemzőbb, a XVIII. században és a XIX. század első felében egyaránt létezett a szálláskertes településosztottság. A felszámolódás a XIX. század második felében, esetenként pedig csak a XIX. század végén és a XX. század elején vált jellemzővé. Kevés település szálláskertjei érték meg a XX. század első felét és közepét. Példaként Dunapatajt és Átányt említhetnénk, ahol az 1930-as és 1950-es években néprajzi módszerekkel még tanulmányozható volt a szálláskertek használatának rendje. Rövid szemlénkből is látható, hogy a szálláskertek felszámolódása helységenként nagyon különböző időpontokban zajlott le. Különös helyzetű ebből a szempontból a XVIII. század. Egyes szálláskertek ekkor éppen eltűntek, más helységek viszont ekkor települtek újjá éppen szálláskertes formában. Mindebből következik, hogy a fölszámolódás útjai, törvényszerűségei sokfélék és ezért nehezen általánosíthatók. A szálláskertes településosztottság megszűnése a végeredményt tekintve minden időszakban alapvetően kétféle módon történhetett. Egyik esetben a terjeszkedő lakótelepülés ráhúzódott a szálláskertek övezetére, csoportjára. A szálláskertekben lakóházak épültek és az egykori gazdasági udvarok ugyanolyan összetett funkciójú lakótelkekké váltak, mint amilyenekké a hajdani lakótelepülés telkei is átalakultak. Tehát a funkciót tekintve elmosódott a különbség a település két része között. Esetleg építészeti, utcaképformálási különbség árulkodott a múltról. A másik esetben a gazdasági épületeket tulajdonosaik elvitték a szálláskertekből lakótelkeikre vagy máshová és az üres szálláskerteket veteménykertként, gyümölcsöskertként, kaszálóként vagy szőlőként használták tovább. A szálláskerti istállók és más gazdasági épületek bevitelét a lakóudvarra sokféle ok előidézhette. így pl. az 1848-ban megszűnt földesúri hatalom nem állt már a jobbágyok fölött a tűzbiztonságot hangoztató szigorával. 1848 után nagyobb lehetőség nyílt a falvak terjeszkedésére, mint korábban. Az új falurészekben tágasabb porták álltak a lakosok rendelkezésére, mint az ófaluban. Másrészt a kiköltözésekkel az ófaluk portái is tágasabbakká váltak. Elfértek rajtuk a gazdasági épületek. A szálláskerti épületek behúzódását a volt lakóudvarba elősegíthette a helyi gazdasági szokások változása, a termelési ágak 47
