Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Radics Péter: Mementó-memoárok a középosztályból: Pálóczi Horváth Lajos, Tardy Lajos és Zolnay László emlékezései
Radies Péter Mementó-memoárok a középosztályból Pálóczi Horváth Lajos, Tardy Lajos és Zolnay László emlékezései portos, jólöltözött urak és díva-természetű asszonyok, „Életkék,” „Napsugárkák”, „Üdvöskék” színes, világvárosi forgataga; latinos műveltség, gazdag anyagi kultúra, mély társasági ösztön és családszeretet; veleszületett szervezőkészség, kommunikációs hajlam, mely alighanem a működőképes emberi élet optimális feltételeinek alapos ismeretéből fakadt; az ethosz erejébe vetett hit, félévszázados harc a társadalommal, féktelenebb időkben az üldözőkkel, s az életút végén az „erkölcsi evidencia” lassan helyreálló egyensúlya, mely tulajdonképpen nem a társadalomban valósult meg, hanem saját pályájuknak végső, lelkűkben kiküzdött harmóniája — nagyjából ezek az érintkezési pontjai Pálóczi Horváth Lajos, Tardy Lajos, Zolnay László életvonalának. Sorsuk tanulságai nem bontakoznak ki hoszabb-rövidebb pályaképekben — csak negyveníves vaskos memoárokban, az általuk is vállalt és megnevezett szociografikus részletezés által: nevek, sorsfordulatok, családi, intézményi események szinte végeérhetetlen felsorakoztatásával. A benfentes által patriarkális adatözön az érintettek, a leszármazottak légiója számára avatja saját család- és élettörténetének dokumentumává e műveket, míg a kívülállók, a kutatás számára mikroelemzéseket tesz lehetővé — vagy méginkább a vallomás erejével példázza, hogy az azonosulás, az identitás a szubjektivitásnak ezen a fokán azt jelenti: érzelmileg azonosulni valamivel, amin túllépett a történelem. Utólagos kategorikus ítéletek helyett szinte lélektanilag hiteles szövevényességében látni személyek, csoportok, rétegek szerepét; megtalálni a rehabilitáció finom módozatait, amelyek révén jelen és múltidejű anakronizmusok nélkül vethetők össze az egymásra következő történelmi fázisok. A részletezésnek ezen a szintjén a személyesség az objektivitásnak már nem ellentéte, hanem inkább egyik megnyilvánulási formája, különösen ha olyan dokumentáltsággal párosul, amely Zolnay művére jellemző (pl. életrajzi, családtörténeti lábjegyzetek). Az írók saját életük folyásában mutatják meg, mi volt a szerepe olyan mikroszkopikus mozzanatoknak, melyek az utókor számára, levéltári adatokként alig-alig értékelhetők, megítélhetők. S ami végképp csak a többszáz családi, hivatali és a szűkebb pátriához fűződő anekdota nehezen elemezhető párlataként marad meg: egy letűnt humánus kedélyvilág; az a fajta humanizmus, mely a szűkebb és tágabb körű kommunikáció gazdagságát is jelenti, a mindennapi érintkezés jól működő formáit, formuláit; az ügyességet, a találékonyságot a tevékenykedésben, az együtt tevékenykedésben. Ezt adta meg számukra családi hagyományuk, neveltetésük, tárgyi, dologi kultúrájuk, s amiben mindez összegződik: a középosztály szelleme. * * * Pálóczi Horváth Lajos tekintélyes, jómódban élő, a vármegye kulcspozícióit betöltő, népes és összetartó rokonság tagja, apja 800 holdas középbirtokos. Zolnay László közvet75
