Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Cséfalvay Zoltán - Perger Éva - Pomázi István: Rudabánya 1985

már csak 11 %-ot, míg az utóbbi 81 %-ot tett ki.) Az egyéb tevékenységek aránya (például az építőipari tevékenység, bérmunka) is bővült.

A termelési érték és az árbevétel mutatója az elmúlt években fokozatosan nőtt, ezt a növekedést csak azok az évek szakították meg, amikor a bamavasérc-termelés csökkent, illetve megszűnt.

Az 1974-es visszaesést az okozta, hogy a fejlesztési és kutatási lehetőségek korlátozása miatt erre az évre a pátvasérc-termelés jelentősen csökkent.

Hiába nőtt azonban az árbevétel, hiába próbálkozott a vállalat profilbővítéssel, a nyereség mutatója a költségek növekedése miatt az 1977-es mélypontig folyamatosan esett. 1974 és 1982 között veszteséges volt az üzem, a legkatasztrofálisabb a helyzet 1977-ben, amikor 50 millió Ft deficittel zártak. A nyolcvanas évek elejére azonban a belső erőfeszítések és a központi intézkedések hatására sikerült mérsékelni a veszteséget, sőt az elmúlt két évben nyereségessé váltak. A sors iróniája, hogy éppen ekkor érkezett meg a vasérctermelés megszüntetéséről szóló hír.

A vasércbánya bezárásáról hozott döntés történetéből, illetve az üzem termelési adataiból látszik, hogy a fenyegetettség és az eredménytelenség érzése naponta megélt élmény az üzem dolgozói és vezetői számára. Az a vélemény fogalmazódik meg bennük, hogy mindent megtettek az eredményesség érdekében, erőfeszítéseiket azonban külső tényezők miatt nem kísérte siker. Hivatkoznak a fejlesztési és kutatási lehetőségek korlátozottságára, a bamavasérc-készlet kimerülésére, az energiaköltségek növekedésére. Teljes objektivitással az üzem felelősségét megítélni nem tudjuk, kétségtelen viszont, hogy egy elsősorban állami döntéssel és támogatással létesített nagyüzemtől, amely ráadásul még saját budapesti központjától is függ, nem lehet elvárni, hogy kizárólag saját kezdeményezéssel kilábaljon egy egy ilyen nehéz helyzetből. Mindenesetre tény, hogy az elmúlt 15 évben sem az üzem' fejlesztésére, sem a község támogatására nem volt elég pénzük.

A „mellőzöttség”, az eredménytelenség erőteljesen megmutatkozott a bánya bérszínvonalának alakulásában is, amely jelentősen elmaradt a szénbányákétól. (1984-ben a szénbányászatban a bérszínvonal több mint 100 ezer Ft volt, a vasércbányánál csupán 94 ezer Ft.)

A rudabányai bányaüzem létszámalakulását a bánya szervezési intézkedései (tudatos létszámcsökkentés 1976-tól) és a természetes fluktuáció együttesen határozták meg. A kettő eredményeképpen 1968 és 1983 között 1400 főről 1000 főre csökkent a dolgozók száma. Érdekes jelenség, mely jól mutatja, mennyire neih voltak biztosak a bánya bezárásában, hogy 1984-ben a létszám némileg növekedett.

Az elmúlt öt évben a bányalétszám közel fele kicserélődött be- és kilépéssel, valamint nyugdíjazással. (526 fő lépett be és 629 fő távozott, közülük 230-an mentek nyugdíjba.) A legnagyobb mobilitás a betanított és segédmunkások körében volt, a munkaerőmozgás az üzemben munkajelleg-csoport leromlással járt együtt. (Míg az összes dolgozók 43%-a betanított és segédmunkás, a belépők mintegy 70%-a, a kilépők közel 60%-a az.) A helyi lakosok bányához való kötődését jelzi, hogy a kilépők között arányuk jóval alacsonyabb. (Az üzemi összlétszám 62%-a a helyi lakos, míg a kilépők között arányuk csak 50%). A munkahely-változtatók többsége Kazincbarcikán és Miskolcon helyezkedik el. Az eltávozok szinte teljesen azonos arányban (20—25%) választják a bányászatot, az ipart, a mezőgazdaságot és a tercier szektort új munkahelyüknek, tehát nagy többségük elhagyja a bányászatot, sőt 50%-uk az ipart is. Az elmúlt öt év adatait előrevetítve a kohászat és az OEÁV munkaerő-átcsoportosítással kapcsolatos elképzelései várhatóan nem válnak valóra, mivel a rudabányai munkaerő sem a kohászatban, sem távolabb fekvő ásványbányákban nem kíván elhelyezkedni. Az üzem és a község szoros kapcsolatát bizonyítja, hogy a dolgozók közel kétharmada helyi lakos. így a községben szinte nincs olyan család, amely valamilyen formában ne kapcsolódna a bányához.

Az üzem dolgozóinak 77%-a férfi. A nők között még az átlagnál is magasabb a helyi lakosok aránya (78%), mivel a községben szinte ez az egyetlen női munkalehetőség.

69