Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert

Kutatástörténet és eredeztetési magyarázatok

Néhány XVIII—XIX. századi polihisztor és történész egy-egy helység esetében már ismertette a szálláskertes településosztottság jelenségét. Gondolunk itt Bél Mátyásra, aki leírta Nagyszombat és Bazin majorkertjeit; Galgóczi Károlyra, aki több Pest megyei helység szálláskertjeinek állított emléket; Kállay Ferencre, aki először kísérelte meg e települési jelenség magyarázatát és egyben eredeztetését. A szálláskertességet azonban nagy horderejű tudományos témává Györffy István tette, azáltal, hogy 1926-ban közreadta „Az alföldi kertes városok”, „Hajdúszoboszló települése” és „Hajdúböszörmény települése” c. tanulmányait. Ezekben az írásokban azt sejtette az olvasóval, hogy a felismert és bemutatott kétbeltelkű településrendet védelmi szempontok formálták. A hajdúvárosok szálláskert övezetét a magyar erődített helyek huszárváraival hozta összefüggésbe, ámbár már itt is utalt arra, hogy e berendezkedés kezdetleges formában megvolt a török világ előtt is. Alig két évvel később, 1928-ban, „Az Alföld ősi magyar településmódja” c. tanulmányában már feltűnt a megosztott település nomád eredeztetésének gondolata. Teóriáját bővebben kifejtette 1937-ben „A magyar tanya” c. tanulmányában. Eszerint a lakótelepülésre és az attól elkülönülő gazdasági udvar övezetre tagolódó szálláskertes település az ázsiai nomád népek településformájára emlékeztet. A szálláskertes övezet szerinte a kirgizek auljának kései megfelelője, a magyar kétbeltelkű települések pedig a nomád téli szállások utódai. Mindebből következett, hogy az alföldi szálláskertes parasztvárost magyar specialitásnak tartotta, amelyhez hasonló nem található Európa más tájain.

Györffy István elméletét magáévá tette és felkarolta Erdei Ferenc is, nagy hatású szociográfiai könyveiben pl. a Magyar városban a nagyközönséggel is megismertette ezt. Márkus István a nagykőrösi szálláskertekről és tanyákról írt példamutatóan alapos könyvében feltételezte a szálláskertes település folytonosságát a honfoglalás koráig. Tálasi István Lebegyeva és Milonov szovjet kutatók tanulmányának hatására 1955-ben úgy vélte, hogy az eddiginél „még valószínűbb Györffy István nézete” a szálláskertes települések „keleti hozadék” voltáról. Ugyanő azonban már 1949—50. évi egyetemi előadásaiban felhívta hallgatói figyelmét az ún. hóstát-kérdésre és szorgalmazta a külföldi párhuzamok feltárásának fontosságát. Ennek hatására Hofer Tamás 1957-ben egy tanulmányában kérdés formájában felvetette: vajon a legrégibb és legvárosiasabb alföldi mezővárosaink majorkertjei nem állnak-e kapcsolatban északi városaink egykori majoros berendezkedésével. Ugyanekkor utalt a településmegosztottság morva, északnémet, baltikumi, orosz, ukrán és balkáni párhuzamaira. Az 1963-ban megtartott és 1965-ben közölt kongresszusi előadásában Hofer Tamás úgy látta, hogy a szálláskertes település a megosztottság típusát tekintve nem egyedülálló Európában, de egyedülálló a nagymérvű elterjedettségével, valamint a hozzá kapcsolódó családi szerkezettel, munkaszervezettel és szociális szokásokkal. A sajátos fejlődést az Alföld sztyepjellege és a török háborúk befolyásolták, amelyek a gazdálkodás extenzív vonásait konzerválták. A különleges vonások kialakulásában szerepet játszhattak a magyar nép nomád múltjából származó hagyományok is.

A nyugat- és észak-magyarországi középkori keritett városok falon kívüli hóstátjainak hajdani majorkertjeit leghatározottabban Hoffman Tamás hozta kapcsolatba az alföldi települések újkori szálláskertjeivel. 1963-ban kifejtette, hogy a szálláskertes településforma nomád eredeztetését nem látja bizonyítottnak, mert a középkori és különösen a koraközépkori források az átmenet szálait nem engedik sejtetni. A gabonaneműek nyomtatásáról írt könyvében bemutatta két XIV. századi civitás, Sopron és Pozsony falon kívüli árutermelő majorságait. Hangsúlyozta, hogy a lakótelepüléstől különválasztott gazdasági udvar, vagyis a „polgári, majd később paraszti szintre kiépülő majorság” a Kárpát-medence nyugati és északi tájain a XIV. században létesült és valószínűleg csak néhány városra korlátozódott. Az Alföldön a XVI. századnál korábbi nyomai nincsenek a városszéli majorkerteknek. Ekkor azonban már néhány helység megvalósította a lakótelepüléstől elkülönített gazdasági udvarokat. (Pl. Debrecen) A török hódoltságot átvészelő vagy a

38