Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - VI., befejező rész

Amikor a nagy erejű gépek s a hozzájuk való emberek is megtermettek a faluban, hát kétszáznyolcvan dologra való csak nézte, hogy mennek a kombájnok, a tarlóhántolók, hogy az erőt kiszívó munkában nekik nincs is szerepük. Örültek. Érezték, az ő karjukban bizsergő lehetőség egyebekre is elkél. De otthon munkát nem találtak. Bámulásból pedig nem lehet élni. Kezdtek elbogárzani a faluból. A falu ipari forradalmának öröme, előnye kitessékelte őket otthonról. Ez a pillanat egybeesett a városok munkaerő-keresletével. Hanem az ingázás az emberi kor haladtával fölöslegesen fárasztó foglalkozás. Aki tehette, a kenyérkereső helyére települt. Városlakóvá lett.

A gyerekek is tanulni mentek. Előbb csak kettesével, később tízesével, utóbb egész nyolcadikos osztályok elindultak, vissza se jöttek. A falu lélekszáma kezdett csökkenni. Amikor ezer alá esett, a törvény azt mondta: ez a falu nem lehet önálló.

Nem tudja magát eltartani! Elvesztve önállóságát, lejtőre fordul élete útja. Elhitványo- dik az áruellátás. Nem jön a kenyereskocsi. A kemencéket szétverték. Az asszonyok elfelejtettek dagasztani, hagyományos tüzelővel fűteni. Az ipari szolgáltatás nulla. Suszter nincs, a borbély öreg, reszket a keze. Üveges Kovácsházán, fodrász Kunágotán, autószerelő Csabán. Ha mindig csak a napi életföltételeik beteremtésén szaladoznak, nem élnek meg. Megszöknek.

Hatvan ház üresen tátong. Ingyen sem kell. A városi világossággal teli utcák némelyikében járni alig tudó öreg párok laknak, akik itthon maradtak meghalni.

Az én gyerekkoromban fél utca házaiból egy osztályt megtöltöttünk. Ma a nyolc tanteremből csak háromban tanítanak. Az iskola szedelőzködik, átköltözik Kevermesre. Ihinge- tik az orvost, az állatorvost.

Nem csak Dombiratosért jajgatok. Közel kilencszáz falu curikkol visszafelé a pusztaságnak.

Tíz évvel ezelőtt is voltak közgazdászaink, szociológusaink, gondolkozóink. Örömös tapsaink között látniok kellett volna, hogy a gépek által fölszabadított emberi erő milyen utakat keres. Hogy a technikai forradalomnak 5—10 év alatt milyen következményei lesznek! Tapsoltunk a hatvanmázsás búzaátlagoknak, a hibrid kukoricának s elfelejtettük, hogy ezzel olyan nagyot könyökük a falu világa, hogy elkezdődik elnéptelenedése.

Az édes anyaföld a vegyszerkapa nyomán, a műtrágya révén ontja a termést. A tudósok azt mondják: ez még fokozható! Meddig? Egyszer megunja a föld a mérgeket. Kiölti a nyelvét. Nem terem. Tudunk olyan ellenszerről, amely a mérgeket a használatuk után közömbösíti? Tíz évvel ezelőtt még a második világháború számára termelt harci gázzal, a DDT-vel irtottuk a kolorádóbogarat. Nehezen elbomló idegméreg. Lement már ereje a sárga földig. Alig van tiszta vize a falunak. Úgy összepiszkoljuk magunkat, hogy nincs az a bábaasszony, amelyik egyhamar kifürösztene bennünket.

Előrehaladásunkból következő nagy gondjaink ezek. Mindannyionkéi. Pillanatnyilag, a messziről falura nézőknek talán ez a megnyugtató megoldás. Továbbfejlesztésekre nincs pénz, srófoljuk vissza az aprófalvakat. De ez csak látszatmegoldás. Azonnal pusztulásnak indul a fokozódó elvándorlás révén a fél falu háza. Az is nemzeti érték!

Az én falum mai áron megér háromszáz millió forintot. A középületek, közművek, közvilágítás, mai szóval infrastruktúrája is ér annyit. Benne az igazi érték előállításoknak nélkülözhetetlen hajtóerői az emberek, évszázados tapasztalatokkal. Az összes tárgy és élő együtt teszik a falut. Amelyik éppen apró mivoltában él legközelebb a drága anyaföldhöz, ami létünk legelemibb szükségleteit, a nélkülözhetetlent évről évre megteremti. Gyökerei az aranyos hazai földbe mélyednek. A nagy települések a vízig járó gyökereket szimbolizálhatják, az apró falvak a hajszálgyökereket. Mi lesz a fával, ha a hajszálgyökereket baj éri? Amikor a magasban levő levelek sárgulni kezdenek, az égre törő iránysejtek szenvednek.

Nem szabad folytatni a gondolatot. Kiszárad a fa! Óvni a hajszálgyökereket! Éltető nedveket, tápot neki! Nehéz? Sokat átéltünk már. Ha a világgazdaság általunk nem kormányozható szekere egy pár évre megálljt parancsol a továbbfejlődésnek, hát álljunk meg! Kucorogva is kibírjuk, de amit eddig megteremtettünk, azt nem szabad elpusztítani!

45