Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - VI., befejező rész
Egy-cgy ilyen falu embernevelésben fölér a legmodernebb főiskolával. Munkalehetőséget, családi életben való melegséget adhat a város, de egészséges, tágas területek birtoklására lehetőséget a falu nyújt. A falu mai közössége olyan magatartásformákat, morális bizonyosságokat sugalmaz, amiket a város a nagysága miatt nem ér utol. Az apró falu még most is szép emberi közösség. Figyelnek egymásra, formálják egymást. Rossz irányba is bizonyosan, de a hagyományokból megmaradt Íratlan jó törvények erősebbek még most is. A falu föl tudott nőni a kor követelményeihez. Uralja a kezére bízott gépeket, földeket, vegyszereket, termelési eljárásokat. De ennél százszor többet is tud. Igaz lenne, hogy mai társadalmunk, amely az emberiség boldogulásáért indult, az elért jólét útján esnék vissza, s ennek okán parancsolnánk hátra apró falvainkat a pusztaság szintjére? Megijedtünk az általunk teremtett új formától, amit most hirtelen nem tudunk tartalommal megtölteni. Ezért törjük össze? Az aprófalvak fordulékonyságuk révén alkalmasak a világban végbemenő igényeknek, a természetes úton teremtett termékeknek előállítására. A porozott krumpli nem kell a külföldi piacnak? A kutatók hozzák azt a burgonyafajtát, amelyiken nem szeret a bogár. A többit idebízni, majd tudja a falu. A világ a piros taréjú parlagi csirkét akarja az asztalán látni? Mi tudunk olyat előállítani! Termeljük a csirkegyárit, koldulunk vele, árán alul adjunk el. Ma már az eszkimó is tud csirkét gyártani, gyári tojást teremteni. Agyonistállózott tejelő teheneinket az állatorvos injekciói tartják lábon. Gyógyszerizű a tej! A világ a legelőkön tejelő tehenek sajtját, vaját kívánja, fizeti meg. Tudunk mi ahhoz. Gabonát is tudunk. De hát azt még nálunk is jobban tud az az ország, amelynek óriási búzaföldjein az emberek napi járóföldre vannak egymástól. Nem kéne nekünk azokkal versenyezni. Óriásokkal a bölcs törpe nem indul futóversenyre. Termelhetnénk olyan virágmagvakat, amiket külföld nem tud. Nincs érlelő napja, energiája. Termelhetnénk mustárt, olajretket, ricinust, édeskaprot, mindenféle gyógyszerek alapanyagait. A termelési tapasztalat is megvan, a munkaerő, a munkakedv is. A körülmények pedig önként kínálják magukat. Az ország külkereskedői is jobban járnának. Áron alul sem kelendő, drága és korszerűtlen ipari termékeinkkel házalnak. Eladják nálunk is éhesebb nemzeteknek, sokszor hozómra, sohasem-látomra. Mintha adtunk volna már el víztisztító berendezéseket, fölszerelt kórházakat ilyen árakon. A piackutatás csápjai kinyúlnak a világpiacterekre. Nagyon rizikós vállalkozásokat hoznak haza. Mert kell a dollár, akármi áron. A világ változó kívánalmainak meg tud felelni a mai falu. Örömmel látom, olvasom, némelyikben mikroprocesszorokat gyártanak, diabetikus cukorkákat a másikban. Jó, jó. De hát bizonyosan ott vannak a saját adottságaik. A föld, s a jó földművelők, akik ezer éve az idegeikben hordják a hozzávaló huzalmat. Azt úgy hagyjuk? Búza, kukorica. S nagy erejű gépek. Azután ölbe tett kéz, elvándorlás a városokba. Mi lesz az aprófalu emberével a városban? Szakképzetlen fogdmeg. Otthonhagyja a városi szinten berendezett házát a pusztulásnak. Itt patkányok között él albérletben, iszik, elhitványodik, nem ismer magára. A város emberőrlő forgatagában senki. Otthon ezer eszű mindentudó, teremtő ember volt, és maradhatna. A mi világunk arra esküdött fel, hogy a kiszáradt kórót virágba borítja, termőre fordítja. S most félútról, a látszólagos akadályokba ütközve, takarodót füvünk? Ahogy a vérre menő nagy mezőgazdasági átszervezéskor ki tudtuk útallózni a falu holnapját, most eltört volna a vonalzónk? Vagy csak eddig nyúlt el? Ki kellene pedig toldani az eszünket, kedvünket, akaratunkat, hogy előrefussanak a vonalak, az utak, amin elballag az aprófalu, azaz közel kilencszáz kis község lábán a drága kicsi haza. Ezen megyünk, előre s hátra. Láb nélkül hová? Csak hason csúszva. Igen fáradságos közlekedési mód. Előnytelen, lassú. Meg kell rajzolni újra és újra a falvak útját, megrendelni nálunk, hogy mit akar enni Budapest, Bécs, Berlin, Bagdad, Rabat. A hat kilométerre lévő Kevermeshez csatolták Dombiratost. A két falu soha sem nő össze. Mi a remény? A közel ezer éves, dombra épült Iratost fönnállása során sújtották 46
