Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - VI., befejező rész
Tóth Béla Hazagondolások (VI. rész) Muzsikaszó A ihogy körülj Írogatom a törpék tömegeit, azt látom, a jókedv teremtői, a muzsikások is közülük kerülnek elő. A gazdagabb, aki hangszert s hozzávaló huzalmat, tanultságot birtokolt, nem igen engedte meg magának, hogy akár a saját örömére idejét töltse vele. Mások szórakoztatását méltóságán alulinak tartotta. Másnak bohóca legyen, nálánál szegényebb tőle nótát parancsoljon, fél lábon állva hegedültessen vele? Azt nem! Hamarább szereztek tölcséres gramofont, divatos nótájú lemezekkel. Mikor muzsikára jött meg az ápitusuk, körülülték. Egész utca élvezhette. Nem sajnálták senkitől. Ötven házban is szólt a citera. Esténként, akár nagy dologidőkben, lámpa nélkül is megcsendültek itt-ott az asztali zeneszerszámok. Lefekvés előtt a megmerevedett ujjakat jólesett végigszalajtani a húrokon. A monoton, sokszor kemény munka nyomasztó komorsága föllazult. Esténként szomszédunkból is átköszöntgélt Kovács Gyura bácsi magacsinálta citerájá- nak a hangja: „Haragszik az édösanyám, hogy mért járok a lányok után, de ne haragudj édösanyám, hiszen téhozzád is járt az apám, néha, néha, vasárnap ...” Dalolt is hozzá az öreg. Olyan szakajtókosárban edződött érces hangon, amely elszolgált három-négy szomszéd ellenében. Sose hagyták vélelmezés nélkül: — Nédd, az öreg simogatja ám kifelé az egyelésben meggyűrődött kedvét. Tán fölöntött? De hát nem öntött az föl. A savót is sajnálta magától, olyan zsugorinak, kaparcsinak tette le a földre a teremtő. Úgy lehet, amit anyagiakban nem ért el, azt pótolta citeraszóval. Uradalmi elsőkaszás léte mellett, kicsi földecskét is tartott a markában. Ami pénzt egyszer megfogott, azt az isten fiának oda nem gurította volna. Legendás szorgalmát máig emlegetik ebben a kis történetben. Az uradalmi aratórészesnek úgy dukált a répaföldmunkálás, mint a kukoricaföld, a kenderföld. Mind embemyűvő kétkarú munkát kívánt. A szúrós levelű, szárú kendert szerették az éjszaka harmatján vágni, mert olyankor kicsit megpuhult a gúnyát, emberbőrt szaggató tüskézet. Gyura bácsi Köböl Jóska komájával nyűtte a gatyafát olyan éjfél után egy óráig. Megegyeztek, hogy holnap is nap lesz, meg már nincs se étel, se ital, haza kell azért menni. Abban is megegyeztek, hogy három órakor találkoznak, indulnak a kendörbe. Köböl Jóska már kettőkor a megbeszélt helyre érkezett, Gyura bácsi leszidta: — Hun vagy már ennyi ideig, egy óra hosszája várlak! Egyszer, az aratás előtti lázas napokban, amikor mindenki a nagy munkára készült, kaszákat kalapáltak, üllőket, fenőköveket készítettek kézhez, az asszonyi népek új kenyérről gondoskodtak. Vera néni mondja Gyura bácsinak: 31
