Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
BEATLES-től), Öcsivel, a De Produndis szólógitárosával egy magnóról, amely csak úgy tömte magába a szalagot, mint olaszok a makarónit. Puszta közben ( -> számadás) az egyik ~ -nővel hetyegett. Öcsi legalább reménytelenül szerelmes volt a másikba, aki időnként megsímogatta a fejét; de én, tizenhat évesen csak a levelezésig jutottam el a harmadikkal, nyilván valami emelkedett és művészi témáról. Hanem ha egy jóképű ~ lépett az osztályunkba / filozófia) csak körbepislantottam a csajokon: na most aztán olyan földrajz/biológia/irodalom/akármi — tanulás következik, hogy ihaj! Hetekre lehettünk az érettségi szünettől, amikor egy igazán hódító külsejű fiatalember lépett az osztályterembe. Mégse keresztelték el se „Rogemek” se „Alainnek” a lányok, az éppen ügyeletes szívdöglesztő filmkanok keresztneve után. Mert rögtön megszólalt oroszul a hapsi, és csak úgy dőltek belőle a mondatok, mint a múzeum előtti nagy szökőkútból a víz. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy négyen ha érthettük a beszédét (András meg én, a hajdani orosztagozatosok (—> orosz 1.), Nyinocska Petrovna, akinek talán még mindig „pionyér Ábrászimov” volt a példaképe meg egy külker főiskolára készülő lány — ezzel pont). A ~ most érkezhetett meg a szovjet ösztöndíjas tanulmányújáról, vagy csak összecserélte az osztályunkat egy orosztagozatossal, mert az első órán bevésett hat fát a naplóba. A második óráján már a jótanulók is lázadoztak, a harmadikon meg kimondtuk a sztájkot. Csodák csodájára a sztrájkba még Nyinocska Petrovna is belement, talán mert haladó hagyománynak tartotta. Ettől kezdve szólíthatott bárkit a ~, senki se mozdult. (Az osztályfőnökünk, aki egyben az orosz tanárunk volt, bízhatott bennünk meg a tanárjelöltben, mert be se ült az órára.) A hapsi meg szorgalmasan írta a naplóba az egyeseket, intőket. Elég hamar eljött a vizsgatanítás napja. Makszimenkó — e nevet kapta a keresztségben — levelező volt; érezte, hogy vesztésre áll; vagy talán rájött, hogy két hét alatt tényleg nem lehet megtanítani egy nyelvet. Mindenesetre engem hívott félre aznap reggel, első óra előtt. Talán mert én még a fejemet sem dugtam ki az „Élet és irodalom” című hetilapból, amikor méltóztatott felszólítani. Na, ide figyeljen, mondta. Először is vegye ki a kezét a zsebéből. Nem veszem, mondtam. Na jó, mondta. De ide figyel? Csupa fül vagyok, tanár úr. Én azt hallottam, maga is bölcsészkarra készül. Méghozzá ide, Porlódra. Igaz ez?, kérdezte ez a hidegszemű bájgúnár. Igaz, mondtam én, a hülye. Helyes, mondta Makszimenkó, a sztahanovista, csupaötös nyelvtanárpalánta. Tudja, a felvételi bizottságban én is ott leszek. A kari KISZ-ből is van ott valaki mindig. Remélem, megértett. Nem, mondtam, pedig már nem visszakozhattam. Fura érzés: erről a paliról tényleg el tudtam képzelni, hogy keresztbetesz. Félni kezdtem, ott a folyosón. Szeretném, ha ma, a vizsgatanításon, akit felszólítok, az beszélne is. Igyekszem csak a jobbakat szólítani. Tessék, itt van a felelők névsora, átnyújtott egy cetlit. Zsebregyűrtem. Akkor minden rendben lesz?, kérdezte, még mindig azon a fojtott hangon. Szótlanul bólintottam. Bementem az osztályba, és elmondtam Makszimenkó békeajánlatát. A személyes ügyemet kihagytam belőle. A többség némi morgolódás után megszavazta a bojkott felfüggesztését (miért nincs ezekre a harci formákra jó magyar szó? Munkabeszüntetés, kiközösítés). Az óra annak rendje és módja szerint lefolyt, Makszimenkó, ez a szemét, zsaroló, szórta az ötösöket; még nekem is adott, pedig meg se szólaltam. Csak hogy éreztesse, hogy ő megtartja a szavát. Ja: osztályfőnökünk felfedezte a naplóban a csomó egyest oroszból. Mind kijavította négyesre. Tőlem még meg is kérdezte, mi volt ez. Lázadás volt, mondtam, ami egy gyáván, egy árulón elbukott. Többet egy szót se szóltam róla, bárhogy is faggatott. 26