Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
tánc Mi különböztette meg legjobban az ötvenes évek végi házibulikat a hatvanas évekbeliek- től? Akárhogy is töröm a fejem, nem tudok jobbat találni, mint Homérosz az Odüsszeiában: „énekszó és tánc, mely víg lakomák koronája”. Mert a 950-es esztendőkben a házibuli intézménye még azért alakult ki, mivel az akkori fiatalok nem voltak hajlandók tovább a rock and rollról tudomást sem vevő zenekarok ossz ~ -aira eljárni. Amelyik zenekar meg rokit játszott, annak hirtelen nagyon sok szabadideje lett — mehettek ők is a házibulikra, ahol külföldi rádióadók hangdzsungeléből, kopott, kézalatti lemezekről, bőröndnyi magnókról, de szólt a roki. Életem első házibuliján természetesen a nővérem jóvoltából vettem részt; inkább úgy 60-ban, mint ötvenkilencben lehetett. A félhomály (egy blúz az olvasólámpán), a tömeg, a szomszédban éberen fülelő szülők és pia hasonlatos volt ahhoz, amit jó hat-hét évvel később a magam házibulijain tapasztaltam. Igaz, csak hajnali kettőig, mert akkor egy Farkas Johnny nevű srác, akinek szerelmi bánata lehetett, — tán a nővérem miatt, akit az erkélyen csók közben derékszögbe hajlított hátra egy birkózó —, megkínált egy vizespohár konyakkal. Én azt hittem, hogy bor, lehúztam. Utána már nem emlékszem semmire, csak szegény anyám aggódó arcára. Na de addig! Szóltak régi sikerek a „Rock Around The Clock”, a „Whole lotta Shakin’ Going On”, rázták a „Tutti-frutti”-ra, a „Good golly Miss Molly” se maradt ki, meg persze a „Johnny В. Goode”, a „Sweet Little Sixtteen” „C’mon everybody”. Aztán a „Red iver Rock”, „Cupid Stupid”, de még a lassúbb „Diana”, és az „Oh, Carol” is rázós szám volt. Lehetett figurázni, kidobni, bepörgetni a csajt, lepkézni meg hasonlók. Vállon átdobást én esküszöm, hogy nem láttam. Akkoriban tört ki (vagy inkább be) a twistőrület is, az utolsó olyan próbálkozás, hogy a fiatalságnak egy mások által kitalált táncmozgást adjanak el. Hát ez sikerült is. „Come on Let’s twist again” — bőgte Chubby Checker, mintha azelőtt bárki is twistéit volna már. Az új sikert, a „Speedy Gonzalez”-re is twistelni kellett, a „Limbo Rock” talán még meg se volt akkoriban, de a „Banán-dal” már egész biztosan létezett. (A limbónak, a bossa novának, a letkissnek, a holly-gullynak és a madisonnak meg a társaiknak még kötött lépésük, figuráik voltak, — az ösztönösen rokizni tudók se tanulták meg mind.) Aztán jött a házibuli utolsó része, amelyre mindenki várt, a lassú, csáládalapitó számok, ahol szorosan át lehetett ölelni egymást, még az olvasólámpa is kihúnyt szemérmesen a csókolózó párok láttán. Ebben a régi lassú számok verhetetlenek voltak. Nyitás a „Raining in my heart”-tal, a nemrég elhunyt Buddy Holly, az első generáció legelső mártírja emlékére, aztán a „You are My Destiny”, amelyre mindenki megborzongott; az „Are you Lonesome Tonight”-ra még a féllábúak is tudtak táncolni, a „Love Me Tender”-re pedig még azok a lányok is bedőltek, akik tánciskolában tanultak tangózni. Az „I’m Sorry”-t valaki mindig visszatekerte. Az „It’s Now Or Never”, az „О Sole Mio”-ból jött, de az olaszokat a „Huszonnégyezer csók”-kal együtt, most hagyjuk, a „Blueberry Hill”, a „Walkin’ To New Orleans” még a kezdeteket idézte, az „All I have To Do Is Dream” a tegnapokat, de az „Evergreen Tree”, amit ötször kellett visszatekerni, már a máról szólt, és sajnos azt is jelentette, hogy szilveszter ide vagy oda, de vége a bulinak, vége a ~ -nak. Addigra a szomorú magányosok berúgtak, az egymásrataláltak átforrósodtak: várt az utca józanító hidege. A mi, hatvanas évekbeli házibulijaink se voltak sokkal különbek. Csak a szülők már nem pofátlankodtak be a szobába holmi virslis tálcákkal, kávéspoharakkal; tudták, hogy nekik kinn a konyhában a helyük; de azért még annyi eszük nem volt, hogy elmenjenek otthonról. A cigarettafüst nem változott, de a ruhák, frizurák annál inkább. A lányok már a buli elején is tapadtak hozzánk, édesen, mint a ragacsos „Hubertus”, meg a „Triple Sec”, amelyet a jóég tudja, miért hívnak „háromszor is száraznak”. Az alapvető különbség mégis a ~ -ban volt. Hiába szólt mondjuk ugyanaz a Cliff Richard, Eddie Cochran (Ő autóban végezte 22 évesen) vagy Ricky Nelson-szám — mert voltak nagy átkötök az első meg a második nemzedék között is — a ~ már más volt. Az ugrálós rokiból földön járó, lábtekergetős, elsőre bonyolultabbnak látszó, de mindenesetre simább ~ lett. Itt is volt 27
