Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
„A birodalmakat is előbb-utóbb úgy kell igazgatni, mint a gyárakat..írta Musil. És ez az idő már nem is volt olyan messze. tanár (Na, ebből a Szótárból se lesz kötelező olvasmány. De annyi baj legyen: Szótáriró se a kötelezőkön nőtt föl. A szabadon választott mindig édesebb, feleim. Ha most visszagondolok — és tizenvalahány évi iskolába járás után már ez is szép teljesítmény —, az iskolákban csak azt nem szerettem, mi lényegük: hogy szép egyforma kockafejüeket akartak kikalapácsolni, hogy megfellebbezhetetlenül tudálékosak voltak, és az önálló ítéletalkotást irtották, mint a gyomot. Hogy tantárgyak rekeszeibe zárták az egységes, eleven életet. Hogy matematikában évszázadokkal előbbre tartottunk az emberi gondolkodás történetében, mint mondjuk irodalomban. Ma már biztosan nincs így. De hát én akkoriban jártam iskolába, amikor 1. Csárdás volt a torna például. Ő még a régi iskola híve volt, ami azt jelentette, hogy vert bennünket, mint szódás a lovát. (-* kirándulás) A szóda emlegetése vele kapcsolatban kissé félrevezető: ő maximum a bort hígította vele. Eredeti fickó lett volna különben bor nélkül is. Amikor tornaóra elején elüvöltötte magát: Fölmentett disznók, hozzám! Még abban a gyerekben is megállt a fing (Csárdás anyanyelvi továbbképzésünkért egy fillért se kapott, és ez igen méltánytalan), akinek rendben volt a tornafelszerelése, és se lábadozó beteg, se „fölmentett disznó” nem volt. A fölmentetteket ugyanis úgy kezelte Csárdás, mint akik ki akarnak bújni férfias kötelezettségük alól, egy jobb bizonyítvány érdekében. Na nála aztán nem volt olyan, hogy egy fölmentett tanuljon a következő órára! A fölmentett, még ha szívbeteg volt is, egész óra alatt az ugrógödröt ásta, locsolta az udvart, és még örülhetett, ha csak a kézilabdakapu hálóját kellett foltozgatnia. Az a fenyegetés, hogy „Olyan pofont kapsz fiam, hogy a takony menetet vág a nyakadon!”, Csárdásnál nem volt üres szólam. Itt voltak például azok, akik otthon felejtették az atlétadresszüket. Ezeknek külön, a tornasor mellett kellett sorakozniuk, és Csárdás mindegyiknek saját kezűleg osztotta ki a „piros trikót” — még óra végén is látni lehetett a hátukon Csárdás mancsának vöröslő ujjnyomait. De a tél sem volt unalmas a két tantermet kitevő tornateremben. Csárdás, miután felzabálta a legjobb módú fölmentett tízóraiját, átszalasztotta még öt kifliért a Tánczos Vera vegyeskereskedésbe, ahol hívogató cukorkák sorakoztak a vastag, recés falú, öblös szájú üvegekben. Ha valaki beszélt óra alatt, annak csak annyit mondott Csárdás: Kapd be a fogast, te húgyos kutya! A delikvens az óra végéig szopogathatta az öltöző alumíniumfogasát. A nagyobb bűnösök a mászókötél végével — Csárdás „bumbá”-nak nevezte el — kaptak a sejhajukra, miután megfogták a „pampuik”, vagyis a tornacipőik orrát. Csárdásban egy nyelvújító veszett el. A zenét is szerette, a tomagyakorlatokat magyarnótás, négynegyedes füttyszavára végeztünk. Én csak egy miatt nem szerettem Csárdás-t: nem akart az iskolaválogatottba tenni. Hiába dobtam a II-ben számolatlanul a gólokat, az iskolacsapatban csak tartalék voltam. Mit tudtam én, hogy egy ~-nak is teljesíteni kell a tervet, sőt túlteljesítenie. Ezért dobáltam én olyan szomorúan más iskolák hónom alatt ugrándozó ötödikesei között azt a tömérdek kosarat is. Kosárlabdában se fértem be a suliválogatottba, bár ezt maguk a játékosok is röstellték. Csárdás elkönyvelt tartaléknak, én pedig sértődötten, de szállítottam neki a városi iskolák tartalékbajnokságának aranyérmét. Az első csapatunk — ha jól emlékszem — még éremközeibe is ritkán került. 2. Traktoros Nem azért írom ide a gúnynevét, mert bántani szeretném, csak mert tényleg nem jut eszembe a valódi neve. Mindegy: oly korban éltem én a földön, amikor a gimnáziumokban az 5 + 1 boldog korszaka köszöntött be. Hogy a gimnazisták el ne szakadjanak az igazi 24
