Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Tóth József: Ember - település - környezet az Alföldön
munkálatok egészében véve csak a tengerrel harcoló hollandok teljesítményéhez hasonlíthatóak. A folyók gátak közé szorítása, az árvízveszély megszüntetése, a gazdálkodás biztonságának megalapozása olyan tényezők voltak, amelyek egyrészt lényegesen kiterjesztették az alföldi népesség életterét, másrészt pedig új, a korábbinál jóval aktívabb ember—környezet viszony kialakulását eredményezték. Érdekes, de természetes módon még a szabályozások negatív kísérő jelensége, a vízhiány, a szikesedés veszélye is e viszony aktívabbá válása irányába hatott. A folyószabályozások révén birtokba vett területek fokozatosan benépesedtek, létrejött rajtuk a korábban árvízmentes térszíneken kialakult jellegzetes alföldi településrendszer: a mezővárosok, falvak, tanyák együttese. A folyószabályozások folyamatával párhuzamosan tart a futóhomok megkötése, majd a futóhomok-területek (elsősorban a Duna-Tisza köze) birtokbavétele. Ez a folyamat is kiterjeszti a mezőgazdasági termelés területi lehetőségeit és létrehozza a természeti környezethez alkalmazkodó egész alföldi településrendszernek megfelelő homoki tanyarendszert. A futóhomok birtokbavételét a XIX. század végén lezajló filoxéravész meggyorsítja. Ez a hegyi szőlőket elpusztítja, míg a homokon kialakult szőlőket megkíméli. Ily módon a szőlő- és vele együtt a gyümölcstermesztés súlypontja fokozatosan az alföldi, azon belül az alföldi homokterületekre tevődik át. Nagy jelentőségűnek ítélhetjük az Alföldön az ember—település—környezet viszonylatrendszer szempontjából a vasútépítések időszakát, mert a birodalmi, országos és regionális érdekeknek megfelelően itt is számos vasúti fővonal épült meg. E fővonalak feltárták közlekedésföldrajzi szempontból az Alföld egyes térségeit, lehetővé tették az Alföld mező- gazdasági termékeinek más régiókba és külföldre való szállítását, így fellendítették a termelést. Ugyanakkor lehetővé tették az építőanyagok, elsősorban az útépítő anyagok Alföldre szállítását is és ezzel az úthálózat korábbinál gyorsabb kiépítését alapozták meg. A vasúti mellék- és szárnyvonalak kiépülése megteremtette az intraregionális kapcsolat- rendszer intenzívebbé válásának stabil lehetőségét, differenciált helyzetet eredményezett a mezővárosok fejlődésében, iparosodásukban, piacuk, kereskedelmük hatósugarában. Az állandó és biztonságos közlekedési, szállítási lehetőség hozzájárult az autarchiára törekvő termelés átformálódásához, az árutermelés szerepének növekedéséhez, ezzel a mezőgazda- sági termelésnek a természeti feltételek szerinti szakosodásához. A környezethez való alkalmazkodás kifejező példájaként értékelhetjük, hogy olyan városokban, ahol megfelelő nyersanyagbázis volt, és kialakult a téglagyártás, sokszor még az utcákat is élére állított téglákkal „kövezték” ki (pl. Hódmezővásárhelyen a századforduló környékén). Ugyancsak a tégla volt Alföld-szerte a járdák legfőbb anyaga is. Az alföldi környezet által nyújtott építőanyagok, elsősorban a föld, ill. az abból készíthető vertföld, vályog, majd tégla alkották a lakóépületek építőanyagát is. Tetőfedésre a környezet által nyújtott nád és zsúp szolgált. A századforduló előtt a hajlékok zömét ezekből az építőanyagokból hozták létre, csak később vált általánossá a tégla, majd más falépítő anyagok, tetőfedésnél pedig a cserép és a pala. Számos alföldi faluban még a felszabadulás utáni években is többségben voltak a ma már csak kuriozitásként fellelhető vagy éppen hagyományőrző céllal újonnan épített nádfödeles házak. Miután az Alföld mezőgazdaságát tradicionális kisüzemi gazdálkodás jellemezte, ipara pedig csak vontatottan, lassan alakult ki, a környezetszennyezés az Alföldön hosszú időn keresztül kisebb jelentőségű maradt, és még az ország más régióihoz viszonyítva is jóval enyhébb volt. A környezetszennyezés legfőbb eleme az Alfölddel kapcsolatban átvitt értelemben is gyakran emlegetett por volt, amely a levegőt ülte meg. Száraz nyári estéken, amikor a gulya vagy a konda hazatért a legelőről, az alföldi falvak, mezővárosok fölött fullasztó porfelhő gomolygott. Az alföldi településrendszer legjellegzetesebb eleme, a tanya környezeti szempontból is sajátosan funkcionált. A tanya és a körülötte lévő földterület, melyen a gazdálkodás folyt, környezetével tökéletes egyensúlyban lévő környezeti rendszert alkotott. Gyakorlatilag semmi olyan hulladék nem keletkezett ebben a gazdálkodási rendszerben, amely a környezetet szennyezte volna. Minden keletkezett hulladék visszakerült a természet körforgásá34
