Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Sőtér István: Aurelien Sauvageot emlékei
jellegüket — így a magyar is. Petőfi vagy Arany, a 19. század két nagy költője a népköltészeti formát és esztétikát emelte össznemzetivé. De a folklórnak ez a civilizálása, felemelése sem elegendő a nemzeti sajátosság megteremtésére. Ezt a sajátosságot a bemutatott életviszonyok hű ábrázolása biztosíthatta. Dosztojevszkijt nem a technikája, az ábrázolásmódja miatt érezzük annyira orosznak, hanem a bemutatott valóság miatt, mely különbözik más népek valóságától és történelmétől. A magyar életviszonyok éppúgy eltérnek a nyugati viszonyoktól, mint az orosz életviszonyok, s ha egy 20. századi nagy regényíró, mint pl. Móricz Zsigmond ábrázolja ezeket a viszonyokat, ábrázolása pusztán e tárgy természete következtében vált sajátosan magyarrá. Sauvageot különös érzékenységgel és intuícióval ismerte fel korának azokat a magyar költőit és Íróit, akik műveikben a magyar külünösséget és sajátosságot érzékeltetni tudták, anélkül, hogy ettől egzotikussá váltak volna. Ady Endre, a nagy költő, és Móricz Zsigmond ismerteti meg Sauvageot-val azt a magyar különösséget, melyet ő előbb már a nyelv természetében, mintegy a nyelv lelkében felismert. Mi legyen azonban az olyan irodalommal, mely magába hasonítja a nyugati civilizációt, vagyis olyan formát használ, amilyet a nyugati irodalmak? Utánzás-e az ilyesmi? Nyugati példák másolása? A 20. századi francia irodalom is sokat tanult az orosz, majd az amerikai regénytől, anélkül, hogy emiatt nemzeti jellegét elvesztette volna. Sauvageot néha túl szigorú az olyan magyar írókkal szemben, akiknek stíluseszménye megegyezik pl. a francia irodaloméval. A kor egyik legszínesebb költő és prózaíró egyéniségére, Kosztolányi Dezsőre gondolok, akit Sauvageot személyesen ismert, s akiről oly szemléletes portrét rajzolt. Kosztolányi nyitott volt a világirodalom hatásaira, és ezt éppannyira nemzeti sajátságnak kell éreznünk, mintha csak a folklór számára lett volna nyitott. A valóság azonban, melyet bemutatott regényeiben, igazi és hiteles magyar valóság volt, és ebben a valóságban van művészetének magyar jellege, különössége. Az a fajta kisvárosiasság, mely regényeiben megjelenik, különbözik Európa többi tájának kisvárosiasságától. Egyébként magyar, és közép-kelet-európai jellegzetesség az is, hogy ezeknek az irodalmaknak alkotásai — hasonlíthatnak a nyugati irodalmak alkotásaihoz. Sauvageot erőfeszítéseinek végső gyümölcse az, hogy nem az egzotikumot keresi többé, hanem megtalálja a magyar kultúra valódi sajátságait, különlegességét. Azt is, amiben ez a kultúra különbözik Európa többi kultúrájától,. és azt is, amiben megegyezik velük. Külföldi létére Sauvageot részese lesz annak a válogatott körnek, mely az akkori Magyarország szellemi elitjét foglalja magába: Kodály Zoltántól a nagy nyelvészig, Gom- bocz Zoltánig. Gondolkodásmódja, ízlése, ítélete megegyezik az elitével. Ez az elit tartja fenn a magyar tudomány és művészet színvonalát egy olyan társadalmi rendszerben, mely ha nem is ellenséges, de mélységesen közömbös a művészet és a tudomány iránt. Sauvageot kitűnő portrékat nyújt: finom megfigyelő és elemző, és az a magyar nemzedék, mely még kortársa lehetett az általa bemutatott tudósoknak, íróknak, művészeknek, igazolhatja megfigyeléseinek helyességét. Nemcsak a magyar szereplőkről nyújt találó arcképet, hanem a Magyarországon működött olyan franciákról is, mint pl. Jean Carrére vagyis Francois Gachot. E sorok írója, akinek Jean Carrére az Eötvös Kollégiumban a tanára volt, meghatottan ismer egyikére azoknak, akik a francia irodalomba bevezették és gondolkodását, ízlését alakították. A magyar portrék közül ki kell emelnünk Gyergyai Albertét, aki egész életét a francia irodalom magyarországi megismertetésének szentelte esszéivel és fordításaival. Sauvageot könyve ily módon a két világháború közötti Magyarország szellemi életének majdnem teljes arcképcsarnoka, intim, közvetlen ábrázolások egymásutánjában. A könyv végén, az egész műnek talán legszebb fejezetében, a „halászbástyái meditáció”- ban a szerző nemcsak egy városi panorámát tekint át, hanem egy történelmet, egy nemzeti sorsot is. Ma már az a korszak is történelem, amelyet Sauvageot bemutat, hisz több mint fél évszázad telt el tapasztalatai óta. Fölismerései mégis máig érvényesek, mert nemcsak az akkoriban kibontakozott nemzedékre vonatkoznak, hanem az újonnan fellépőre is, hisz Sauvageot már akkor felismeri az újonnan jelentkező nemzedék legjelentősebb költőjét, 61
