Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - György Lajos: Értékeink és életünk minőségi mutatói
összehangolni a különböző vágyakat. Ha megkérdezünk valakit, melyik társadalom, ország tűnik a számára a legértékesebbnek, gyakran zavarban van. A legtöbben csak igen felületes információk alapján alakítanak ki véleményt. Sokan szeretik a merev, kész mintákat és gyorsan besorolnak egy-egy országot az „értékesek” vagy „kevésbé értékesek” közé. A „besorolások”, sorrend-képzések általában a „megszámlálható” dolgok alapján történnek — azt már sokkal nehezebb megmondani, hogy hol erkölcsösebbek, kedvesebbek, okosabbak vagy muzikálisabbak stb. az emberek. Ha azt akarják eldönteni, hogy hol jobb az élet minősége, háromféle tényezőt szoktak tekintetbe venni: gazdaságit, társadalmit és politikait. Az oktatási, nevelési, pszichológiai tényezőket tárgyalhatjuk a társadalmi körön belül is. Gazdasági értékek, illetve azok mutatói Egy adott országban általában többé-kevésbé meghatározható az időegység alatt termelt összes áru értéke. Ha ezt elosztjuk a lakosság számával, megkapjuk az annyiszor idézett, ismert, egy főre eső nemzeti össztermék-értéket (angolul „per capita gross national product”, GNP). Ennek nagysága alapján ítélik meg, osztályozzák az országokat. Hosszúhosszú lista ez, amely az elmúlt években rendszerint valamelyik olajtermelő Arab-öböl- menti állammal kezdődött, majd olyan országokkal folytatódott, mint az Egyesült Államok, Svájc vagy Svédország. A lista végén vannak az éhező afrikai országok, amelyek lélekszámúkhoz viszonyítva igen kevés árut termelnek. A sor elején a gazdagok, a végén a szegények. Az élen állókat tekinti mindenki okosnak, erősnek — ők mindent meg tudnak vásárolni, még a sor végén állókat is. Az utóbbiak nagy tragédiája, hogy példaképnek tekintik az élenjárókat, elfogadják azok értékeit. (Erről a tanulmány végén még ejtünk néhány szót.) A nemzeti össztermék valóban a hatékonyság egyik, de nem egyetlen mutatója. Elsősorban a gazdasági, illetve a piaci tevékenységről mond ez valamit. Nem mértéke az emberi jólétnek, de önmagában még a gazdasági jólétnek sem. A nemzeti össztermékbe nem számít bele pl. a háztartási, a háztáji kertben végzett munka — ha annak termékeit csak a család fogyasztja, nem számolható a „csináld magad” tevékenység semmilyen eredménye, de a gyerekek otthoni oktatása, a felnevelésük sem. Része az összterméknek viszont igen sok, a jólétet közvetlenül nem növelő kiadás — a viszonylag kis valószínűségű események elhárítását szolgáló intézkedések, valamint a hallatlan pazarlás az élet minden területén. Orio Giarini a „Párbeszéd a gazdagságról és a jólétről” című munkájában arról ír, hogy a természetes gazdagság állapotában, amikor az ember szükségleteit gyűjtögetés, halászat, vadászat révén látta el és nem volt (legfeljebb igen jelentéktelen mértékű) árutermelés, a nemzeti termék gyakorlatilag a zérussal volt egyenlő. Kevesebb volt, mint ma a szegény országok bármelyikében. Giarini szerint ezen „paradicsomi” állapottal szemben a másik véglet — „a pokol” — a legmagasabb árutermelésű és energiafogyasztású (fűtésű!) gazdag Észak. Egy adott rendszer gazdasági hatékonyságának megítéléséhez ismerni kell, hogy honnan, miből ered a termelés, hogyan használják a természetes erőforrásokat, milyenek a beruházások, a hozzáértés, a ráfordított munka mennyisége és annak természete, a nemzeti jövedelem elosztása, felhasználása, a jövedelmek aránya. Annak évi növekedési üteme és főleg összetétele (beruházás, magánfogyasztás, kormányzati kiadások) utalhatnak a jövő termelésére. Fontosak a külkereskedelmi mutatók: az ország súlya a világkereskedelemben, versenyképesség, hányféle terméket és hány országba exportálnak. (Az ún. „monokultúrák” nem csak a természeti környezet, hanem egy ország gazdasága részére is veszélyesek!). Biztonsági tényező, hogy hány országból származik az import, mekkorák egy ország tartalékai és milyen a fizetési mérlege. Nem utolsósorban mindezek időbeli változásai s azok iránya. 28
