Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés
tudja, hogy alkoholista! Egy alkoholistának nem járhat a fele mindenből közös szerzemény címén, ma egyébként is új szelek fújnak, rámentek az alkoholistákra, talán mégis kár volt ezt az Anticolt felíratnia, így nem tudja beutaltami Nagyfára ... Nagyfa, Nagyfa. Csalfa álom. Ugyan mit érne vele. Két év múlva visszajönne és minden elölről kezdődne. Vagy kirúgja vagy szó sem lehet Nagyfáról. Mégsem élhet együtt egy olyan emberrel, aki két évig Nagyfán dekkolt. Féléve az a botrány. Amikor leitatta az étteremben a hamburgerest meg a feleségét. És persze berúgott ő is. Az aztán kínos volt. Nem lehet elfelejteni. Igen, a dohányzóban beszélgetett a vendégekkel, amikor berontott a hamburgeres, csuklóján csörgött az aranylánc, nekiesett a tartalék tévének, azonnal jöjjön, lihegte, csináljon valamit, az a pasas a recepcióról bezárkózott a feleségemmel a szobámba. Nem lehet itt ma úszni. Férfitestek érnek hozzá, nem győzi magát sikálni a víz alatt. A Cili fehér szőre. Az a macska volt az egyetlen, akinek az érintését szerette a bőre. Igen, a Cili. Bálint kiirtotta. Először a kölykeit emésztette el, aztán Cilire is sort kerített, hiába tagadja az átkozott, egy macska nem kódorog úgy el, hogy soha többé ne jöjjön vissza. Cili kölykei. A fehér pici cicák, mintha a kicsi, rózsaszín nyelvükkel nyivákoltak volna. Neki miért nem lehetett gyereke? Akkor minden másképpen alakulhatott volna, ha a kicsi baba bőrét érinthette volna. Átkozott Bálint! Már szederjes volt a képe a temérdek italtól, részeg gyűlölködésével sziszegte: „Semmire sem vágytam jobban, mint egy gyerekre! Érted? Egy gyerekre! De örülök, hogy mégsem lehet gyereked! Mert rájöttem, hogy tőled nem kell gyerek! A te agresszív lenyomatod nem kell! Hogy ketten legyetek ezentúl a házban ... énellenem! Monori Pista bácsi is itt van. A kilencvenegy évével és a súlyos agyérelmeszesedésével. Állatorvos fia minden nyáron befizeti. Kórházban lenne az öreg helye, nem itt, mert váratlan dolgokat művel. A lelkiismerete viszi a sírba. Az uszodában nem köteles felügyelni. De az öreg most is megáll a medence szélén, a semmibe mered. Aztán egyszercsak rázendít. Reszeli a szavakat, fújtatja a dallamot, de azért a vendégek már felkapják a fejüket: „Megállj, megállj, kutya Szerbia ... nem lesz tiéd Hercegovina.” Kimászik mellé a medence szélére. — Jöjjön aranyos Pista bácsi! Elmegyünk hajcsikálni a szobába. — Nem megyek hajcsikálni. Nekem rohamkésem volt! Gránátom is volt. — Jó, akkor iszunk egy kólát a bárpultnál. — Én diólikőrt akarok inni. Tartanak azt maguk? Csak a whisky meg a Napóleon konyak ... a Piavénái rend volt! — Cseresznyepálinka is van, Pista bácsi. Meg vodka és barack. — Fütyülős? — Kecskeméti. Az öreg elnéz a medence felé. Összetorlódtak ezek a testek délutánra. Úszni már nem tudnak, csak lebegnek a vízben. Egymáshoz érnek, ellökik magukat. Lebegnek, mint valami félig levetkőztetett hullák. Az öreg behajol a medencébe. Ő tartja hátulról, a ráncos pocakjánál fogva, hogy bele ne essen a vízbe. Pista bácsi karjai kinyúlnak, mintha áldást akarna osztani. — Mire lehullnak a falevelek ... mire lehullnak a falevelek — motyogja. Bálint Balázs? Nem, ez képtelenség. Ez a csenevész tanárocska nem tudja megakadályozni, hogy megszerezze Júiát. Nem egy-két éjszakára kell ez a nő neki, szó sincs róla, ezentúl közös lesz az életük, el fogja venni feleségül. Túlzott az az álom, amit tegnapelőtt álmodott délután a kereveten, de azért volt benne valami, amit talán mégsem lehet egészen figyelmen kivül hagyni. A Pilisben ment s egy kiirtott erdő szélén belegyalogolt a bányatóba, 48
