Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés

elkezdett süllyedni, ki akarta rántani az iszapos földből a lábát, mert csak egy nagyot kellett volna lépnie, tudta, hogy egy méterrel odébb már köves a talaj, de a combizmai nem engedelmeskedtek, a hosszúkás izomkötegek, amelyek a focitól még ma is feszülnek a combján, leváltak a lábáról és tovaúsztak a tóban, mint valami lomha vízisiklók, rémülten tapogatta a víz alatt a lábaszárát, amely már csak csontból és fityegő inakból állt — ez a halál? — döbbent beléje, és akkor meghallotta Júlia hangját, csizmában, bőrdzsekiben ott állt a bányató szélén, egy hosszú szivarka lógott a szájából, amely megnyúlt, mint az ostor nyele, Júlia kivette a szájából és cserdített vele, most is a fülében a csattanás, a halál visszavonult, újból mozdítani tudta a lábát, könnyedén kilépdelt a tóból meztelenül, Júlia megtapogatta combizmait, bólintott helyeslőén, beszálltak a kocsiba, az asszony ráadta Balázs zakóját, vállbán szűk volt, a kocsiülés huzatán viszont csupaszon csúszkált a feneke.

Levág a part felé. Most nem szerencsés, hogy az országúton ballagjon a kocsmába. De már nem sokáig fog így bujkálni. Holnap minden tisztázódik. Holnap. Mióta készül erre a napra. Azt azért nem gondolta volna, hogy ilyen adut lök oda neki a szerencse. Miért várt két hétig? Gondolkozott. Ez nem igaz. Már akkor este tudta, hogy mit akar. Gyáva volt. Ezt most pokolian szégyenli. Két hétig várt, hogy nem jönnek-e Júliáért. Most már mindegy, Júlia a felesége lesz. Ő pedig nem fog visszaélni a helyzettel. Fegyelmezni fogja magát, ha beledöglik is. Három fröccsnél többet nem ihat egy nap. Ebéd után egy és vacsora után kettő. A mai nap kivételével. Holnap kezdi meg az új életet. Ma átgondolja a régi életét és elhajítja, mint egy ócska kesztyűt.

De jó, hogy Erzsi elfelejtette az Anticolt. A nyelve alá se kellett dugnia, hogy aztán kiköpje, már egész technológiát dolgozott ki, ébredés után egy korty folyadék sem, kiszárította a szájpadlását, hogy a nyál ne kezdje el bontani a gyógyszert, ha a nyelve alá kell dugnia mégis, nyelt egy fél korty vizet, a nyelvével közben az alsó ínyéhez szorította a gyógyszert, aztán rögtön kitolta, ahogy Erzsi másfelé nézett. Pár napja azonban nem volt erre a trükkre szüksége, Erzsi megfeledkezett a gyógyszerről, ő azért minden reggel kivett egyet a tubusból és pedánsan behajította a vécébe.

Már iszkol is be a krimóba. Nem hülye, hogy kint üljön le a teraszon. Péter bá kérdően ránéz, ő rábólint a szilvapálinkára. Erre Péter bá is tölt magának, koccint a megtért fiúval, vastag orrán rücsök rücsök hátán, téglapiros és bíborlila színekben, ezekkel szimatol, aztán csettint és nyalint:

— A mi Bálintunk nem hentereg többé coca-cola mámorban.

Ő is röhög, de nagyon kedvetlenül, Péter bának talán mégsem illene az ötvenes évek frazeológiáját idéznie, még így, a röhögés macskakörmeivel sem, bárkinek inkább, mint Péter bának, a környéken mindenki tudja, hogy a kedvenc lila melegítőjét elhajítva majdnem két hétig egy szénapadláson dekkolt ötvenhatban, ezen a vidéken senkit sem kerestek rajta kívül, de őt annál inkább, állítólag Péter Gábor sofőrjeként kezdte, később századosi rangban dolgozott a Sztálin úton és a pesti Duna-parton, aztán idehelyezték a környékre, akkoriban bizony nem örvendett valami nagy népszerűségnek.

A másik sarokból egy fiatal lány nevetése gurul hozzá, talán mégsem olyan elképzelhetetlen, hogy kinevezzék őt igazgatóhelyettesnek. Még altkor is, ha a Diánában a felesége az igazgató. Péter bá közben kinyilatkoztatja, hogy a jó magyar ember csak sört-bort- pálinkát iszik, de ő nem is figyel oda, ma már bevett dolog, hogy férj és feleség egy munkahelyen dolgozzon, őbelőlük amolyan vezetőpáros lehetne.

Hagyja magát még egy szilvóriumra rábeszélni, most már jöhet a korsó sör, a kísérő, nézi a korsót, úgy fogja meg kétoldalról a tenyerével, mint régen a tanyán fejés után a csuprot, úgy dönti magába, mint azt a régi meleg tejet, folyik a sör az álián, csöpög a tej a kockás ingére, Riska meleg fara gőzölög az istállóban, akkor még minden egyszerű és áttekinthető volt, igen, a szagok élesek voltak a fagyos hajnalokon, úgy vágtak be a kitágult orrcimpáiba, mint a böjti szelek, megcirógatták belülről a koponyáját, a színek is harsányak voltak, tüzeltek, éltek, ma mintha a szemére hullott szürke hártyán át nézné a színeket, akkor a vadgalambok is vidáman burukkoltak, nem úgy, mint ahogy ma búgnak, meg-öl-ték szegény-két, meg-öl-ték szegény-két, Ilonát, Ilonát, akit felőrölt az ő alkoho49