Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés
— A képeidet csókolgasd. Igen? Nem akarod megérteni, hogy az egyszer volt? Rossz napom volt akkor. Ez minden. — A vánnyadt férjed talán különb nálam? Az a nevetséges fazon! — Nem ártana, ha körülnéznél, hogy hol van egy fürdőmesteri állás. — Jól van, na — vonul vissza Vancsák. — Viccelni se lehet? — Ez nem viccelődés volt. A férjemről pedig szállj le! Ezt jól jegyezd meg! — Iszol még egy kólát? — Nem. Este ereszd le a vizet és sikáld ki a medencét! — Két napja sikáltam ki! — Sajnálom. Nyár van. Piszkos a víz. Hátat fordít a duzzogó arcú Vancsáknak, nagy szerencse, hogy nem tud semmit Beáról és róla, idegesen leúszik még húsz hosszt, a fiatal nő már a bura alatt szárítja a haját, az öregúr produkál mellette tíz guggolást, az utolsó guggolásból már nem kel föl, megfogja a nő lábfejét, áhítattal, mintha szentképet tartana a kezében.Hol van ez a Bea, ő ártatlan ebben, kinek mentegetődzik, nincs kinek, akkor fél éve, ha nem megy be a szobájába, hogy kioktassa: a bárban decensebb legyen, de bement, Bea több mint spicces volt, majdnem részeg, az ágyon feküdt meztelenül, akkoriban növesztgette a haját, mint majom a farkával, azzal játszott, betakarta azzal a szőke hajkévével a melleit, két hurkot kötött a hajából, amelyek mint valami bizarr melltartók emelték meg a kebleit még jobban, rávillant a két rózsaszín bimbó kíváncsi szeme, és akkor ez a meztelen női test elkezdett zuhanni az ő kitágult pupillája előtt, a szemei mintha eltávolodtak volna üregeiktől, két ajka cserepes hús lett, két hatalmas, vonagló állat lett, készen arra, hogy nedvező anyagukba szívják ezt a szép fehér női testet, amely zuhan és rántja őt magával, vissza leánykorának kollégiumi éjszakáiba, ahol Zsóka hegyes orra szimatol a sötétben: „Te még nem csókolóztál fiúval? Gyere, te kis buta, megmutatom hogy kell csinálni!”. A hátán lebeg a vízben. „Ne butáskodj, kis bögyös galambom, ki vesz nyáron bundát!” — hallja valahonnan a burák mellől az öregúr hangját; a Vendéglátó két osztályvezetője fölött aratott diadalt akkor este, hiába jöttek garasos érvekkel, a személyzet bővítésének kérdésében rájuk erőszakolta akaratát, két konyakkal meg is ünnepeltette velük a bárban a vereségüket, olyan győzelmet aratott fölöttük, mint egy férfi, és akkor éjjel, záróra után felment Beával a szobájába, csak arra emlékszik, hogy a másnapi étlappal úgy verte a fekete csizmába bújtatott lovaglónadrágja szárát, mintha valami korbács lett volna a kezében, odabent átkarolta Bea derekát, az ajkába harapott, hogy kiserkedt a vére, rekedt hangon — ez nem az ő hangja volt — ráparancsolt, hogy vetkőzzön le. Bea most jön be a vízbe. Parányi piros bikinije alig takarja ágyékszőrét. Ki ez a nő? — villan át agyán. Csak egy kis lotyó, és ezt kerülgetem. — Szia! — köszön oda neki és háton ellibeg mellette, úgy hogy lábfejével érintse a lány lábát, de Bea csak visszaköszön s már úszik tovább, mint akinek kizárólag a testedzés a célja. Vancsák megint kijön a kalitkájából, nem kockáztathatja, hogy észrevegyen valamit, ezért úszkál 6 is, most középen szépen össze fognak találkozni, és akkor beszélgethetnek végre, de Bea kiugrik a medence másik végén, már csak a széles csípőjét látja, ahogy elviharzik mellette, most nem mehet utána, mert Vancsák kiröhögi, csak áll a mellbimbójáig érő vízben, aztán lebukik, nehogy észrevegyék, hogy marja arcát a szégyen. Végül mégis kimászik a létrán, igyekszik lassan, méltóságteljesen lépkedni, bár az aggodalom, hogy Bea végez már s eltűnik az öltözőből, megsarkantyúzza lábát, az utolsó métereket futva teszi meg, mint aki fázik, a bal lapockája alatt Vancsák vigyorának tűi szúrnak beléje; benyit az öltözőbe, Bea már felöltözött, megpróbál rámosolyogni, de a lány elnéz a feje fölött. — Ugye találkozunk holnap? — simogatja meg a sűrű haját, amely szinte szikrázik az érintésére. — Szabadnapos vagy! — a szemébe néz a lánynak, miközben valahogy kívülről is figyeli magát, s hallja, hogy milyen nevetségesen vádló a hangja. Bea unottan ránéz. — Nem érek rá. Ferivel találkozom. — Milyen Ferivel? — megcsuklik a hangja. — Krajnik Ferivel? 40
