Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Kunt Ernő: Van kép a bőrödön?: [tetoválás]
televízió sztárjai és jelképei felváltják a cirkusz mutatványosait, a futball, illetve a rugby háttérbe szorítja a tornászok képeit, és az ökölvívás, a boksz leváltja a birkózás ábrázolásait. Különös és a maga nemében tiszteletre méltónak is ítélhetjük azt a szívósságot, amellyel a magas művészet jeles alkotásai újra meg újra visszatérnek tetoválási reprodukciók formájában az emberi testen. E különös megjelenítési módban is az elsők közé tartozik — habár sokszor némileg átalakítva, kiegészítve — Leonardo da Vinci Mona Lisája, illetve Dürer Imádkozó kezei. De egy holland matróz hátán Rembrandt Éjszakai őrjáratát is látni lehetett. * Áttekintve a hozzáférhető mintakönyveket, illetve a recens adatanyagot, megállapítható, hogy a tetoválás tartalmi változása igen lassú folyamat. Ritkaságszámba megy az a konzervativizmus, amely a bőrképek, testjelek motívumkincsében megfigyelhető. Feltehetően a társadalmi szintű tiltásnak is szerepe lehet ebben. De még fontosabb hatása lehet annak a folyamatnak, amely a tetoválás főbb közösségi szükségleteit lassan felszámolja. Egy sor társadalmi szerep — amelyekben a tetoválás szerves és szükséges volt — mára kiüresedett, vagy funkcióját más jelek vették át. Ahogyan a fizikai erő, a testi ügyesség és teljesítőképesség, sőt maga a természettől fogva egészséges, harmonikus emberi test is veszít varázsából, s a legkülönbözőbb öltözetekkel — szerep- és divat-sztereotípiákkal, mintegy uniformissal — takarja el magát, ugyanúgy a tetoválások is, mintegy leváltak a bőrről, a testről és kommerciális feliratokká, reklámemblémákká, exhibicionista jelvényekké alakultak át, illetve ezek vették át szerepüket. Napjainkra már a tetoválások egy része kiüresedett forma. De — mint a legtöbb funkcióját veszített kulturális forma, hagyomány — nemcsak megmerevedett, hanem szívósan tovább is él. Még ha csökevényesedett formákban is. Ebben a tekintetben is hasonlóságot mutatnak a bőrképek — bármely meglepően hangozzon is — nagyanyáink emlékkönyveihez. Abban a tekintetben ugyanis, hogy az oda beírt emlékvers — sztereotípiák mellett látható, örök emlékül berajzolt szívek, keresztek, virágok, stilizált emberalakok stb. megegyezést mutatnak tetoválás néhány motívumcsoportjával. — Hogy az általunk ismert testjelek egyszerűbbek és durvábban kivitelezetteb- bek az emlékrajzoknál? így igaz. De egyformán giccses mind a kettő. Művészi igényű kivitelezést épp oly ritkán találunk az emlékalbumokban, mint az emberi testen. Az Európán kívüli kultúrák mesteri bőrképeivel fel sem vehetik a versenyt. De nem is olyan átfogó és elementárisán igényelt vizuális kultúra áll mögöttük fedezetül! A tetoválások, az emlékképek és mai vizuális kultúránk számos más területe arról tanúskodik, hogy a látvány-élmények létrehozása feletti örömet már régen elfelejtettük, vagy mélyen magunkba fojtottuk. S a képek nézegetése feletti kedvtelés is háttérbe szorult. Ilyen értelemben inkább a házfalakra firkált graffitikkel tartanak kapcsolatot ezek a bőrjelek. Reálisak, olykor naturálisak, direktek, nyersek és erőszakosak vagy épp oly esetlenül ömlengőek, szentimentálisak. Nem az emberi alkotókedv és játékos fantázia tanúbizonyságai mai tetoválásaink, hanem sokkal inkább egy széthullott vizuális kultúra szertegurult töredékeinek hol görcsös, hol egykedvű, igen szerény igényű ismételgetései. * Mi hát a tetoválás itt és most? — Életfogytig megmaradó jel a bőrön. Megtörése a mezítelen emberi test szabad teljességének. Önként vállalt vagy kényszerűleg elszenvedett megbélyegzés. Az anyajeggyel vetekedő örök sorsjel. A társadalom, az emberi testig, bőrig behatoló kultúra uniformizált lenyomata az egyszeri, egyedi emberi jelenségen. Társadalmi csoportok, érdekszövetségek, sajátos szubkultúrák gyarmatosítási, foglalási jelei az emberi bőrön. De ugyanakkor feloldhatatlannak megismert hiányérzetek hirdetői is. Az identitás, az önazonosság, a személyes teljességérzet, de legalábbis ezek közismert szerepei utáni perzselő vágy, amely jeleit a bőrre égeti.* * A dolgozat az MTA Soros Alapítvány támogatásával készült 99
