Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Kunt Ernő: Van kép a bőrödön?: [tetoválás]
Bátornak lenni Nem tudok én túl sokat magyarázni ehhez. A feleségemnek sem nagyon tetszik, de már a lányaink megszokták, csak a vejeim fintorognak néha, ha együtt megyünk az uszodába. Tudod, úgy van ez, hogy bátor akartam lenni, amikor megcsináltattam. Akkoriban itt a telepen azt mondták a fiúk, hogy nem igazi csillés az, akit nem rajzoltak át. Én sem akartam hátul maradni, pedig azt mondta a bátyám, hogy semmi sem fáj jobban, mint amikor begyullad a szurkálás. Szóval, akkor bátor akartam lenni. Az is voltam. Nekem csinálták a legnagyobb oroszlánt a mellemre. Aztán a katonaságnál volt bajom. Aztán meg a lányokkal. Sokan ezért megutáltak. Most már csak annyit tudok mondani, hogy egy jó ideig ahhoz kellett bátorság, hogy le merjek vetkőzni. Kibujdostam volna a világból! Mit nem adtam volna, egy új bőrért! De bátran viseltem a régit. Most meg már ahhoz kell bátorság, tudod, hogy emlékezzek . .. (Bányafőmérnök elbeszélésének részlete az 1980-as évekből.) Sebész-zsebész Na, ez a kis Futykó, ez is eljárogatott ide a Rákóczi térre. De azért dolgozgatott az öt, hat kerületben is. Meg néha vidékre is kiküldte magát. Meg néha ki is vonták a forgalomból. Na, én soha nem értettem, hogy mitől megy ennek olyan biztosan a kézimunka. Azt tudtam, hogy rettentő ügyes keze van, kihorgolja a tyúkból a lágy tojást is, de hogy mer fényes nappal nyílt utcán kopasztani!? Aztán elmesélték. Volt egy nagymenő haverja, akinek egyszer valami nagy szívességet tett. Ez a nagyfejű aztán segített neki a szabadon is meg a zárton is. Elég az hozzá, hogy a kishalakat megperforálták a kezük fején vagy a csuklóján. Úgy, mint a dominót. Három, öt, hét pöttyöt tűzdeltek a bőrükbe. Aztán amikor a kis Futykó szabadra került, sorba megkereste a dominóit, és azt mondta nekik: öreg,gyere velem, leállsz itt az utca végén és ha jönnek a macskák, elfütyörészed a Rákóczi indulót. így aztán két-három ügyelővel is dolgozott. Azok meg nem tehettek mást, végül is meg voltak bélyegezve. (Büntetett előéletű szállítómunkás elbeszélésének részlete a 70-es évekből.) Kicakkozunk! „A filedet is kicakkozzuk, ha sokat bégetsz, te birka!” Ezt mondták a szatmárnémeti börtönben azok a pásztorok, akik a harmincas években meg akarták szervezni szabadulásukra az új nagyhajmási bandát. Ehhez igyekeztek zsarolható fogolytársakat szervezni és tetoválással megjelölni. (Idős kolozsvári ügyvéd visszaemlékezéséből.) Anyu meg az elődök így aztán anyu se sokat kérdezősködhet. Megnézi az elődöket itt rajtam. Ha nem tetszik: OK. Ha marad, és még tud is valamit, bekerül a galériába. Akad még hely ott neki. (Teherautó-sofőr elbeszélésének részlete a 80-as évekből.) * A mai ember számára a tetoválás általában idegen. Sokan valami undort keltő, beteges önkínzásnak tekintik. Az elutasító általános megítélés mögött az a tapasztalat, illetve előítélet húzódik meg, amely a tetoválást, a tetoválás motívumait és magukat a tetováltakat a kriminalitással, a bűnözéssel hozza kapcsolatba. Kétségtelen tény, hogy a társadalom perifériáján élők között találhatók tetováltak a legnagyobb számban. Az is tény, hogy a börtönökben — habár tiltott — mégis kultusza van a testjelzésnek, a bőrképnek. S ha meg akarjuk ismerni a ma használatos, emberi bőrre örökített jeleket, illetve azok társadalmi szerepét, funkcióját és értelmezéseit, akkor legnagyobb számú és legváltozatosabb példatára e fegyintézetek lakói rendelkeznek. 95
