Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Kunt Ernő: Van kép a bőrödön?: [tetoválás]
Kunt Ernő Van kép a bőrödön? Bürke ürke volt a mi képeskönyvünk. Csoda egy hapsi volt az öreg. Amúgy is egy két lábon járó hirdetőoszlop. A cirkuszban dolgozott. Valaha nagymenő volt. A legek ura. Aztán megcsúszott a kötélen, később valami pénzügyön is megcsúszott. En akkor ültem vele, amikor hatodszor vágták a sittre ötvenedik születésnapján tiz évre. Nagyon örültem, amikor egy cellába utaltak bennünket. Csoda sztorijai voltak az öregnek. Estétől hajnalig mesélt. De az semmi! Hanem ami a testén volt! írva vagyon! — szokta mondani valamelyik história után, s mindjárt lehúzta a pizsamáját és megmutatta tetoválásai közül azokat, amelyek aktuális történetéhez tartoztak, vagy az idő tájt vésette fel magára. Volt egy marha nagy kereszt a bal karján. Valami nagy növényzet borította a felét és az volt ráírva a keresztre: „MEGHALOK ÉRTED ANYÁM”. A jobb karján egy oltári szív volt a képernyőn, köré az volt íratva, hogy „BŰN AZ ÉLET”. De ez semmi. Volt ott huszonnégy nő, huszonnégy pózban, hogy minden órára jusson egy. Aztán hét vitorlás hajó, a hetedik a bokája fölött, a harmadik a keresztcsontja felett feneklett meg. Az ujjaira betűk voltak írva gyűrűk helyett. „Ez az én pecsétgyűrűm” — szokta mondani az öreg. A mellén bokszolok, a lapockáján tornászok, az alkarján birkózók, a csuklóján egy-egy muszklis súlyemelő. Szokta emlegetni, hogy azért nincs meg neki a Mona Lisa, mert csak egy pálmafás-kigyós perforálására tellett neki harmadik szabadulása ünnepén. Szóval jobb volt, mint a tévé az öreg! Csak aztán egy bajunk lett, bevágták hozzánk a Fekete Simorát. Ez behűtött néhány hapsit, s életfogytiglanival díjazták. Teljesen búskomor szivar volt. Állandóan csak az üres falat fixálta. Aztán egy közös fürdéskor rákapott az öregre. Állandóan a képeit akarta nézni. Megszállottja lett az öreg véseteinek és nem szállt le róla. Éjjel-nappal meséltette, ötvenszer is hallpttuk már ugyanazt. Aztán kezdett az öreg félni tőle. Mert Simora állandóan fölhajtotta az öreg ruháját és ujjaival szétfeszítette ráncosodó bőrét és úgy bámulta a nőit, a vitorlás hajóját, meg a többit. Szinte beleszédült. Állandóan csak ezeket a képeket nézte. Az öreg meg már nagyon félt tőle. Kérte a smasszert, meg afőigót (börtönigazgató) is, hogy helyezzék át. Amikor Simora ezt megtudta, kerek perec megmondta az öregnek, megfojtja, megnyúzza és a bőrét a cella falára felfeszíti. Akkor is ezt üvöltözte, amikor átvitték a diliházba: „Akkor is megszerzem a képeidet, Bürke!” (1968-as interjú részlete egy büntetett előéletű főkönyvelővel.) Janikó Jani akkor jött rá, hogy milyen jó nő, amikor bevágták a nehéz fiúkhoz. Én nem tudom miért kapott egy ötöst, én tisztasági voltam. Egy másik épületben laktam. Egy szóval Jani megtetszett egy nagy öblösnek és felszedették vele a fürdőben a szappant. Mikor visszajött a kórházból, akkor már szappan nélkül is szívesen lehajolt. Annyira vitte az a kicsike, hogy amikor másodszor is visszavágták ide a Csillagba, a hátán egy meztelen nő volt felirakozva. Tisztára egy gusztustalan kép volt! Okádni való! Annyit láttam én is csak, hogy a két lapockájánál volt megrajzolva a nődnek a didkója. Na, ettől kezdve mindenki tudta, hogy ki az, aki elöl fiú, hátul lány: ez volt a Janikó. (Fogházbüntetését töltő elítélt elbeszélése az 1970-es évekből.) 94
