Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Mezei Ottó: A testművészet és a modern képzőművészet: [tetoválás, testfestés]

Jegyzetek

1. Manfred Runter: Zur Geschichte der Tatuierung und Körperbemalung in Europa. In: Mitteilungen zur Kulturkunde XVII. 1971. Wiesbaden. 1—20. — Runter a modern szobrászok körül Moore és Marini munkáira hivatkozik.

2. C. Truhelka az egykori boszniai és hercegovinai katolikus lakosság körében még 1896-ban is közel száz olyan személyt talált, akinek tetovátumai és a tetoválás rögzített időpontjai — bár a szerző ezt nem mondja ki expressis verbis — az ősi napkultusszal hozhatók összefüggésbe: C. Truhelka: Die Tätowierung bei den Katholiken Bosniens und der Herzegowina. In: Wissenschaft. Mitt. aus Bosnien und der Herzegowina, Bd. 4, Wien. 493 —508.

3. Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája.

4. Kirívó példa Dürer Nevető déltiroli parasztnő című tollrajza. A művész az „ 1505 AD una vilana windisch” szöveget és szignót — szokásától eltérően — az ábrázolt nő testére, a mellrészre írta, teljes hosszában. W. Waetzoldt kiemeli „a szélesen nevető déltiroli parasztlány durva, csaknem állatias” megjelenését. In: W. W.: Dürer und seine Zeit. Wien. 1935. 222.

5. Japánban a XVII—XVIII. században kiemelkedő művészek (Utamaro) is rajzoltak tetovátummintákat. A mintakönyvek ábrái olyan művészek stílusához igazodtak, mint Hokusai és Kuniyoshi. Észak-Afrikában a minták a (házoszlopokon látható) fafaragások és a helyi textíliák stílusával mutatnak rokonságot (Bodrogi Tibor: i. kézirat).

6. Grosz—Heartfield: The Artist as Social Critic. University Gallery, University of Minnesota. 1980.

7. Tichy Gyulának számos rajza, rézkarca tematikailag egy modern barbár világ szörnyűségeinek a képzetkörében mozog.

8. Mándy Stefánia: Vajda Lajos. Bp. 1983. 127. A szerző a mintázatot, uralkodó elemeit a kozmogram jellegű, mexikói indián eredetű ékítményekkel hozza összefüggésbe.

9. Bodrogi Tibor: i.m. — Hogy a megoldás Duchamp korábbi kubisztikus festészetéből is levezethető, leginkább egyik 1911-es tanulmánya mutatja, amelyen a fejformában — szétszórtan — sakkfigurák láthatók. (A kép felirata: Pour une partié d’échecs Marcel Duchamp 1911.)

10. Werner Hoffmann Rainer emberi és művészi szándékát szoros összefüggésbe hozza egymással: „A szublimálás- ra, az ideát érintő legvégső koncentrálásra való törekvés vezette el (Rainert) az átfestésekhez; a pszichofizikai élmények és akciók spontán, kertelés nélküli feljegyzése iránti vágy vitte őt el a testnyelv alkalmazásához.” In: Arnulf Rainer: Körpersprache. Biennálé katalógus. Velence. 1978.

11. 1926-ban így kezdi cikkét egy magyar rendőrorvos: „A tőzsdei konjunktúra idején az egyik színház első sorában láttam ülni egy férfit, akinek kézhátán egy tökéletlen tetovátum foglalt helyet. Annyira szokatlannak tűnt fel ez a jelenség, hogy ma sem tudok szabadulni tőle.” A cikk egy későbbi helyén — bár elismeri, hogy „előkelő körökben is meghonosodott a tetoválás szokása” — megjegyzi, hogy „a bűnözés és tetoválás egyazon alsóbbrendű lelki élet megnyilvánulása”. In: Bíró Béla: A tetoválásról. Közegészségügyi Értesítő. 1926. jún. 15. 12—13. 1936-ban A Bútor című iparművészeti lap névtelen szerzője a purista építész Adolf Loos kötetére (Trotzdem, 1908) hivatkozva ezt írja: „A kultúra evolúciója egyenlő értelmű az ornamentika eltávolításával a használati eszközről. A pápua minden elérhetőt ornamentikával befed — arcától és testétől kezdve ijáig és csónakjáig. De ma a tetoválás a degeneráció jele és már csak gonosztevők és degenerált arisztokraták között használják.” In: Mexikói templom, a szobrok és díszek tökéletesen ellepik a tartóelemeket is (tetoválás). A Bútor. 1936. 4. sz. 36.

A korszak baloldali művészértelmiségi álláspontjára jellemző, hogy Kállai Ernőnek valósággal meg kellett védenie az absztrakt művészetben jelentkező ornamentikát az alsóbbrendűség vádjától. (Ornament und Abstraktion. Pester Lloyd. 1941. máj. 9. Abendblatt.)

12. Bodrogi Tibor (i. m.) megjegyzi, hogy New Yorkban 1850-ben megnyílt az első tetováló műterem, hamarosan Londonban is, 1880-ban New Yorkban már elektromos tetoválógépet is alkalmaztak, melyet aztán Angliában is szabadalmaztattak. A híres londoni tetoválóműhely vezetője (Tom Riley) 1911-ig — állítása szerint — 2500 legfelső körhöz tartozó hölgyet tetovált.

13. Winfried Konnertz: Eduardo Paolozzi. London. 1984.

14. Egy tíz év előtti, a fiatalok körében végzett felmérésben a tetovátumtípusok közt ilyenek szerepelnek: egzotikus, obszcén, erotikus, humoros, ijesztő. (Boér Ildikó és Vida Margit: A tetováltság elterjedtsége a középiskolás korú

' fiatalok körében. Orvosi Hetilap. 1976. 33. sz. 2007—2010.)

15. A képanyaghoz 1.: W. S. Rubin: Dada and Surrealist Art. London. 1969. René Passeron: A szürrealizmus enciklopédiája. Bp. 1983.

16. Az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy a győri Patkó Imre Gyűjtemény időszakos anyagában a tanulmány írásakor (1986. júl.) öt olyan munka szerepelt, amely a tárgyalt témát érinti. Ezek a következők: Czinke Ferenc: Kicsit ázottan, 1970; Illés Árpád: Barbár király, 1967; Kondor Béla: Rajz, é. n.; Kováts Albert: Übü-önarczkép (!), 1981; Swierkiewicz Róbert: Fény-árny ék-rajz „kellemetlenségekkel” II., 1977—79. (A neves gyűjtőt a modem európai és az Európán kívüli bennszülött művészet egyaránt érdekelte.)

93