Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Kilényi Géza: Környezetvédelmi igazgatás - környezetvédelmi jog
ugyanis — jellegénél fogva — nem kódex, azaz nem foglalja magában a környezetvédelemre vonatkozó összes rendelkezést, hanem mintegy „környezetvédelmi alaptörvény”, amely csupán a legjelentősebb szabályokat tartalmazza. Ebből eredően a törvény a jogilag már szabályozott környezetvédelmi szakterületeket illetően úgyszólván semmi újat nem hozott (gyakorlatilag megismételte más magas szintű jogszabályok tilalmait és előírásait), míg a jogilag még nem szabályozott szakterületeken hozott ugyan új rendelkezéseket, ezek azonban az általánosság olyan szintjén mozogtak, hogy önmagukban — megfelelő végrehajtási rendelkezések nélkül — vajmi keveset értek. Tovább kellett tehát folytatni az egyes környezetvédelmi szakterületek jogi szabályozásának kiépítését, illetőleg korszerűsítését. Az erre irányuló jogszabályok közül érdemes kiemelni a szennyvízbírságra vonatkozó rendelkezések korszerűsítését (1978), illetőleg e jogintézmény újraszabályozását (1984), a veszélyes hulladékok ártalmatlanításának szabályozását (1981), a természetvédelem újraszabályozását (1982), a zaj- és rezgésvédelem szabályozását (1983), valamint a csatornabírság újraszabályozását (1984). Ebben az évben esedékes a levegőtisztaság-védelem és a földvédelem újraszabályozása. Mint ez a felsorolás is érzékelteti, a környezetvédelmi joganyag szinte állandóan mozgásban van: mire az egyik szakterületen sikerül kialakítani a szabályozást, más szakterületeken a korábbi szabályozás elavulttá válik, s újjal kell felcserélni. A viszonylag gyakori változás iránti igény alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik a műszaki-technikai fejlődés gyors üteme, amely közvetlenül is érinti a környezetvédelmet, méghozzá kétféle aspektusból. Részint új ártalomfajták alakulnak ki, illetőleg korábban is meglévő ártalomfajták szélesebb körű elterjedése igényel hatékonyabb jogvédelmet, részint pedig a technika fejlődése következtében lehetségessé válik olyan védekezés (pl. olyan hatásfokú szennyvíztisztítás), amely korábban nem tartozott a realitások világába. A másik ok a környezeti folyamatokra vonatkozó ismereteink szüntelen gyarapítása és ebből eredően a károsodások hatékonyabb megelőzésére irányuló törekvés. Mennyit érnek környezetvédelmi jogszabályaink? Nehéz kérdés. Mint jogalkotási produktumok jó néhány szakterületen bízvást kiállják a nemzetközi összehasonlítás próbáját. Ami viszont tényleges érvényre juttatásukat, gyakorlati realizálásukat illeti, bizony nincs sok jogunk a dicsekvésre. A törvények tisztelete hazánkban általánosságban véve is hagy maga után némi kívánnivalót, de a környezetvédelmi jogszabályok önkéntes követése, illetőleg érvényre juttatása terén az átlagosnál sokkal rosszabb a helyzet. Ennek számos oka van, mindegyik számbavételére hely hiányában nem vállalkozhatunk. Néhány okot azért megemlítünk a legfontosabbak közül. Több évtizedes „adósságunk” gyűlt össze a szennyvíztisztító berendezések, a légtisztító berendezések, a hulladékártalmatlanító telepek stb. kiépítése terén, jórészt abból az időszakból, amikor még nem voltunk tisztában a környezetszennyezés veszélyeivel, s ha egyáltalán léteztek jogszabályi tilalmak, azokat jószerével senki sem vette komolyan, hiszen a víz, a levegő, a talaj „elbírja” azt a kis szennyezést. Amikor azután a kis szennyezés — a gyors iparfejlesztés, a mezőgazdaság kemizációja, a motorizáció stb. folytán — egyszerre nagy szennyezéssé vált, s mind szélesebb körben kezdtek jelentkezni káros hatásai, kénytelenek voltunk rádöbbenni: az említett „adósság” egyszerre vagy akár csak rövid idő alatt történő törlesztése meghaladja anyagi lehetőségeinket. Egyes szakterületeken korábban, más szakterületeken csak a legutóbbi években kezdtük meg tehát a törlesztést, de úgy, hogy eközben újabb adósságokat gyűjtöttünk össze. A sokat emlegetett vízi közműolló — amely abból adódik, hogy a vezetékes ivóvízellátás dinamikus fejlesztését lényegesen kisebb ütemben követi a közcsatorna-hálózat kiépítése, a szennyvíztisztító kapacitás bővítése pedig még az utóbbitól is jelentősen elmarad — mindenféle fogadkozás és erőfeszítés ellenére a hatodik ötéves tervidőszakban is szélesebbre nyílt. A következmény? Felszíni és felszín alatti vizeink fokozódó szennyezése, mintegy hétszáz, egészséges ivóvízzel rendelkező falusi település, s helyenként a talajvízszint jelentős, az épületek állagát károsító emelkedése. Az „adósságtörlesztést” nehezíti, hogy a népgazdaság — érthető okokból — csak bizonyos mennyiségű, az igényeket messze nem fedező mennyiségű pénzt tud fordítani környezetvédelmi célokra, s az ilyen anyagi eszközök egy részét is bizonyos területekre 14
