Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Beke László: Cserne László tetoválásai
szó, körülbelül úgy, mint (irodalmi analógiával élve) Kafka Átváltozás című novellájában; ott a főhős át is változik egy nagy, ronda rovarrá. Női nevek nem szerepelnek tetoválásai között, „csak a helyet foglalnák”, mondja. Az ábrázolt nőalakok vagy személytelen erotikus tárgyak, vagy vámpírok, sötét szörnyek áldozatai. E jelenségben a másik nemmel való kapcsolat pszichés fejlettségi szintje látható. D. F. el is mondja, hogy kapcsolatok nélkül él az intézményen kívül is, ill. kapcsolatai személytelenek, kötődés nélküliek ... Веке László Cserne László tetoválásai ч em érzem magam eléggé felkészültnek arra, hogy Cserne László művészetének egészét méltassam, tetoválásainak is csak vázlatszerű ismertetésére vállalkozhatom. Cser- nét életében nem sikerült megismernem (meghalt 1983-ban, 35 éves korában), csupán hagyatékának egy részletét — egy kézzel írott, színes rajzokkal díszített egypéldányos könyvének néhány fejezetét — volt alkalmunk publikálni. (Meg nem értett állatok, in: Jóvilág. A Bölcsész Index antológiája. Budapest 1984. 71—79.1.) Már ezekből a rajzokból és írásokból is kitűnt, hogy egy rendkívül eredeti alkotóegyéniség pályája szakadt tragikusan félbe. Hogy azonban Cserne tetoválással is foglalkozott, akkor még nem is sejtettem. A jelen tanulmánygyűjtemény számára eredetileg a body art, a performance és a testfestés-tetoválás kapcsolatáról kellett volna írnom, azonban már az anyaggyűjtés során elakadtam. Rá kellett jönnöm, hogy míg az emberi test és a festék összakapcsolása egy-egy akció erejéig igen gyakori az elmúlt 20—30 év művészetében, annál ritkábbak a testen maradandó elváltozást okozó művészi beavatkozások. Mindössze hallomásból tudok arról, hogy Milan Knizak prágai csoportjának tagjai a 60-as években bőrükre tetoválták az „AKTU- AL” szót — nyilván, hogy különös feszültséget teremtsenek a szó jelentése és a visszavonhatatlanság között. A 70-es évek végétől kezdve a body art, majd a punk természetszerűleg figyelt fel az analógiára a testművészet és a tetoválás között. így a bécsi Sezession egyik kiállításán szerepeltek tradicionális japán tetoválóművészek is. Ugyanitt bemutatták Leni Riefenstahl Nuba-könyvének fotóanyagát, az afrikai törzs jellegzetes, hagyományos hegte- toválás-technikájának számos példájával. A punk-hullám előnyben részesítette a zsilettpengével vágott-karcolt sebeket (atavisztikus visszaütés a párbajhősök forradáskultuszára?). Magam is találkoztam olyan budapesti fiatalemberrel — egyébként Cserne László barátjával —, aki egy-egy pengével vágott, dupla András-keresztet viselt a szeme alatt („szerelmi bánatból tettem”), mely azonban nyomtalanul elmúlt néhány hét alatt. A példák száma mindenesetre nem szaporítható a végtelenségig. Úgy látszik, a művészek túlnyomó többsége óvatosabb, s vonakodik végleges következményekkel járó akciót végrehajtani. (Az ugyancsak fiatalon elhunyt magyar performer, Hajas Tibor, aki minden akciójában a visszavonhatatlanság kihívásának engedelmeskedett, e vonatkozásban is kivételnek számít. Tetoválással viszont ő sem foglalkozott.) A tetoválás az európai, illetve nyugati kultúrában ma sem a művészek, hanem egyes szubkulturális csoportok, különböző, alacsonyabb műveltségű, kisebbségi rétegek megkü82
