Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Cserne István: Indiánokat nem alkalmazunk!: [tetoválások egy fegyházban]
— No, de biztosan meg volt beszélve, mit fognak tetoválni . .. — Hát szóval, általában — igen ... (hosszú szünet) — Talán kezdjük azzal, ami a bal kezén van. — Szóval. Egy szív ..ez meg egy pulóver akart lenni, csak ... A szívben van egy sas, ez a szabadságnak a jele. A remény, a hit jele: a kereszt. Aztán van egy ilyen jatagánszerűség ... ez itt lehet akármi, rosszul lehet látni. Kulcs az, szintén keresztben. Itt a fogantyú meg a vége, abból látszik. Az szintén a szabadságnak a jele. (hosszú csend) Hát ezeken nem nagyon lehet kiigazodni, hogy mik. Ezek már nagyon régiek. Vannak tizenöt évesek. — És maga hány éves? — Harminckettő. Magamnak vagy másnak — Hát, tényleg elég kevés a szabad hely . .. — Ha esetleg érdekli, a lábamon is vannak, (mutatja) — Melyik a legutolsó? Mikor csinálta? Ebben az évben készült? Nem? — Hát... — Ja, hát persze. Azt nem szabad megmondania! — Hát, mondjuk, meg lehet mondani, de ... szóval ez is fegyelmi vétség. Bár nyilván meg tudják tartani, mert ha az van beírva, hogy valakinek „az egész teste tetovált”, akkor arra tulajdonképpen már nem lehet... — Börtönben készültek? Vagy civilben? — Hát, itt is, ott is. De főleg kint. Csináltam másoknak, de magamnak nem. Szóval, ha valakinek nagyon kellett egy minta, annak megcsináltam. De magamnak nem. — No, és mik a maga kedvenc mintái? — Hát, minden! Mesefiguráktól kezdve .. . Hát szóval, ami mutatós. Ami megtetszik, azt vagy megcsinálom magamnak, vagy másnak, (hosszú csend) — Mi az eredeti foglalkozása? — Van több szakmám is. De nem dolgoztam bennük. Szóval. Nyomdász, ofszet rotációs gépmester. No, meg ilyen börtönszakmák. Amit idebent tanultam ki. Könyvkötő, faipari és nehézgépkezelő. Szóval, van egy pár, de nem dolgoztam bennük. — Itt már régen van . . . -on? —19 ... óta. A többiekhez viszonyítva nem olyan régen. Ez itt nem egy nagy idő. Előtte több helyen is voltam, kisebb szünetekkel. Úgyhogy többet voltam bent, mint kint. Összesen több mint 17 év, amiből még van hátra. Egy olyan hangulatféle — Mit szoktak szólni azok, akik látják a tetoválásait? Megkérdezik, mi ez? — Az attól függ, hogy hol van az ember. Mert például civilben, egy strandon, vagy ha az ember el akar helyezkedni egy vállalatnál, az egészen más. Mert jelentkeztem egyszer egy vendéglátó vállalatnál, meglátott a góre, és azt mondta, hogy ne haragudjon fiatalember, de indiánokat nem alkalmazunk! És volt, hogy kimentem a strandra, és már csomagoltak is. Néztek körül, hogy megvan-e a cuccuk. — És akkor már megvolt a homlok-tetoválás? — Igen. Az már a régi. Tulajdonképpen ez az első része, egy pillangó. 19 .. .-ben, hét éve már. Ezt most csináltam, nemrég a többit. De ez sem végleges. Mert ide az is kell... hogy is magyarázzam.. . Szóval, kell egy olyan hangulatféle, hogy na, most csinálom. Mert, ha nincs hangulata az embernek, akkor hónapokig nem csinál semmit. De ha van, akkor lehet mindennap. A hangulat akkor jön meg, ha mondjuk nincs semmi elfoglaltságom. Ha ráérek. Akkor valakinek szólok, aki esetleg egy kicsit konyit hozzá, és akkor félreülünk, és akkor csináljuk. Vagy beülök például egy olyan helyre, mint a WC, ami el 70
