Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Solymosi Katalin: A tetoválás motivációi

pszichológiai iskola fogalomrendszere sem alkalmas arra, hogy globálisan leírja a jelensé­get. Ahhoz, hogy a ma emberének tetoválási szokását megérthessük, célszerű azokat a társadalomtörténeti folyamatokat szemügyre venni, melyek a tetoválást mint a vizuális kultúra — bár igen sajátos — formáját determinálták. A vizualitás európai fejlődése során az ősi, nagy egységeket átfogó, ezért egyetemes jelképek helyett egyre több lesz a konszenzuson alapuló elem. A közösségi háttér szétesésé­vel megszűnik az értelmező közeg, a jelek rétegekhez, kisebb csoportokhoz kötődnek, jelentésük pedig állandó változásnak van kitéve. A tetovált ábrákra is érvényes, hogy képi világuk — leszámítva egyes hagyományőrző csoportok, pl. a buddhista szekták jeleit — a mindennapi élet pillanatnyi, érzékelhető jelenségeinek képei és jelképei. Míg az ősi népeknél a nagyobb felületű tetoválások szerves egységet képeznek, addig a mai tetoválá­sok többnyire egymástól független motívumok „felsorolásai”. A közösségi keretek széthullásával, a társadalmi mobilitás lehetőségének kitágulásával az egyén társadalmi integritása meggyengül. Mindenekelőtt olyan, csak tudományosan definiálható makrocsoportokhoz tartozik, melyeknek tagjai a társadalomban betöltött pozíciójuk révén tartoznak együvé, a részvétel személyes kontaktust nem feltételez. Minél dinamikusabb a társadalom, annál véletlenszerűbb az egyed viszonya ahhoz a közeghez, amelybe születik, annál kevésbé határozzák meg mindennapi életkereteit a tradíciók. Ahol pedig nincs hagyomány, ott a lét bizonytalanná válik, mivel a tradíció adja a bizonyosságot a létben és biztosítja a folytonosságot az időben. A létbevetettség érzését fokozza, hogy az idő szerkezete a XX. században egyéb tekintet­ben is átalakul. Mindenekelőtt a végletekig felgyorsul. Míg annak idején egy stílusirányzat száz évig uralma alatt tartotta a művészetet, addig 1983-ban már a „80-as évek művészeté­ről” beszélhettünk. A techniaki-tudományos fejlődés rohamossága óriás mértékben gyor­sítja a tárgyi és szellemi amortizációt. Mivel a hagyományozó közösségek megszűnésével elvesztek az igazodás objektív mércéi, az életben való tájékozódás is egyre nehezebbé válik. A lehetőségek szabadsága egyúttal a döntés és választás kényszerét is jelenti, a hiányzó közösségi keretek individuális megteremtését. Az állandó változás, a „minden múlandó” gyakorlati átélése felerősíti a mindennapi életkeretekhez való illeszkedés folytonos korrek­ciójának szükségességét. Azonban paradox módon minél nagyobb a definíciós és öndefiní­ciós kényszer, annál kisebb a lehetőség mindezek egyéni megtalálására. Ennek következ­ményeként egyrészt megnő az igény a közösségek iránt, másrészt egyre nagyobb tere lesz a társadalmilag kidolgozott, előregyártott konvencióknak. A reklámfegyverekkel manipulált, mesterségesen szított szükségletek kialakítják a kü­lönbözőségükben is azonos sémákra épült tömegszimbólumok széles skáláját. A sokszoro­sított, általánossá — de nem közösségivé! — vált szimbólumok tömegességük és klisésze­rűségük, gyors és könnyű elsajátításuk folytán uniformizálják a befogadást. Ez a passzivi­tás és uniformizálódás, a „tömegemberré” válás az egyéniség elvesztéséhez vezet, egyfajta deindividualizációhoz. A világrendet teremtő közösségi mítoszok helyett külön világok, egyéni mítoszok születnek. A mindennapi élet ritualizálódik, a közös isten helyét „földi istenek” foglalják el. Valóságos emberek eszményivé varázsolt képe, kitalált hősök ideali­zált'figurái, fétissé emelt technikai csodák irányítják napjainkat, „tökéletességükkel” a totalitás illúzióját keltve. Ám a sztárok ragyogása rövid idejű, nem képes a változó világba állandóságot vinni. Hatalmuk pusztán önmaguk flitteres léte, imádásuk csupán az eszmé­nyek hirdetett, reklámozott imágójához való hasonulást idézheti elő. így az ilyen mítoszok tovább uniformizálnak, karakterisztikum nélkülivé tesznek. Az egyéni jelleg elvesztése nemcsak individuális szinten figyelhető meg, hanem a nemzeti karakter elhalványulásában is. Az emberek bizonyos értelemben „világpolgárokká” váltak: Közép-Európában ugyan­azt a farmernadrágot hordják, mint Amerikában, a világ nagy részén ugyanolyan márkájú lemezjátszó biztosítja az ügyeletes világsztárok zenéjének kiváló hangminőségét, a gyere­kek mindenütt LEGO-val, monchichivel és bűvöskockával játszanak. Mindezeket jól látszik igazolni a mai tetoválások motívumkincse is. Általánosnak mond­ható a tömegszimbólumok tatuban való megjelenítése: sztárok nevei vagy képei, mesefigu­63

Next

/
Thumbnails
Contents