Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Solymosi Katalin: A tetoválás motivációi
pszichológiai iskola fogalomrendszere sem alkalmas arra, hogy globálisan leírja a jelenséget. Ahhoz, hogy a ma emberének tetoválási szokását megérthessük, célszerű azokat a társadalomtörténeti folyamatokat szemügyre venni, melyek a tetoválást mint a vizuális kultúra — bár igen sajátos — formáját determinálták. A vizualitás európai fejlődése során az ősi, nagy egységeket átfogó, ezért egyetemes jelképek helyett egyre több lesz a konszenzuson alapuló elem. A közösségi háttér szétesésével megszűnik az értelmező közeg, a jelek rétegekhez, kisebb csoportokhoz kötődnek, jelentésük pedig állandó változásnak van kitéve. A tetovált ábrákra is érvényes, hogy képi világuk — leszámítva egyes hagyományőrző csoportok, pl. a buddhista szekták jeleit — a mindennapi élet pillanatnyi, érzékelhető jelenségeinek képei és jelképei. Míg az ősi népeknél a nagyobb felületű tetoválások szerves egységet képeznek, addig a mai tetoválások többnyire egymástól független motívumok „felsorolásai”. A közösségi keretek széthullásával, a társadalmi mobilitás lehetőségének kitágulásával az egyén társadalmi integritása meggyengül. Mindenekelőtt olyan, csak tudományosan definiálható makrocsoportokhoz tartozik, melyeknek tagjai a társadalomban betöltött pozíciójuk révén tartoznak együvé, a részvétel személyes kontaktust nem feltételez. Minél dinamikusabb a társadalom, annál véletlenszerűbb az egyed viszonya ahhoz a közeghez, amelybe születik, annál kevésbé határozzák meg mindennapi életkereteit a tradíciók. Ahol pedig nincs hagyomány, ott a lét bizonytalanná válik, mivel a tradíció adja a bizonyosságot a létben és biztosítja a folytonosságot az időben. A létbevetettség érzését fokozza, hogy az idő szerkezete a XX. században egyéb tekintetben is átalakul. Mindenekelőtt a végletekig felgyorsul. Míg annak idején egy stílusirányzat száz évig uralma alatt tartotta a művészetet, addig 1983-ban már a „80-as évek művészetéről” beszélhettünk. A techniaki-tudományos fejlődés rohamossága óriás mértékben gyorsítja a tárgyi és szellemi amortizációt. Mivel a hagyományozó közösségek megszűnésével elvesztek az igazodás objektív mércéi, az életben való tájékozódás is egyre nehezebbé válik. A lehetőségek szabadsága egyúttal a döntés és választás kényszerét is jelenti, a hiányzó közösségi keretek individuális megteremtését. Az állandó változás, a „minden múlandó” gyakorlati átélése felerősíti a mindennapi életkeretekhez való illeszkedés folytonos korrekciójának szükségességét. Azonban paradox módon minél nagyobb a definíciós és öndefiníciós kényszer, annál kisebb a lehetőség mindezek egyéni megtalálására. Ennek következményeként egyrészt megnő az igény a közösségek iránt, másrészt egyre nagyobb tere lesz a társadalmilag kidolgozott, előregyártott konvencióknak. A reklámfegyverekkel manipulált, mesterségesen szított szükségletek kialakítják a különbözőségükben is azonos sémákra épült tömegszimbólumok széles skáláját. A sokszorosított, általánossá — de nem közösségivé! — vált szimbólumok tömegességük és klisészerűségük, gyors és könnyű elsajátításuk folytán uniformizálják a befogadást. Ez a passzivitás és uniformizálódás, a „tömegemberré” válás az egyéniség elvesztéséhez vezet, egyfajta deindividualizációhoz. A világrendet teremtő közösségi mítoszok helyett külön világok, egyéni mítoszok születnek. A mindennapi élet ritualizálódik, a közös isten helyét „földi istenek” foglalják el. Valóságos emberek eszményivé varázsolt képe, kitalált hősök idealizált'figurái, fétissé emelt technikai csodák irányítják napjainkat, „tökéletességükkel” a totalitás illúzióját keltve. Ám a sztárok ragyogása rövid idejű, nem képes a változó világba állandóságot vinni. Hatalmuk pusztán önmaguk flitteres léte, imádásuk csupán az eszmények hirdetett, reklámozott imágójához való hasonulást idézheti elő. így az ilyen mítoszok tovább uniformizálnak, karakterisztikum nélkülivé tesznek. Az egyéni jelleg elvesztése nemcsak individuális szinten figyelhető meg, hanem a nemzeti karakter elhalványulásában is. Az emberek bizonyos értelemben „világpolgárokká” váltak: Közép-Európában ugyanazt a farmernadrágot hordják, mint Amerikában, a világ nagy részén ugyanolyan márkájú lemezjátszó biztosítja az ügyeletes világsztárok zenéjének kiváló hangminőségét, a gyerekek mindenütt LEGO-val, monchichivel és bűvöskockával játszanak. Mindezeket jól látszik igazolni a mai tetoválások motívumkincse is. Általánosnak mondható a tömegszimbólumok tatuban való megjelenítése: sztárok nevei vagy képei, mesefigu63