Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Kilényi Géza: Környezetvédelmi igazgatás - környezetvédelmi jog

nemegyszer a Minisztertanács rovására — komoly hatalmat, míg az Országos Környezetés Természetvédelmi Tanács sohasem került egy „súlycsoportba” mondjuk az Állami Tervbizottsággal vagy a Gazdasági Bizottsággal. Ennek nem csupán az volt az oka, hogy a tanács élén egy köztiszteletnek örvendő tudós állott (a tudományos presztízs sajnos vajmi keveset nyomott a latban), hanem az is, hogy a környezetvédelem egésze szempontjából igazán fontos kérdések többnyire „a népgazdaság számára jelentős anyagi kihatást eredményező kérdések” kategóriájába tartoztak, s így kívül estek a tanács döntési kompetenciáján. Ezért a tanács tevékenységét a véleményező-javaslattevő szerepkör dominanciája jellemezte; e szerepében a tanács esetenként valóban komoly segítséget nyújtott a kormánynak, de érdemi döntési, összehangoló, ellenőrző tevékenysége meglehetősen súlytalan maradt. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyeznünk: a tanács számottevő gerjesztő szerepet játszott a területi környezetvédelmi tevékenység kibontakoztatásában. A megyei környezet- és természetvédelmi bizottságok rendszeres beszámoltatása ráirányította a figyelmet egy-egy megye környezetvédelmi problémáira, s hozzájárult ahhoz, hogy a megye állami és politikai testületéi nagyobb gondot fordítsanak azok megoldására. A tanács hétesztendei működés után 1985. szeptember 30-án — szinte észrevétlenül — megszűnt. (Az észrevétlenséget annak tulajdoníthatjuk, hogy kifejezett formában nem született kormányzati döntés a tanács megszüntetéséről. Szeptember 25-én egy minisztertanácsi határozat — érdemei elismerése mellett — felmentette tisztségéből a tanács elnökét, s ugyanezen a napon egy másik határozat a „Zárórendelkezések” között elrejtve hatályon kívül helyezte a tanács létrehozásáról rendelkező 1977-es határozatot. Ez a magyarázata annak, hogy egyes tudományos kutatók még létező szervként tesznek említést a tanácsról.)

Ideje azonban visszakanyarodnunk a hivatalhoz. Létrehozását komoly viták előzték meg. Két álláspont állott egymással szemben. Az egyik nézet képviselői amellett voksoltak, hogy a hivatalnak irányítási jogköre egyáltalán ne, vagy legfeljebb szűk körben legyen, s tevékenysége főként a más szervek által irányított környezetvédelmi tevékenységek összehangolásával kapcsolatos hivatali feladatokra összpontosuljon. A másik felfogás azt vallotta, hogy ha nem is lehet a hivatalhoz koncentrálni valamennyi környezetvédelmi szakterület irányítását, legalább a gazdátlan vagy épp rossz helyre telepített irányítási jogköröket kapja meg. Sajnálatos módon az első álláspont diadalmaskodott. Az OKTH úgy kezdte meg tevékenységét, hogy kizárólag a természetvédelmi munka központi irányítása tartozott a hatáskörébe, míg az összes többi területen csak kereste a helyét a nap alatt, azaz megpróbált koordinálni, az ehhez szükséges érdemi jogosítványok nélkül, s annak megfelelően vajmi kevés sikerrel. Két évre volt szükség, amíg az illetékesek rájöttek: szerencsétlen alternatívát választottak. Ezért 1979 februárjában — a Minisztertanács döntése alapján — a hivatal elnöke átvette az építésügyi és városfejlesztési minisztertől a levegőtisztaságvédelem központi irányítását, továbbá a korábban gazdátlan szakterületek közül gondozására bízták a veszélyes hulladékokkal, valamint a zaj- és rezgésvédelemmel kacsolatos tevékenység központi irányítását. Ez a hatáskörbővülés számottevő volt, de a hivatal berkeiben mégsem keltett osztatlan örömöt. Ebben több ok is szerepet játszott. Az egyik az volt, hogy a hatáskör kiterjesztése a reálisnál lényegesen kisebb létszámnövelési lehetőséggel párosult, ami eleve kétségessé tette a kibontakozóban lévő tevékenység hatékonyságát. Gondot jelentett az is, hogy amíg a levegőtisztaság-védelem körében volt jogi szabályozás és bizonyos szervezetrendszer, addig a két „gazdátlan” szakterületen a zéró ponttól kellett elindulni, azaz ki kellett alakítani a jogi szabályozást, a hatósági szervezetet és az annak munkájához nélkülözhetetlen mérőhálózatot. Ráadásul e két szakterületen a hivatal elnöke csupán megosztott hatáskört kapott: a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységet az egészségügyi miniszterrel, valamint a termék előállítása szerint illetékes miniszterrel, míg a zaj- és rezgésvédelem irányítását az egészségügyi miniszterrel egyetértésben látta el. (Bár ez a kormányhatározatból nem tűnt ki, valójában megosztott volt a hatáskör a levegőtisztaság-védelem körében is, hiszen az imissziós határértékek megállapítása és az imissziómérés irányítása az egészségügyi miniszter, a transzmissziómérés pedig az Országos Meteorológiai Szolgálat hatáskörébe tartozott.)

11