Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Solymosi Katalin: A tetoválás motivációi
A közösségi keretek között élő ember művészete tehát szerves része mindennapjainak: az így megalkotott tárgy vagy az így létrehozott jel elválaszthatatlan a teremtését felidéző rítustól. Ez érvényes a tetovált motívumokra is. Az ember számára a saját teste különleges helyet foglal el a jelölhető felületek között. Hiszen teste életének alfája és ómegája, a világ legkiemeltebb pontja. Innen indul ki és ide fut be minden, a test belsejéből jövő és a külvilágból származó információ; a saját test az „abszolút referenciakeret”, a fizikai és szociális térbe való beilleszkedés lehetősége. A test az énkép hordozója, ilymódon az ember azonosságának, kialakult vélemény- és viselkedésrendszerének integrátora. A test kiindulópontja az én ítéleteinek és alanya a megítéltetés- nek. A test szoros kapcsolatban van a személy lelki világával, kezdve a belső problémák szimbolikus testreíródásán (pl. nagy ijedtség esetén hirtelen bénulás), egészen a lelki történések hatására végzett tudatos testváltoztatásokig (pl. halottsiratás során testszagga- tás) Az emberi test kiemelt kommunikatív szerepe egyértelmű, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy interperszonális közléseinknek — még a beszéd- és iráscentrikus társadalmakban is — csupán egyharmada verbális, kétharmad részben egyéb metakommunikativ jelzéseket adunk. De nem csak az egyes testrészek, ill. a test egésze szerepel attribuciós forrásként egyén és társadalom vonatkozásában: az ént és a külvilágot elválasztó testhatár, a tetoválást is hordozó testfelszín talán még különösebb jelentőséggel bír. Az ember számára a tulajdon bőre a „minimális tér”, „a legkisebb burok, amelybe visszavonulhat”. Az ember különböző szerepeket tulajdonít a bőrének. A testfelszín a „demarkációs” védelmi vonal, amely távoltartja a külvilági ártalmakat, nemcsak fizikailag, de képletesen is. A bőrön látható jelzések a néphitben mitikus jelentéssel bírhatnak. A mondák, mesék hőseinek égi jegyek lehetnek a homlokán, vállán. A jegyek magasabb- rendű, kozmikus jelentést hordoznak. Erre utal a következő sámánének is: Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap Oldalamon vagyon árdeli szép hold Jobb vesémen vannak az égi csillagok. A bőrön lévő jegyek elhelyezkedése nem esetleges: a természeti törvények által meghatározott képzetvilág szabta meg az összetett jelhalmazok felismerésen alapuló megalkotását és értelmezését. A test éppúgy, mint a nagy világegyetem szerkezetét tükröző mikrokozmosz különböző részei égi vonatkozással bírtak a régi ember számára: minden testrész, illetve a fontosabb szervek a tizenkét állatövi jegy valamelyikének tulajdonságát hordozták. A különböző testrészek fontosságát ezenkívül a fent-lent viszonylatban elfoglalt helyzetük is meghatározta. Ahol tehát létezett a tetoválás szokása, ott a bőr jelölése a legritkább esetben lehetett öncélú; a természettel együtt élő ember számára a praktikusság szintjéig természetes, mély és összetett szimbólumrendszerben értelmeződött. A testrészek különböző jelentései megszabták, hogy hova milyen karakterű állat képe, vagy milyen „absztrakt” jel kerülhet, és ez a magyarázata annak is, hogy egyes törzsek — a más kultúrközegből érkező kutató számára érthetetlen módon — más-más értelmezést adnak (ha adnak) különböző testrészeik tetoválásaihoz. A testfelszín különleges jelentőségére utal az is, hogy sokszor magát az embert azonosítjuk a bőrével. Mi magunk is jócskán használunk mindennapi életünkben erre utaló metaforákat, de utalhatunk a skalpvadászokra is, akik a bőr lenyúzásával mintegy szimbolikusan is kifejezik a másik ember legyőzését, totálissá téve ezzel a megaláztatás mozzanatát. A fentiekből talán meggyőzően kitűnik a testtel kapcsolatos kifejezési lehetőségek fontossága és a bőrön látható jelek láthatatlant megidéző ereje, mind a köznapi kommunikáció, mind az ünnepi mítosz vonatkozásában. A tetoválás mint testreírás szokása ezek alapján úgy is felfogható, mint az embernek az az ősi igénye, hogy létrehozott produktuma szervesüljön a mindennapi életébe. Ahol az ember a saját testét, a természettől készen kapott és egyben legszemélyesebb tárgyat használja fel díszítésre, jelölésre. Ahol az 61
