Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Kisch, Egon Erwin: Tetoválásaim: részletek :Tandori Dezső fordítása
Bal karom tetoválása mandarinkoponyát ábrázol — nem akárhogy: a jó úr halántékába görbe kardot döftek, ennek díszes markolatán lepke kuporog, a halott szájára rálógatták a copfját, a halántékból vér csepeg, véres a nyak metszett síkja is, csakígy vörösük a copf szalagja. A markolaton a lepke kétszínű — piros és kék a szárnya. A mintát a trieszti óváros kínai házában leltem sok száz közül, az ott valóban létező ábráskönyvben, az Adria világának híres tetoválómesterénél. Egy pillanatig úgy éreztem, mintha a sárga mestert meglepné a választásom, ferde szeme még vékonyabbra húzódott, és a kérdésében is mintha lett volna némi irónia: — Why do you want even this? Miért éppen ezt óhajtja? — Hát csak mert tetszik nekem ez a kép — feleltem, mire ő már dörzsölte is belém a sárkánytust, egy másik tálkában pedig keverni kezdte a merveilleux-vöröset, és szakértő mozdulatokkal, hangtalanul a bőrömre sikerítette tűjével a véres főt, a copf finom fonatát, a lepkeszámyak erezetét, a kard ékes markolatát. És csak a legvégén, amikor maga is mintegy ellenőrizte munkáját, akkor kérdezte meg — újra azzal az alattomos kis mosollyal — tudom-e, mit ábrázol ez. Nem értettem a kérdést. — That’s the picture of a murdered chinaman — mondta. Szamár, gondoltam, hát nem vagyok vak, látom, hogy ez egy megölt kinai, mi lenne! Többet nem lehetett kiszedni belőle, és bizonyosra vettem, hogy valami kínai titkos társaság jelvényét hordom, szintén kiszedhetetlenül, forradalmár bokszerekét, netán egy lángrendét; s hogy ekképp igazán jól beleválasztottam. Téveszmémet csak évek múltán űzték el, amikor néhány barátommal, londoni hajósokkal, kiruccantunk Pennyfieldsbe, a nyugat-indiai dokkok kerületébe. Ott meg fölkerestünk egy vén kínai gazembert, név szerint Csang Tu-taót, aki nem csupán az Engedélyezett Kínai Tengerészotthonáról volt nevezetes, hanem a kevésbé engedélyezett ópiumbarlangjáról még inkább; kínai csecsebecsékkel kereskedett, selyemre festett madarakkal, bronzki- mérákkal, jade-bálványokkal, faragott elefántcsont dobozokkal, porcelán nipp-pagodák- kal, fekete borostyán giccsel: megannyi kacat, emléktárgy vagy amulett, amit kivándorlók hoztak magukkal a Világ Közepéről, s hagytak itt — egyáltalán nem a világ közepén — egy éji szállásért, egy kis ópiumgolyóért; vagy éppen „Jack Tar”, az angol tengerész szállította az árut, mert a béréből nem futotta volna megfelelő pohárszám ginre, s így a Temze partján, mindjárt kikötéskor, eladta távol-keleti kincseit. Barátaim a hajóstőzsdén megtudták, hogy egy Pekingből érkezett szkúnerral hat gésa érkezett, s hogy itt szálltak meg Csang Tu-taónál; meg akartuk látogatni egy kicsit ezeket a tu-taósokat, mielőtt az illetékesek a bevándorlási engedélyüket illető kérdésekkel zaklatnák őket. Falépcsőn nyikorogtunk fel az első emeletre, ahol egy szobában harminc kínai kuporgott a földön, szájukban pipa, előttük pálinkás pohár és tea, és a sárga arcok mind a faszéntüzelésű kályha felé fordultak; a lányok ott ültek köztük. Ahogy beléptünk, a férfiak mind felugráltak, és egy emberként kiáltották: — Firemen? You want firemen? — Megmagyaráztuk nekik, hogy nem fűtőket keresünk, akkor a szegény ördögök visszatelepedtek a lányokhoz; csalódott volt az arcuk. Hát még akkor milyen lesz, gondoltuk, ha megtudják, hogy a lányokat is elviszik tőlük. Csang Tu-tao előjött a pult mögül, és szótlanul fölvezetett minket a második emeletre; kamrák mellett haladtunk el, melyekből édes-csípős ópiumbűz áradt a ház amúgy is nehezen tűrhető melegébe; odabent hevertek az ópiumszívók, gyengéden babusgatták a golyócskákat, majd az olajlámpával megolvasztott masszát vastag csövű pipájukba tömködték . .. A saloon-ban a ház ura leültetett minket, felvette a rendelést: igazi kínai tea, igazi kínai gésákkal körítve. Csang Tu-tao ekkor eltűnt odalent, és a zajos társalgás hirtelen abbamaradt — bizonyára most értesültek róla a frissen csalódott fűtők, hogy még a lányokban sem lehet részük, ezeknek kell a fehér embereket szolgálniok. A hirtelen támadt csend ijesztően hatott. Akkor azonban már jöttek is a teahölgyek; visszafogottan és alázatosan, háromszor egymás után meghajoltak, kezük a földet érintette, 55