Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Balázs Géza: "Titok a neved, Suha János...": magyarországi tetovált feliratok
Vallási szimbólum az IHS rövidítés. Jelentése: Iesus Hominum Salvator. De a tetoválást viselők körében népetimológiás változata is elterjedt: Jézus Halált Szenvedett! Vallásos háttérre utalnak a következő fordulatok is: Isten kegyelméből az vagyok, ami vagyok 1959 Egyedül Istené a dicsőség 1957 Jézus a jövő 1957 Ez utóbbi felirat szekták jelszava lehet, mert firkálások formájában is terjed. A hazafias jellegű feliratok többnyire a katonáskodással kapcsolatosak. Gyakori formulák: Oly távol, messze van hazám 1941 Mindent a hazáért 1925 A hazafias jellegű megnyilvánulások Nagy-Magyarország álmát is tükrözhetik: Isten király háza (hármashalom) 1925 A tisztán politikai tartalmú feliratok nálunk igen ritkák. A tetovált szövegek esetében az eltüntethetetlenség nem kedvez az ilyen tematikájú szövegeknek. A politikai hitvallás bizonyos időszakokban bajok forrása lehet. Egy 19 éves férfin a következő felirat volt: Győzni fogsz СССР, 1945 (ötágú csillag) Világ proletárjai egyesüljetek 1945 1926 A politikai akaratnyilvánítás között újabban háborúellenes feliratok is megjelentek: Nem akarunk háborút! 1955 A következő politikusok neve fordult elő a tetovált embereken: Fidel Castro (1947), Kennedy (1945), Hruscsov (1958, nő), Tito (1936), Göring (1947). A katonaélet — főleg az ötvenes-hatvanas évekig — gyakori témája a tetoválásoknak. Mulatságosak magára a kódra, metanyelvre utaló szövegek: Honvédségi híradó 1951 1931 Emlékül katonaidőmből (harckocsi) 1932 Katonaéveim emlékére 1955—57 1935 Előfordul régi rigmusszerű felirat is: Jobb kezemmel védem a hazám ballal ölelem a babám 1942 Ugyancsak ide sorolhatók a jelszószerű tetoválások: Fegyverrel a hazáért 1955 Amíg élek, harcolok a hazáért Hurrá! 1952 A kultúrák közötti kommunikáció A folklór, a folklorizmus jelenségeinek gyújtópontja a kultúrák közötti kommunikáció területe. „A tradicionális csoportok és a modern intézmények, a tradicionális és a magas kultúrák köreinek érintkezési, metszési pontjain jön létre mindaz, amit a kultúra közti kommunikáció folklórjának nevezhetnénk. Ide sorolhatnánk a középkori kultúrából a népi ünnepek, hiedelmek, átmeneti rítusok új folklorizálódott keresztény formáit, az egyházi szertartások népi paródiáit, valamint a «gesunkenes Kulturgut» kérdéskörét. Másfelől ide tartoznak a magas kultúrába utat találó és annak feltételei között, de félig-meddig folklo- risztikus formában továbbélő népi kultúrjavak11” — írja Klaniczay Gábor. A kultúrák közötti kommunikációra a folklorisztika már két régebben bevált fogalmat is bevezetett. A régiesen népiességnek nevezett folyamat — pl. 19. századi népiesség — z folklorizmus. Ebben az esetben a folklór termékei a magas kultúrába találnak utat. A 20. századi folklorizmust más közege, céljai miatt neofolklorizmusnak nevezzük. A folklorizmus fordítottjának tekinthetjük a folklorizálódást: ebben az esetben a magas kultúra termékei jutnak el némileg megváltozott formában a nép közé. Ide tartoznak a „gesunkenes Kulturgut” (lesüllyedt kultúrjavak) elemei, s mindaz, amit a magas kultúra „megtermelt” s azután a nép használatba veszi, alakítja feledvén eredeti alkotóját. 46
