Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Kilényi Géza: Környezetvédelmi igazgatás - környezetvédelmi jog
a más energiahordozóra való áttérést. A végrehajtásra adott határidő fél óra. Pontosan harminc perc múlva a helyszínen vannak a környezetvédelmi hatóság ellenőrei, s amennyiben az üzemben nem hajtották végre az elrendelt intézkedéseket, a felelős vezető büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezik. A többi már a bíróság dolga. Ugyanez nálunk? A mindentudó számítógép nincs. Az üzemekkel való rádiókapcsolat sincs. Telefon van, persze olyan, amilyen. Még az a szerencse, hogy nincs rá szükség. Hogy miért? Idézzük az 1986. január 1. napján hatályos jogszabályt. „Huzamosabb ideig tartó kedvezőtlen meteorológiai viszonyok esetén — központi intézkedés alapján — a légszennyezőt az építésügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerv az Állami Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelet illetékes szervével egyetértésben — amennyiben a feltételek adottak — más energiahordozó felhasználására kötelezi. Ahol a feltételek nem adottak, az intézkedés megtételére felkészülési időszakot kell előírni. Ennek meghatározásakor figyelembe kell venni a tárgyi, pénzügyi és személyi feltételeket, ez az időszak azonban öt évnél hosszabb nem lehet.” Hát igen. Egyfelől a harminc perc, másfelől az öt év. Ami a kettő között van, az a magyar közigazgatás elmaradása a világszínvonaltól. Szó ami szó: van mit behoznunk. Különben az is szerencse, hogy nálunk nem harminc perc a türelmi idő. Ennyi idő alatt ugyanis a mi környezetvédelmi ellenőreink nem érnének a helyszínre. Mielőtt elfelejtenénk ugyanis: gépkocsi sem áll a rendelkezésükre. Mi mindebből a tanulság? Mindenekelőtt az, hogy egy ország közigazgatásának hatékonyságát nem lehet időtől és tértől függetlenül vizsgálni. A közigazgatás milyenségét nagymértékben meghatározza az a társadalmi környezet, ami a közigazgatást körülveszi Ágy egyebek között az adott ország műszaki-technikai színvonala (amelybe a számítástechnikai kultúra legalább annyira beletartozik, mint a telefonhálózat korszerűsége), az állami és állampolgári fegyelem szintje (fogalmazhatnánk úgy is: a törvények tisztelete), s végül de nem utolsósorban, hogy az adott ország politikai vezetése mekkora jelentőséget tulajdonít a közigazgatásnak, milyen feltételeket biztosít eredményes működéséhez (a „tárgyi, pénzügyi és személyi feltételeknek” ugyanis nem csupán a vállalatoknál van jelentősége, de a közigazgatásban is.) Balgaság volna tehát a magyar közigazgatástól japán színvonalat számon kérni. Ez legalább annyira irreális lenne, mint egy elavult technikai berendezésekkel dolgozó ipari üzemmel szemben a robotgyártósorok hatékonysági követelményeit támasztani. Mindez nem csupán általában a magyar közigazgatásra, hanem ezen belül az annak szerves részét alkotó környezetvédelmi igazgatásra is vonatkozik. A környezetvédelmi igazgatás legfeljebb abban különbözik az egyéb igazgatási szakterületektől, hogy úgyszólván naponta érik olyan „kihívások” mint rendkívüli vízszennyezés, természetkárosítás, veszélyes hulladékokkal való szennyezés stb., amelyek arra késztetik-kényszériák, hogy ne aktákat gyártson, hanem azonnali operatív intézkedésekkel — és lehetőleg a modem technika vívmányait maximális mértékben felhasználva — szüntessen meg bizonyos veszélyhelyzeteket, illetőleg előzzön meg helyi jelentőségű, de súlyos következményekkel járó környezeti károkat. Ezeknek a kihívásoknak azután a környezetvédelmi igazgatás vagy meg tud felelni, vagy nem. A környezetvédelmi igazgatás ugyanis gyűjtőfogalom, amely ebben az absztrakt formájában valójában nem létezik. Ami létezik, az a vízügyi hatóságok, a természetvédelmi hatóságok, a levegőtisztaság-védelmi hatóságok stb. országos hálózata. Ez a szervezetrendszer nem egyszerre, hanem fokozatosan alakult ki, s ebből eredően egyes alrendszereinek személyi állománya, technikai bázisa, reagálóképessége, hatékonysága, egyszóval: hadrafoghatósága rendkívül eltérő színvonalú. Vannak olyan alrendszerek — elsősorban a vízminőség-védelmi szervezet — amelyek adottságai az említett követelmények szempontjából viszonylag optimálisnak mondhatók, míg más alrendszerekről ez ma még a legjobb indulattal sem állítható. Ennek történeti okai vannak. A „környezetvédelemről” — amely kifejezés leszűkített formában mint „az ember természeti környezetének védelme” először 1971 márciusában bukkant fel a magyar jogszabályokban — jószerével még azt sem tudtuk, hogy eszik-e vagy 8
