Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - "Szükségem lenne arra a horgonyra...": budapesti beszélgetés Bohumil Hraballal: a beszélgetést Kovács Ákos készítette

„Szükségem lenne arra a horgonyra

Budapesti beszélgetés Bohumil Hraballal

j^gazán örülök, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy ismét Budapesten lehetek. Őszintén szólva csodálatosnak tartom — és ez valószínű összefügg Közép-Európa történetével —, hogy én, a prágai, úgy beszélhetek Önökhöz, mintha igazi tejtestvérek lennénk. Boldog vagyok, ha idejöhetek, mert érzem, mindig nagyon szívesen fogadnak Önöknél. Nemegyszer kellett már megállapítanom, és kérem higgyék el, ez nem puszta udvariaskodás, hogy Önök szinte ugyanúgy értenek engem, meglehet talán még jobban is, mint az otthoni, a csehszlovák olvasóim. Nos, itt állok és ha kíváncsiak valamire, kérem hallgassanak belső imaginációjukra, kérdezzenek és én válaszolok.

— Kedves Hrabal Úr, ha megengedi, én elkezdeném a beszélgetést. Etnográfus vagyok, és előre is elnézést kell kérnem, ha egy kicsit szokatlan, különös ügyről faggatom Ont. . .

— Kérem, csak nyugodtan kezdje el.

— Két éve foglalkozom a magyarországi tetoválásokkal. Sok ezer ember tetoválását vizsgáltam már meg, s úgy tervezem, hogy 1987-ben az összegyűjtött fotódokumentációs anyag legérdekesebb részéből kiállítást rendeztünk Kecskeméten és Budapesten. A Forrás folyóirat egyik számában pedig, kollégáimmal együtt, beszámolunk kutatásunk néhány érdekes eredményéről.

Tavaly az anyaggyűjtés során eljutottam Prágába, és ottani kollégáim elvittek az Anatómiai Intézetbe is. Itt több mint 70 éve demonstrációs anyagként őrzik azoknak az első világháborúban meghalt katonáknak a bőrét, akik valaha tetováltatták magukat.

— Hogyan sikerült ezeket a tetoválásokat ilyen hosszú ideig megőrizni?

— Formáimnál töltött nagy üvegekbe helyezték el ezeket a szikével kimetszett bőrdarabokat, melyekről sajnos alig sikerült valamit megtudnom. Közelebbről is megnézve a sokszor két-három tenyérnyi nagyságú bőrfelületeket, mégis észrevettem rajtuk néhány érdekes dolgot.

Mindenekelőtt az tűnt szembe, hogy ez a prágai anyag mennyire hasonlít, sőt megegyezik azzal a magyar gyűjteménnyel, melyet a kiskunfélegyházi múzeum fotótárában találtam. A két kollekciót szinte egy évben gyüjthették, de az előzmények ismerete nélkül aligha mondhatta volna meg bárki is, hogy melyik való Prágából és melyik Magyarországról. A formaiinban úszkáló bőrökön ugyanazokat a jeleket, rajzokat, feliratokat ismertem fel, mint amiket Budapesten is üveglemezre fényképeztek. A feliratok az Istent, a császárt, a királyt és a hazát éltették, és szinte ugyanazokat a városneveket, monogramokat, címereket, kardokat láttam viszont, mint amit Kiskunfélegyházáról már korábban megismerhettem . . .

— Ez nagyon érdekes, kérem folytassa . ..

— A tetoválásmotivumok azonos ikonográfiája sok mindenről árulkodott. Mindenekelőtt talán arról, hogy a csehek., szlovákok és magyarok érzelmi manifesztációi mennyire hasonlóak. Ez azonban, ha égy kicsit utánagondolunk, nem is olyan meglepő, hiszen hasonló történelmi helyzetünk során hasonló vágyakat, gondolatokat, érzéseket fogalmaztunk meg magunkban, és hasonló jeleket, feliratokat tetováltunk a testünkre . . .