Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Tóth Tibor: Városrész vagy életforma?

A virágboltban vett írnom zacskós feketeföldet, azzal beterítette a polcokat, s elvetette a magot.

Az erkélynek remek fekvése volt, reggeltől estig érte a nap. Ő rendszeresen locsolta a növényeket, majd amikor elérkezett az ideje, szedni kezdte a termést. Még káposztája, karfiolja, sőt kúszó uborkája is volt, mely nem oldalt ágazott el, hanem egy ügyes spárgaháló segítségével fölfelé futott. Később a szomszédok legnagyobb álmélkodására az erkély közepén levő üres területet is betelepítette, mégpedig furcsa függőkerttel. Vett néhány sűrű szemű hálót, abba tette a műtrágyával feljavított humuszos virágföldet, és a réseken bedugta a magokat. Egy-két hét után ezekből a lógó földlabdákból is kikeltek a növények.

Rá volt szorulva ez a lakó, hogy az erkélyen uborkát termesszen?

Ez volt a hobbyja?

Vagy csak csodabogár volt, különc, ahogy mondtuk?

Egy biztos, nem volt mezőgazdász, postás volt, levélkézbesítő, aki majdnem véletlenül került a lakótelepre, de ha már itt volt, miért tagadta volna meg önmagát. Annyifélék vagyunk máshol is. Miért ne lehetnénk ilyenek a lakótelepen?

Mint ahogy különös kedvtelésének hódolt az a tanár is, aki két és fél szobás lakásának egyik zugában nagyszerű kis bárt épített magának. Sajátkezűleg faragta ki a polcokat, a félkör alakú pultot, s a magasított székeket is. Sejtelmes fényeffektusokat talált ki, s a polcokat telerakta jobbnál jobb italokkal. És boldog volt, ha a vendégeinek a bárpult mögött állva tölthetett egy-egy pohárkával, míg azok a lábukat lógatva üldögéltek a magas székeken.

Ez is lakótelepi életforma?

Szó sincs róla! Csak beletartozik a nagy egészbe, amelybe annyi minden belefér.

*

A lakótelepiek 4—5 százaléka évente elhagyja a lakását, és máshova költözik.

Van, akinek elege van a lakótelepből, aki nem tudta megszokni ezt a légkört, s örül, hogy végre megszabadulhat innen.

— Torkig vagyok az egésszel, kérem. Tíz éve lakom itt; tíz éve tűröm, hogy belelássanak a tányéromba, hogy a szomszédok tudják, mikor tüsszentek vagy mikor sóhajtok egyet. Ez börtön, kérem. Ezekkel a szabadba nyúló folyosókkal, ezekkel a szörnyű panelfalakkal, amelyeken nyáron úgy hatol át a nap melege itt a negyediken, mintha csak üveg venne körül bennünket. Csak el, el innen! bárhova, csak el!

Van, aki csupán másik lakótelepre költözik.

— Nem a lakótelep ellen van kifogásom. S hogy mennyire nem, bizonyítja, hogy egy másikra megyek. Nem azért, mert az jobb vagy szebb, még csak közelebb sincs a munkahelyemhez. Egyszerűen kinőttük ezt a régi lakást. Annak idején mint új házasok boldogok voltunk a két szobával. Eltelt néhány év, jöttek a gyerekek: egy fiú, egy lány. Most még megvannak együtt egy szobában, de lassan külön helyiség kell nekik. Bementem az OTP-be, és érdeklődtem, mit lehetne tenni. Felajánlottak egy minőségi cserét. Ha ezt a lakást nekik adom át, kapok egy háromszobásat. Persze, a részletek emelkednek, a fizetési határidő is kitolódik, de nagyobb lesz a lakásom is. Nagyon megéri.

És van, akit az álmai visznek máshova, gyerekkori nosztalgia vagy romantikus hajlam. Mert a lakótelepi eleven, lüktető közösség helyett a csendre, a magányra vágyik.

— Őszintén megmondom, régóta az a vágyam, hogy egy kertes házban lakjunk. Olyan helyen, ahol van három gyümölcsfa, ahol a fűre leteríthetem a takarót, és kifekhetek napozni, ahol az udvaron a gyerekeknek saját homokozójuk van, ahol kutyát tarthatunk, s ahol a kutyának kutyaólja van. Több tucat ilyen házat megnéztem már, s most végre kedvemre valót találtam, becsukhatom a kiskaput, és nem zavar senki.

Az az igazság — mondja az OTP-fiók vezetője —, hogy ezek a lakótelepi lakások a legjobb takarékperselyek. A tulajdonos fizeti a tíz évvel ezelőtt megállapított ár

74