Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Enyedi György: Környezet és társadalom
Átfogó jellemzésül elmondható, hogy a környezet állapota hazánkban romlik és a belátható jövőben romlani fog. A VI. ötéves terv a környezet romlásának megállítását tűzte ki célul, de ezt a célt nem érte el. Egyes területeken — pl. porszennyezés — javult a helyzet, ám általában egyre fenyegetőbb környezetünk állapota az emberi élet számára. Az 1986-ban kezdődött VII. ötéves terv már csupán a környezet romlásának lassítását tervezi 1990-ig. A további romlás egyes területeken — például egyes régiók ivóvízellátásában, a légszennyezés okozta betegségek arányában — válságos helyzeteket teremthet. Miért kell beletörődnünk életfeltételeink további romlásába? A válasz a népgazdaság közismerten nehéz helyzete; a környezetvédelemre nem jut több. Miért nem jut több? Mert igényeinek figyelembevételére csak legutoljára, a gazdaság egyre növekvő támogatási igényének kielégítése után kerül sor. Mert a környezetvédelmet nem sorolják a prioritások közé, nem elismert, hogy a gazdaság minden ágának s szektorának minden áron való életben tartása olyan szükséges forrásokat von el a környezetvédelemtől, amely a jövő generáció egészségét fenyegeti, élettartamát röviditheti. Szó sincs persze a kormányzat rosszindulatáról. A gazdaság általános állapota aggasztó, ilyenkor kevesebb szellemi és anyagi energia juthat a környezetvédelemre. Nézetem szerint mégis követünk el hibát, mégpedig két szempontból: — késve ismertük fel a környezetromlás jelentőségét, súlyát — mint ahogyan a világ- gazdasági korszakváltás jelentőségét és következményeit is. Az a kifogás nem emelhető, hogy a kutatók nem szóltak időben; ám az 1970-es évek első felében—közepén a legjobb eset az volt, hogy nem vették figyelembe az aggódó szakvéleményeket. — a kormányzat nem kezeli a környezetet a társadalmi-gazdasági folyamat belső elemeként, problémáit ettől függetlenül, azon kívül kívánja megoldani. A gazdasági válság és a környezetkárosodás késedelmes felismerése hasonló gyökerű, hatásaiban pedig egymást erősíti. A fejlett tőkés országok az 1960-as években adták az első környezeti vészjelzéseket, ám ezeket a tőkés gazdaság káros következményének minősítették, s meg voltunk róla győződve, hogy a központi tervgazdálkodás, a fejlesztések tervszerű allokációja a környezetrombolást nem engedi elhatalmasodni. Emlékezetes, hogy milyen súlyos elmarasztalást kaptak a Római Klub első jelentései a hazai sajtóban. Magyarország (politikai okokból, az NDK kirekesztése miatt) nem vett részt az 1972. évi stockholmi környezetvédelmi tanácskozáson, amelyet az ENSZ szervezett, s amelyen az ENSZ szakosított környezetvédelmi intézménye (UNEP) is megalakult. Elszalasztottuk az 1960-as évek végének jelentős gazdasági konjuktúráját, amikor talán nagyobb környezetvédelmi beruházásokra is telt volna — s csak akkor kezdtük felismerni a probléma teljes jelentőségét, amikor a gazdaság már maga is súlyos gondokkal küzdött. A szocialista országokban az első közép- és hosszú távú környezetvédelmi programok a hetvenes évek elején fogalmazódtak meg. Lengyelországban 1973-ban készült hosszú távú program, Magyarországon 1976-ban fogadtak el környezetvédelmi törvényt. Az NDK-ban az 1971—75. évi ötéves terv még tartalmazott környezetvédelmi programot, az azóta készült tervek már nem. A gazdasági korszakváltásra történő késedelmes reagálás nemcsak úgy érintette kedvezőtlenül a környezetvédelmet, hogy kevesebb lett a beruházásokra felhasználható pénz, hanem úgy is, hogy megmerevedett a gazdaság környezetpusztító szerkezete. Ördögi körbe kerültünk: a cserearányromlásból keletkezett veszteségeink pótlására felvett hitelek törlesztése kapott abszolút elsőbbséget a gazdaságpolitikában: minden áron — tetemes veszteséggel is — konvertibilis valutához kell jutnunk. Elmaradtak az ipar struktúraváltó beruházásai, így továbbra is nagy az ipar energiaigénye, amelyet növekvő mértékben próbálunk drága, rossz minőségű és a környezetszennyezést növelő hazai lignittel és barnaszénnel fedezni. A korszerűtlen iparitermék-export persze tovább rontja a cserearányokat. Ugyancsak „merevíti” ezt a környezetromboló ipari szerkezetet, hogy a fejlett tőkés országokból néhány környezetkárosító iparág kivonult: vagy kitelepült a fejlődő országokba, vagy termékeit inkább importálják. A fejlett tőkés piacokra irányuló magyar ipari 2
